Sok szempontból szakít az ekkorra bevett Disney-hagyományokkal, és helyette az ezredfordulós vígjátékok humorát elegyíti egy jó adag önreflexióval. A végeredmény egy alulértékelt, de időközben kultikus státuszba emelkedett zseniális rajzfilm. Briliáns karakterekkel dolgozik mindkét oldalon, ámbár meg kell hagyni, az Yzma-Kronk páros jobban belopja magát a nézők szívébe. Poént-poén hátán halmoznak, melyet az ekkor még abszolút elemében levő magyar szinkron csak tetéz. A sok ökörség mellett azért szíve is van a rajzfilmnek. Kuzco és Pacha egymás szapulása, majd az állandó piszkálódás barátsággá alakulása a legjobb a buddy movie hagyományokat követi.
Őszintén mondom, hogy hiányzik a Disney ezen korszaka. A kreativitásuk másik oldalát mutatták meg, filmjeik pedig sokszor vagy igazi grandiózus mozifilmeket idéztek meg, mint az Atlantisz, A kincses bolygó, vagy ügyesen merészkedtek újabb területekre, mint a Dínó, vagy épp jelen rajzfilm. Remélem egy szép napon visszatalálnak erre az útra.