Fantasy zóna
Véget ért a világ legdrágább sorozatának A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűinek a második évada, amely az augusztusi startjával még bizakodásra adhatott okot, mivel a látottak alapján úgy tűnt, hogy a készítőnek sikerült levetkőznie az első évad gyermekbetegségeit. Ráadásul míg az első évad tele volt logikátlanságokkal és csak a térképre tette fel a karaktereket, addig az idei szezon cselekménye felpörögött, és nem egy helyben üldögélt. Sajnos a logikátlanságokból idénre is jutott egy jó nagy batyuval, illetve az előző évad gyermekbetegségeit sem tudták teljesen levetkőzni magukról a készítők, aminek következtében rendre ugyanazokat a hibákat vétették, mint két évvel korábban.
A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/sauron-show-a-gyuruk-ura-a-ha…
Kapcsolódó filmek: A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi (2022–)
Az új Vörös Sonja Matilda Lutz. Szerintem jó választás, ha már nem divat egy igazán kigyúrt nőt castingolni a szerepre.
Kapcsolódó filmek: Red Sonja (2024)
Közel két évnyi pihenő után visszatértünk Westerosra, hogy megnézhessük ezúttal milyen kalandok várnak ránk. Szerintem többek nevében beszélhetek, hogy ha azt mondom az első szezon nem kevés meglepetéssel szolgált, ugyanis visszahozta azt, amiért sokan megszerettük George R. R. Martin világát. Továbbá minderre rátett jó pár sárkánnyal ami érthető, elvégre nem véletlenül hogy a sorozat rájuk, pontosabban a Targaryenekre fókuszált. Az előzeteseket látva pedig bőven volt alapunk arra, hogy izgalommal üljünk le a képernyők elé. Csakhogy az idei évad messze alul marad a két évvel ezelőtti elődjével szemben.
A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/erotlenul-pislakolo-westerosi…
Kapcsolódó filmek: Sárkányok háza (2022–)
Számomra mindig öröm, ha egy újabb fantasy vagy sci-fi alkotás kerül moziba vagy a tévé képernyőkre. Így volt ez elmúlt pár évben a Dűnével, a Sandmannel, a Sárkányok házával és tavaly a Dungeons&Dragons: Betyárbecsülettel is, hogy csak pár kedvencet említsek. A Disneynél viszont úgy döntöttek, hogy a jelenleg tizennégy éves film után sorozatot készítenek Rick Riordan regényéből, A villámtolvajból hogy ezzel is gazdagítsák a fantasztikus művek adaptációinak sorát. A kérdés az, hogy vajon hogy sikerült a sorozat, ami a félvérek és a görög mitológia világába nyújt betekintést.
A teljes kriitkát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/mit-tennel-ha-kiderulne-hogy-…
Kapcsolódó filmek: Percy Jackson és az olimposziak (2023–)
Szinte napra pontosan egy évvel az előző szezon után, már vissza is tért az Amazonra a The Legend of Vox Machina szedett-vedett csapata. Ezért a tavalyi évad után nagy örömmel és még nagyobb kíváncsisággal kezdtem bele a legújabb évadba. Az első etap ugyanis olyan magasra tette a lécet, hogy erősen kételkedtem abban hogy sikerül-e ezt a készítőknek megugrania. Aki esetleg kételkedne, annak már az elején elmondom, hogy a Vox Machina legújabb kalandja sem okozott csalódást. És akkor még enyhén fogalmaztam. A kritika nagyon minimális spoilert tartalmaz a második évadból.
A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/hogy-tedd-el-lab-alol-a-sarka…
Kapcsolódó filmek: A Vox Machina legendája (2022–)
Mától elérhető a Willow című sorozat teljes első évada. A fantasy rajongóknak szerintem tetszeni fog. (Előtte érdemes megnézni az 1988-ban megjelent, azonos című filmet, mivel annak a történetét folytatja.)
Az évadfináléban van egy rövid stáblistajelenet, mely arra utal, hogy további két évaddal számolnak az alkotók. :)
Kapcsolódó filmek: Willow (2022–2023)
Na, de mégis milyen lett a Sárkányok háza? Tényleg megéri visszatérni Westerosra? De még mennyire, hogy megéri! Bár érezhető, hogy sikere azért a Trónok harca korábbi úttörésének is köszönhető, mégis minden korábbi sejtés ellenére egy nagyon is érdekes szériát kaptunk. Láthatjuk Királyvárat teljes pompájában, pár jelenet erejéig ellátogatunk Pentosba és még jobban elmerülhetünk ebben a világban.
A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/sarkanytuzben-furdozo-intrika…
Kapcsolódó filmek: Sárkányok háza (2022–)
Szinte már közhelynek számít, hogy A Hatalom Gyűrűi első évadja az eddig valaha készült legdrágább sorozat. Ami valljuk, hogy a 465 milliós gyártási költséget tekintve tényleg elképesztő összeg. Csak viszonyításként ez körülbelül két Marvel szereplőről szóló film büdzséjének felel meg. Önmagában valóban soknak tűnik a ráfordított összeg, de hiába a sok pénz, ha nincs tartalom. Azonban ne szaladjunk ennyire előre. A Hatalom Gyűrűinek egész konkrétan egy háromezer éves időszakot kell felölelnie, míg eljutunk a Hobbit történetéig. Már ha egyáltalán az az alkotók célja, hogy így kössék össze a sorozatot Peter Jackson trilógiájával. De mégis mi történt ez alatt a több ezer év alatt Tolkien világában?
A teljes, első két részről szóló kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/docogosen-indulo-kaland-kozep…
Kapcsolódó filmek: A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi (2022–)
A történet főszereplője hét testvér egyike, akiket még az istenek létrejötte előtt teremtett apjuk az idő és párja, az éjszaka. Protagonistánk Morpheus, vagy Sandman, de a sorozat során leggyakrabban Álom, az álmok királyságának fejedelme, a második legerősebb végtelen. A széria egyik leggyakrabban feszegetett kérdése az ő karaktere köré épül, hogy mi az álom értelme. Miért is fontos az embereknek az álom, mint olyan? Hiszen nem valós, bármi is történik ott, nem számít. Akkor mi szükség van rá? A történet nem ad objektív definíciót az álom, a halál vagy akármelyik hasonló jelenségeknek, viszont emberközeli megjelenésükkel ad a nézőknek egy opciót, amiben ugyan úgy lehet hinni, mint bármely mítoszban, vagy dajkamesében.
A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/en-vagyok-a-remeny-sandman-az…
Kapcsolódó filmek: Sandman: Az álmok fejedelme (2022–)