Mozis emlékek lista 228
15 hozzászólásKék Bogár (2023) 62%
2023.08.17. 17:10
Csütörtök. A szerdai események hatása miatt nem bírtam, és a vége felé ki kellett jönnöm.
2023.08.10. 18:00
Képes voltam elnézni az időt, ami miatt jóval előbb érkeztem, így két órát dekkolhattam a kicsi plázában. Vittem magammal könyvet, amivel elvoltam, de lett volna jobb dolgom is.
Egy 3-4 éves kislány ült mellettem, aki a reklámok alatt rámutatott a karfára azzal, hogy „Ez közös, ide mindenki ráteheti a karját". Megnyugtattam, hogy nem is akartam ebben megakadályozni, anyuka pedig mondta, hogy szereti mindig előre kijelölni a szabályokat.
2023.07.20. 13:00
Egy húszas évei elején járható fiú ült mellettem az apjával/nagybátyjával, esetleg az ötvenes haverjával. . . A film előtt pár perccel felment a telefonján a Puliwoodra, és beleolvasott az Oppenheimer kritikába.
Attól paráztam, hogy én nem bírom majd ki a 3 órás filmet mosdószünet nélkül, helyette a fiú mozis társa ment ki kb. a felénél, illetve még egy másik fazon is.
Elemi (2023) 82%
2023.06.19. 14:20
Elemi pohár beszerezve.
A jegykezelő tök kedves volt, készséggel válaszolt a minden bizonnyal hülye kérdéseimre, még segített is az egyik nézőnek (gyerekkel volt) bevinni a kaját a terembe, a büfés srác viszont flegmán viselkedett.
A közepénél megint kellett egy mosdószünet. -.-
Nyeremény (a jeggyel): 50% kedvezmény a nagy nachos árából + 1db Philips szépségápolási és baba-mama termékre beváltható 40%-os kupon.
Egyikre sincs szükségem, úgyhogy kösz a semmit.
2023.05.31. 19:15, premier előtt
Csodás emlékem: https://snitt.hu/filmnezesek/23376049
(Tetszett a topper pohár, de. . . talán legközelebb.)
2023.05.04. 14:15
Rocket pohár beszerezve.
A felénél megint ki kellett szaladnom a mosdóba, ráadásul pont akkor, amikor beindultak az események. -.-
2023.03.30. 15:10
Egy vadidegen pasassal ültünk ketten a legnagyobb teremben. Szerencsére messze ült tőlem.
2023.03.15. 16:50
Csak aznap kora délután engedett jegyet foglalni, előtte csak vásárolni, pedig hajnai kettőkor is próbáltam. Egy másik város mozijában nem így volt. Nem tudom, mire jó ez.
Nálam csak a foglalás jöhet szóba, mert gyűjtöm a jegyeket. Igen, ki lehet nyomtatni, de az nem ugyanaz.
A vége felé megint ki kellett szaladnom a mosdóba, amit továbbra is utálok, de azt hittem, több idő van még vissza.
spoiler
2023.03.10. 22:00
Először csak online tudtam jegyet venni, később jelent meg a „lefoglalom” opció, én pedig gyűjtöm a jegyeket, úgyhogy a büfében elkunyeráltam az egyik kedves lány jegyét, aki egy hármas társaságban volt.
A popcorn kisebb tartalmát pedig két alkalommal is sikeresen kiöntöttem.
A bálna (2022) 77%
2022.12.29. 19:00
Premier előtti vetítés – szerintem még sosem voltam ilyenen.
Amikor én foglaltam a jegyet, már alig volt szabad hely. A jegypénztárnál egy hölgy bizonytalanul megkérdezte, van-e még egy nyugdíjas jegy, de mondták, hogy sajnos már rég elfogyott. Azt mondta, mindig, amikor le akarja foglalni online a jegyet, és beüti a bankkártyája adatait, nem fogadja el a rendszer. Próbált még egy ideig erősködni, hátha, de nem. Én meg annyira megsajnáltam, hogy egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy átadom neki az enyémet.
A film előtt egy pszichoterapeuta tartott egy rövid előadást. A kivetőn többször berezgett hangosan valami fura hang, aztán a szervező „összeveszett” a gépésszel, és megoldódott a probléma.
Nagyon tetszett, de volt egy rövid szakasz, amikor majdnem elaludtam, ami azért is fura, mert én általában a saját ágyamban is alig tudok. O_O
Vérapó (2022) 74%
2022.12.01. 16:50
Amikor a helyemhez értem, a mellettem lévő ülés le volt hajtva, de nem ült rajta senki. Később jöttek e mellé a hely mellé, de végig így maradt, üresen, szóval egy szellem társaságában nézhettem.
Esemény (2021) 71%
2022.10.24. 18:00, Apolló
Előre megvettem a jegyet, de így is majdnem hagytam, annyira nem volt kedvem kimozdulni. Jó, hogy elmentem, tetszett.
A film előtt egy csajjal, aki előttem ült, váltottunk pár szót, majd a végén az utcán elkezdtünk beszélni róla. Egy busszal mentünk haza, és ott is folytattuk a diskurzust. Nem kérdeztük meg egymás nevét, de megtudtam, hogy erdélyi és 7 hónapja lakik ebben a fantasztikus városban (részvétem).
2022.10.20. 14:10, Aréna
9 éve nem moziztam Pesten. Életem második mozizása a városban.
A film előtt egy perccel sikeresen kiborítottam a nachost.