Barbie (2023) 77% 886★

Szerintem ez egy kiváló, maróan gúnyos szatíra. Talán kicsit lehetne didaktikusabb, mert jelen formájában nagyon könnyű egyszerű komédiának értelmezni, akként pedig nem túl jó. De ha képesek vagyunk elfogadni, hogy itt minden túlzás, minden irónia, és mindennek hagynia kell egy kis keserű szájízt, még a legrózsaszínebb vattacukornak is, akkor ez a film remek.
Barbie fényűző életét éli Barbielandben, ahol minden nap tökéletes, ahol minden róla szól, ami a kislányok álma – hiszen itt Barbie mindenki, ő az elnök, ő az orvos, a fizikus, a sellő. Kifogástalanul néz ki, karrierje van, és általában jár mellé egy Ken, aki viszont senkit nem érdekel. Ő csak a mellékkarakter, az idegesítő love interest, aki dísznek jó, de a csajos estékről már ki van tiltva, nem jár neki se karrier, se álomház. Aztán egyik nap Barbie tökéletes, rózsaszín világa összetörik, mikor a vele játszó ember depresszióba zuhan, a halálon és az élete nehézségein kezd töprengeni. Barbie sarka lekerül a földre, narancsbőre lesz, lezuhan a házáról, neki magának is szokatlan gondolatai támadnak. Hogy kiderítse az igazságot, elindul a valódi világba, hogy megismerje a gazdáját – Ken, aki potyautasként szökik be a kocsija hátsó ülésére pedig ugyancsak érdekes felfedezéseket tesz.
Amit szeretek ebben a filmben, hogy minden karaktere problémás. Barbie komikus módon maga a toxikus maszkulinitás, bizonyos szempontból mindazt testesíti meg, amit a klasszikus férfi főhősök szoktak. Szegény másodhegedűs Ken pedig valójában pont a máshol nővel reprezentált archetípus. Nincs semmi szerepe a romantikus partneren kívül, és még abban sem tud kiteljesedni, mert a párkapcsolata egyoldalú és borzalmas. Barbieland semmivel nem jobb, vagy ideálisabb mint a valóság – a nők vezérelte világban ugyanúgy nincs egyensúly. spoiler A barbielandi viszonyok néha olyanok, mintha egyfajta túllövést jelképeznének – a való világ nőinek menedék világát, akik a saját, elég szexista környezetükből elmenekülnek egy mesébe, ahol bármi megtörténhet és bárkik lehetnek, de ami ugyanúgy nem egy funkcionális világ, mert ahhoz együttműködés kéne.
Mindez rengeteg morbid humorral, fura betétdallal, látványos műanyag díszlettel, valamint Margot Robbie és Ryan Gosling kiváló játékával került a képernyőre, így azon túl, hogy elgondolkodtató, sokszor keserűen vicces és nagyon szórakoztató. Abszolút merem ajánlani, de ne sértődjön meg rajta senki, se nő, se férfi. Itt minden keserű, és minden irónia.

Pedig a Keneknek nem is volt rossz sorsa Barbielanden… ha csak annyira lennek elnyomva mint egy Ken… :(

Ahhoz képest, hogy mekkora hype volt körülötte, mennyi bevételi rekordot döntött és sorra kapta a hibátlan értékeléseket, valami maradandóbb élményre számítottam, szóval örülök, hogy végül moziban passzoltam.
Félreértés persze ne essék, hisz rengeteg dolog tetszett benne, így eszem ágában sincs „gonosz cis férfi módra” lehúzni. A szereposztás pl. tökéletes. Sokan nyafogtak amiatt, hogy Gosling túl öreg Ken-nek, (Érdekes módon pont nők… szóval *köhmm* kikkel is szemben vannak valójában magas elvárások, ha már pár ráncba belekötnek a szerencsétlen arcán?) de szerintem ez marhaság, plusz kiemelném fénypontként Michael Cera Allan-jét és Kate McKinnon furcsa Barbie-ját is, akik a pár perces feltűnéseikkel is sokat javítottak az összképen. Emellett Barbieland megvalósítása igazán egyedi és színes, grandiózus, mégis elhiszed róla, hogy ez egy játékország és „babák” lakják. A soundtrack kellően változatos, és a kifejezetten hozzá írt dalok fülbemászók, ahogy a táncok koreográfiája színházban is megállná a helyét. Meglepő, de a humora egész sűrűn betalált, jók a kis fricskák, a 4. fal áttörések, stb., így eddig semmi probléma, és még mindig 10 csillagon állunk.
Onnantól kezdődtek számomra a gondok, hogy elmerültem a sztoriban és mélyebb mondanivalóban. Itt sem olyan vészes a helyzet, hisz néhány csípős kritikával ellentétben, igyekszik dobálgatni a labdát, tehát bemutatja, hogy a nőknek milyen rossz, ugyanakkor arra is kitér, hogy azért a férfiaknak sem feltétlen sétagalopp a való világ. (Igazából bármilyen embernek lenni pocsék, ha nem vagy okos, szép és gazdag egyszerre, mert igazából csak akkor lehetsz szabad, meg csinálhatod azt, amire ténylegesen vágysz.) Ez az egyensúly mondjuk csak a látszat, hisz mindennek ellenére az összes hímnemű karaktert totális idiótának mutatja be, aki képtelen az önálló gondolkodásra, cselekvésre és csak a saját önző céljai vezérlik, meg persze a „szerelem” (Attól függ, hogy mi a definíciónk erről…), ami a történet szerint teljesen fölösleges dolog, így kb. nyugodtan kivághatjuk szívünket és a vele járó romantikus érzelmeinket az ablakon. Mindemellett a főként nőknek szóló végső tanulsága túlságosan is szenvedős és szájba rágós volt számomra, a drámai szakaszok miatt pedig ez a közel 2 óra néha háromnak érződött. Általános hiba mostanság, hogy fölöslegesen hosszú minden. Szinte az összes Dennis Villeneuve és Nolan műnél tapasztalom, de utólag belátom, hogy a filmben megemlített Snyder Cut-ra sem kellett volna 4 óra. Ez is bőven hatásos maradhatna egy másfél órás játékidővel, hisz a cselekmény / körítés sem indokolta ezt a hosszt, ami egy amolyan Mátrix és Free Guy hibrid, csak több sírással és erős feminista töltettel, rikító rózsaszín, ugyanakkor jóval unalmasabb kiadásban.
Végeredményben közel sem rossz, de annyira kiemelkedőnek sem találtam, hogy azonnal 100x újra akarjam nézni, és életem TOP10 legmeghatározóbb alkotása közé soroljam. Megértem, hogy néhány céltalan, meg kapcsolatfüggő egyén szemét esetleg fölnyitotta a tanulság, viszont ettől még nem nyújtanám át neki egyből az összes Oscar-t, elnézést. Mindenesetre megadtam neki az esélyt, egyszer nézhetőnek bizonyult, és a zenéit szívesen hallgatom, de így ennyi.

ui.: A John Cena cameo meglepett. XD

Nem bánom hogy most néztem meg a filmet még úgyis hogy már nagyon régóta várólistás, sajnos a közvetlen környezetemben sokan lehúzták, így nem egy olyan jó véleménnyel indultam neki és megértem hogy egyeseknek mi volt a filmmel a problémájuk de nekem ez a film egy pozitív élmény volt.
Szerintem remekül lett felépítve a film mondanivalója, üzenete főleg hogy mindkettő nemre ugyan úgy kitért és nem csak a pozitív hanem a negatív dolgokat is kiemelte, megmutatta hogy semmi sem fekete fehér, persze ezt már ezer filmben elnyomták de igazából itt az volt a fontos hogy a film nézőt hogyan hatja meg, számomra kiemelkedő volt és teljesen át is éreztem! ^^

Na nekem ez eddig az év legjobb filmje!
Mindenféle sallang nélkül mondhatom, hogy ez egy intellektuális humorral és
érzelmi töltettel megfűszerezett szuperpink limonádé.
Bővebben: van itt minden, bizonytalan Barbie baba, szerethető különcök, identitásválságban szenvedő Ken, megható anya-lánya kapcsolat, és még sok minden.
Az idősebb korosztályoknak ajánlanám inkább, mivel a moziban nagyon sok kislány volt, és olyan kifejezésekkel operál helyenként a film, ami nem feltétlenül érthetőek egy 6-8 éves gyerkőcnek. Összességében élvezhető és aranyos film! A szimmetria, a színvilág és látványmegoldások pedig szemet gyönyörködtetően különlegesek. Zenék passzosak nagyon.

Sztori: 10/10
Látványvilág: 10/10
Szereplőgárda: 10/10 (nekem egyedül Ken volt aki annyira nem hozta a tutit)
Ha még eszembejutna bármi, akkor még bővítem, de egyelőre friss az élmény. :)

Forradalminak hozzávetőleg 60 évvel ezelőtt számított gondolatok ízléstelenül lebutított, szájbarágós és giccses visszaöklendezése – nívós díszletek között.

Bizonyára az atavisztikus(an belémnevelt) férfi karakterisztikák eleve távolról engedtek csak a film közelébe, és tudat alatt dolgozott a Barbie-ról kialakított véleményem, mely szerint a gyártó folyamatos küzdelmet folytat egy életszerűtlen tökéletességet mutató nőfigura újrakeretezésére, melynek ez a film csak egy következő, nagyszabású állomása. Ez bizonyítékot is nyert a 90%-ban tökéletes testű figurák mutogatása révén, akik azon erőlködnek, hogy emberi érzelmeket produkáljanak, majd a lehető legegyszerűbben leküzdjék őket.
Értem én, hogy játékos és szatirikus formában kap egy-két pofont a macsókultúra, a patriarchátus, de a szépség- és egészségipar teljesen említetlen és reflektálatlan marad. A Fura Barbie is menő és tökéletes a maga módján. Az is érdekes – bár megértem, ha valaki vitatkozna ezzel –, hogy a Barbie-féle álomvilágban érvényesülő matriarchátus egészségesebbnek és elfogadhatóbbnak van ábrázolva a való világ férfiakra kedvező egyensúlytalanságánál.
Ezek a megállapításaim annyiban szólnak a lényegről, hogy a film fellép az ezekre való reflektálás szándékával, de inkább csak utalgat és viccelget (nem rosszul mellesleg, de mégiscsak -gat/-get), és nem állít semmit azon túl, hogy nőnek nehéz lenni, de lám, ha még Barbie is megpróbálja, akkor te is meg tudod tenni. Ez pedig nekem feloldás vagy bátorítás helyett inkább tűnik a nőkre rakott teher megerősítésének.

Sajnos már előre látom, hogy a férfiak mennyire fikázni fogják…

Már nagyon régen vártam egy filmet ennyire (utoljára talána a La La Land volt), és elégé szoros kapcsolatom van Barbie-val, hiszen a filmeken és a játékon nőttem fel. Nem csak a gyerekkorom fontos szereplője, de nagy részben a női személyiségemhez, létemhez is rengeteget hozzá tett, így amikor kiderült, hogy film készült belőle…Hát nekem ott a helyem!!
Kezdeném a film marketingével…egyszerűen zseniális volt, minden pillanatát imádtam, és szerintem a többi filmes tanulhatna, mert tényleg mindenhol ott voltak és az egész kampány hihetetlenül ötletes volt!!

Az, hogy a moziban szinte mindenki rózsaszínben jelent meg, számomra még jobbá tette az egész élményt. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy a társadalmunkban valami mintha meggyógyult volna és picit jobb is lett a világ.
Mivel tudtam, hogy Greta Gerwig rendezi a filmet, így sejtettem, hogy a feminizmus meg fog jelenni a filmben és inkább egy társadalom kritikát kapunk egy rózsaszín habköntösben. Nagyon okos lépés szerintem.
Én a filmet imádtam az első perctől kezdve, a látványvilága (tényleg olyan műanyag mint a játék! amikor megláttam ahogy a lakókocsi szétnyílik és ház lesz belőle, majdnem leborultam a székből), a jelmezek ( a részletesség!!!), a szereplők..Margot es Ryan tökéletes Barbie és Ken az én szememben.
Humoros volt, okos és furfangos.
A kritika ami éri pedig sajnos várható volt. Pedig szerintem ebből a filmből a nők és férfiak, bárki rengeteget tanulhat a mai társadalmunkról, a nemi szerepekről. Mégis eléggé vicces nézni ahogy felnőtt emberek dühöngenek egy filmen, ami egy játékról szól..:D
The girls who get it,get it, the girls who don't, don't.

A végén lévő monológ…nagyon sok gondolatot elindított bennem a saját nőieséggemmel kapcsolatban, valamint a saját kapcsolataimról is…Úgy érzem, hogy több generációnak kellett hallania azt beszédet, örülök, hogy megtörtént a filmben.
Nekem kétség kívül az év filmje lett, és az egyik kedvenc mozis élményem is lett.:)
how I love being a woman ♥

Többször hallottam, hogy Gosling nem jó Kennek, de szerintem Robbie sem Barbienak. Sokkal jobb lett volna egy kevésbé karakteres, kisebb szemű, egyszerűbb arcot látni; neveket nem írok, de a (sztereo)tipikus arcvonások nélküli modellekre gondolok. Bár Kennek jót tett Gosling mindenféle-pofát vágó tehetsége, a La La Landben is vicces volt, viszont Barbihoz sok volt Robbie, főleg amikor sírt: nem egyszerű pityergés, hanem az a profi drámai sírás… ormótlanul kilógott, de úgy tűnik Gerwig szerint belefér. Igen, színészileg szuper volt, nem azt kifogásolom, nem véletlenül jelölték már kétszer Oscar-díjra is, de az a mikronnyi karakter amit kapott, nem indokolt ilyen mélységeket. És amúgy sem volt jó elemi szintű sírásokat látni egy Barbie filmben (#kéremvisszaapénzemet!)

Sztori tekintetében is elég aggasztó, hogy mindennek és mindenkinek meg akart felelni. Lehordták a Barbiekat, aztán ékesítették, utána ez ment oda-vissza… tehát nem történt érdemi változás, maradt minden ott, ahol volt. Jól beszóltak és felvállaltak, de csak némán és láthatatlanul. A feminista hadjárat kellős közepén kicsit furcsálltam is, hogy észreveszik Kent, mint elhanyagolt férfi, akinek az érzéseire fókuszálnak és hogy ő is számít… aztán kiderült, hogy ez csak arra volt jó, hogy legyen egy valamire való antagonista is (mert Will Ferrel… hát nem is tudom mi akart lenni, de biztosan nem antagonista) sőt, legyen maga a férfiasság antagonista, majd hogy ezt legyőzzék, érzelmi manipulációval és parlamenti puccsal átverik a férfiakat, ezzel visszaállítva a „rendet és békét” hát jó. Főleg korábbi munkáik alapján, többet vártam volna a Gerwig-Baumbach írói párostól.

A béna és ósdi poénokat a rendezésnek tudom be, neki kellett volna éreznie, hogy ez így lapos, főleg hogy írta is. Az operatőri munka megúszós volt, az „autós üldözésen” nevettem, az óriási jelenet amikor ÁTHAJT A FÜVÖN uhh és ezt milyen büszkén mutatták. És végül, a marketing része volt, hogy „ez nem gyerekeknek készült” és ezt el tudom fogadni, de hogy mik voltak azok a furcsa szavak (patriarchális, sztereotip, fasiszta, kapitalizmus) …mozi után nem lesz egyszerű elmagyarázni… szórakozás az egész családnak! :D

Összességében nagyon kínos és toxikus film, eredeti ötletek nélkül, de legalább jól megtornáztattam a szemeim a sok forgatással és kifüggtem, hogy a mennyezeti tűzjelző pontosan 5.5 másodpercenként villan egyet. Hogy miért, azt még nem tudom, ahhoz újra kellene nézni a filmet, de a kosztüm- és díszlettervet és a zenés-táncos részeket szerettem, tehát most jól előveszem a Babylont.