Modern idők (1936) 88% 108★

Hatalmas élmény volt moziban újranézni, teljesen átértekelt az egész filmet. Olyan apróságok is lejöttek, amiket eddig nem vettem észre. Nagyszerű színesznek tartom Chaplint. Ez is egy olyan film, amikhez hasonlókat már nem tudnak csinálni. Most is ott ültünk a moziban és sokkal jobb volt a hangulat és több nevetést lehetett hallani, mint a mai vígjátékokon. Ez szerintem mindent elmond a filmről. Remélem mostanában több Chaplin filmet is felújítanak és műsorra tűznek a mozikban, mert érdeklődés az lenne rá. Ja és imadom az új plakátot: https://snitt.hu/plakatok/37728

Chaplin klasszikusa már csak félig némafilm: az emberek „élőszóban” elhangzó szövegeit még kiírásokban láthatjuk, de a gépekből kiszűrődő beszédek és az énekek (melyek közül egyet maga a főszereplő dalol el) már hanggal élvezhetőek. A film viccesen, de mégis tragikomikummal átszőve mutatja be korát, szinte pokoli egyhangúságban, vagy éppen káoszban meglelve a problémáit. Ráadásul a Munkás és a Lány képesek volnának meglelni a boldogságot, ha a társadalom nem szólna közbe. Az üzenet ma is aktuális, így azt hiszem, ugyanúgy nevethetünk, s egyszersmind érezhetjük kényelmetlenül magunkat rajta, mint újkorában.

A tramp utolsó filmje. A tánc közben Chaplin hangja először hallható egy filmjében, ahogy halandzsázva énekel és gesztusokkal adja elő a dal mondanivalóját. A máig lebilincselő jelenetet, amelyen bekötött szemmel görkorizik, nyolc napig forgatták.
Tíz hónapig készült a film, ami a híresen maximalista Chaplin esetében gyorsnak számít. Részben egy Gandhival folytatott beszélgetésből nyerte a film alapötletét. A gyárfőnököt Henry Ford-ról mintázta.
Egy zeneszerző szerint Chaplin ugyan nem volt képzett zenész; a zenei stílus, a hangszerek és melódiák terén mégis lenyűgöző képességei voltak. Önéletrajzában így emlékezett a filmre:
„Nyomasztott az egyik fiatal kritikus megjegyzése is, aki úgy nyilatkozott, hogy a Nagyvárosi fények nagyon jó film, de csak hajszál választja el az érzelgősségtől, és jól tenném, ha a következő filmjeimben inkább realizmusra törekedném. Szívem mélyen egyetértettem vele. Ha tudtam volna, amit ma tudok, megmondhattam volna neki, hogy az úgynevezett realizmus gyakran mesterséges, csinált, köznapi és unalmas; a filmben nem a realitás a döntő, hanem az, amivé a képzelet alakítja a látottakat.
Egy furcsa véletlen, melyet a legkevésbé se vártam, arra késztetett, hogy még egy némafilmet forgassak. Kirándultunk Paulettel a mexikói Tijuana lóversenypályára, ahol a kentucky-tudomisén-verseny győztese ezüstkupát nyert. Paulette-tet megkérték, nyújtsa át a kupát a győztes zsokének, és délies kiejtéssel mondjon hozzá pár szót. Rábeszélésre alig volt szükség. Megigézve hallgattam a hangszóróból áradó mondatait. Remekül utánozta a kentuckybeli társasági széplányt, jóllehet Brooklynból származott. Ezzel meggyőzött színészi rátermettségéről.
Ez feltüzelt. Megéreztem Paulette csibészes alaptermészetét. Remek tulajdonság, ha sikerül átvinnem a vászonra. Elképzeltem, hogy egy zsúfolt zsuppkocsiban találkozunk, a csavargó meg ez a kis csibészlány, és a csavargó roppant udvarias: átadja neki a helyét. Ez volt az alap, amelyre felépíthettem a cselekményt és a különböző tréfákat.
Aztán eszembe jutott a New York-i World kitűnő fiatal riporterével folytatott beszélgetésem. A riporter meghallotta, hogy Detroitba készülök, mesélt hát nekem az ottani gyári futószalag-rendszerről. Megrázó történet volt. A nagyipar elszívta a farmokról az egészséges fiatalembereket, s ezek a futószalag mellett végzett munkában négy-öt év alatt idegronccsá váltak.
Ez a beszélgetés adta az ötletet a Modern idők című filmhez. Ebben a filmben szerepelt az időt megtakarító etetőgépem, amely lehetővé tette, hogy a munkások az ebédidő alatt is dolgozzanak. A cselekmény az események természetes egymásutánjából fejlődött ki. A csavargót gyógykezelés után valamiért letartóztatják, ekkor ismerkedik meg a csibészlánnyal, akit kenyérlopásért kaptak el. Bűnözőkkel teli rendőrautón találkoznak. E jelenettől a történet arról szól, hogy két szürke ember miként boldogul a modern időkben. Végigcsinálják a gazdasági válságot, sztrájkot, lázadást és munkanélküliséget. Paulette rongyokban szerepelt. Szinte sírt, amikor összemaszatoltam az arcát, hogy piszkosnak lássék. (…)
Semmi sem idegtépőbb, mint megtudni, hogy a film nézőinek száma az első héten minden rekordot megdöntött, ám a második héten már lanyhul az érdeklődés. A New York-i és a Los Angeles-i bemutatók után csak arra vágytam, hogy minél messzebbre kerüljek a filmről szóló hírektől, amilyen messze csak lehet. Elhatároztam, hogy Paulette és édesanyja társaságában Honoluluba utazom. Utasítást hagytam az irodán, hogy semmiféle üzenetet ne küldjenek utánam.”