Suzume (2022) 86% 106★

Így kell egy jó YA-t írni. Mert ez a film minden szempontból az, de mégis, hiába üldözöm szinte a műfaj összes művét, teljesen el tudott varázsolni, mert pontosan az volt, aminek a Young Adultnak lennie kell.
Adott egy főhősnő, némi traumával a múltjában, amit viszont finoman és érzékenyen szőttek bele a személyiségébe. Suzume laza, tini, és kifejezetten jópofa lány, akinek csak egy-egy villanásból érzékeljük, hogy mennyi problémája van. Kifejezetten jó a kapcsolata a nagynénjével, van pár barátnője a suliban, kicsit lefagy és utánanéz a helyes srácoknak az utcán, rendetlenség van a szobájában, teljesen életszerű kamasz, és csak ha az ember figyel, akkor jön rá, hogy sokszor mennyire felületesek a kapcsolatai, és mennyire semmilyen az attitűdje az élete iránt. Nem akarják agyonnyomni a karakterét a drámával, csak ott van, mint egy fekete felhő, vagy egy néha előkúszó féreg, amikor kinyílik egy ajtó, hogy a témához illő metaforát mondjak. Sotával, a szerelmi szál szintén rendkívül bájos. A srác elég keveset van emberi alakban a film alatt, de ez igazából pont, hogy hozzátesz a szerelmi szálhoz. A páros gyorsan épül (három-négy nap a cselekmény azon része, amit tényleg együtt töltenek), de mégis van benne valami mélység. Egyértelműen azzal indul, hogy Suzume belehabarodik a helyes idegenbe, de később rengeteget beszélgetnek, harcolnak együtt, egymásra vannak utalva, meg kell érteniük egymás érzéseit és megismerni egymás életét. spoiler
A fantasy vonal egyértelműen inkább Suzume személyes útját és a kapcsolatukat szolgálja ki, nem annyira önálló történet, aminek mellékszála a fő páros küzdelme, de ez szerintem nem is probléma – sőt, egy jó YA-nál, ahol a traumafeldolgozás és a coming of age központi kérdés, talán pont így jó. Nagyon szép a látványvilág, az ajtók, az „öröklét” ábrázolása hátborzongató és varázslatos, a road movie vonalon pedig, ahogy Suzume stoppal és tömegközlekedéssel, innen-onnan segítséget kapva utazik végig japánon kiválóan működik, és rengeteg humoros helyzetet is szolgáltat. Egyszerűen a helyén van ez a film, bele lehet varázsolódni, és simán elrepül a két óra.
Érdemes még megemlíteni a zenét, mert a fő téma, és az OST is kiváló. Sok zenéjét fogom tanuláshoz is hallgatni.

Amíg gondolkodtam rajta, hogy mit is írjak, addig @Valentine_Wiggin szépen megfogalmazta a saját véleményét, amit igazából akár egy az egyben ide másolhatnék :) Nulla elvárással ültem be a filmre, azt sem tudtam miről fog szólni, aztán megláttam Souta-sant és elvarázsolódtam. Mentségemre szóljon, úgy néz ki, mint Howl egy szépségpöttyel a szeme alatt… Viszont érdekes, hogy hiába ő tűnt a rejtélyesebb karakternek, mégis sokkal több meglepő dolog derül ki Suzume múltjából, mint az övéből. Végig nagyon élveztem a filmet: az utazós részeken jókat lehetett nevetni, az ajtós részeknél lehetett élvezni a fansztasztikus zenét, míg Suzume múltján jót lehetett sírni. Az egyetlen dolog, ami mérsékelten zavart, az a két karakter közötti korkülönbség (vagyis, hogy Suzume 17, míg Souta 21+), de azt is szépen megoldották. Daijin meg cuki volt, bár annál az egy jelenetnél frászt kaptam tőle. Az egyetlen, amit nem értettem, hogy spoiler

Rég volt már alkalmam moziban animét nézni, (Legutóbb 2015-ben A fiú és a szörnyeteget láttam nagy vásznon.) szóval örülök, hogy az egyébként is nagy anime-fan húgomat elég könnyen sikerült elcsalni erre.
Meglestem ugyan az előzetesét előtte, de még így se tudtam igazán, hogy mire is számítsak. Valamiért a először a Az idő fölött járó lány ugrott be róla, de természetesen a tinilány főhőst és a kissé YA jellegű szerelmi szálat (spoiler) a leszámítva nincs sok hasonlóság.
A történet egyébként eleinte kellően egyszerű, de misztikus volt, varázslattal, túlvilággal, istenekkel tarkítva, majd szépen adagolt pár érdekes, illetve kiszámítható fordulatot, ami végülis Suzume spoiler csúcsosodik ki. Ugyan a lezárás nekem nem jött be túlzottan, de addig bőven kárpótoltak a gyönyörűen meganimált és aranyosan megírt karakterek, az elképesztő részletességgel kidolgozott helyszínek, a grandiózus (néha talán picit az Evangelion-t is idéző) látvány és a meglepően epikus soundtrack, amit természetesen mindjárt meg is keresek, mert mindenképp újra kell hallgatnom őket külön is.
Bírtam Suzumét, míg a férfi figurák közül inkább az autós sráccal (nem emlékszem már a nevére…) szimpatizáltam. Souta-t jobban kedveltem spoiler, miközben a húgomat egy „szexibb” Howl-ra emlékeztette. A Daijin kapcsán meg szinte végig őrlődtem. Olyan volt, mint egy tipikus macska. Néha cuki, máskor meg egy kis mocsok, amit legszívesebben felrúgtam volna.
A kissé kiszámítható fordulatok (spoiler) és a fentebb taglalt, borzalmas szerelmi szál ellenére kifejezetten élveztem, de le kellett még vonnom csillagot a furcsa tagolás miatt is, hisz akár 2 részre is bonthatták volna, mert a közepe táján totál azt éreztem, hogy „Oké, itt jön a vége.”, de igazából csak nyomtak egy amolyan soft reset-et a szituációban, amitől picit hosszabbnak tűnt a kelletténél.
Összességében azt mondom, hogy megérte beülni rá, ráadásul utólag már ezt jelöltem volna a 2022 legjobb animációs filmjének díjára, de ez van. Valószínűleg újrázni is fogom, amint végre online is elérhető lesz, mert akadt benne pár részlet, ami már nem teljesen tiszta. (pl.: spoiler)
Anime rajongóknak természetesen ajánlott darab, szóval irány a mozi, ha van rá lehetőségetek!

A leírás kicsit csalóka, ugyanis nem az ajtó lesz minden gond forrása.

A filmet valami portál fantasynek képzeltem el, de ez inkább egy lélektani road movie. A két főszereplő beutazza Japánt, nem kis aggodalmat okozva Suzume nénikéjének.
Suzume és Souta igazán jó párost alkotnak, bár utóbbi a film nagyobb részében egy három lábú székként szerepel.
A szék egyébként a film legfontosabb metaforája, de nem szeretném lelőni a poént.

Említettem, hogy lélektani film, és a gondviselő-gyermek kapcsolatát bemutató részt néztem volna tovább is. De a hangsúly inkább az elengedésen volt.

A Kimi no Wahoz képest szerintem nem nézett ki annyira jól, de még így is egy látványos alkotás.
Pár szereplőt kicsit feleslegesnek éreztem, de összességében elégedett vagyok a végeredménnyel.
Jöhet több ilyen film!

Közepes. Volt benne néhány egészen szenzációs rész (a macska minden jelenete, a kocsitető, stb.), viszont összességében fárasztott.

Ami nem tetszett:
– Átverve éreztem magam. Mi az, hogy megjelenik a egy hosszú hajú, laborköpenyes, bakancsos srác, mint másik főszereplő, erre spoiler
– És ez a folyamatos csipogás, amit a nők levágtak, ó, édes istenem, hjajj…
– Túl sok lelkizés, drámázás, totojázás.
– A misztikus rész nem volt rendesen kifejtve, foglalkozhattak volna vele többet a fent említett lelkizéssel töltött idő helyett. spoiler

Ami tetszett:
– A macskán sokszor szakadtunk.
– Amikor a srác kezdi elveszíteni az öntudatát és spoiler, az nagyon kreatív rész volt.
– A napszemüveges laza csávó megmozdulásai. spoiler
– Hogy Suzume a laborköpenyes srác bakancsát vette föl a szoknyához. :D

Összességében: egyszernézős.

Bemutató alapján eléggé fura volt, de persze így is vártam. Nekem ez is betrappolt a kedvencek közé. Az egyedi történet vázolás ellenére mégis van mondanivalója. A főhősnő elég erős személyiség, és még így is folyamatosan fejlődik. Daijin nagyon cuki karakter volt, pedig a legvégéig nem derült ki, hogy mi is a valódi szerepe. Sajnáltam, hogy nem maradhatott Suzume-val

Az alapszituáció ígéretes, az animáció és a soundtrack jó, de azért bőven megvoltak a hibái.
1. Bevallom…annyira nem kedveltem a főszereplőt. Már alapból zavaró, hogy elrohant a random csávó után a helyi késelős és valszeg csöveslakta negyedbe, de többször is inkább idegesített. Mondjuk ez főleg abból fakad, hogy ez tipikusan az a szerelmi szál ahol már az életét is feláldozná a pár napja megismert csávóért, mert az az élete szerelme. Ez mondjuk nem egyedi eset, sok dologban van ilyesmi, de sosem voltam odáig érte.
2. Egy ideig elég repetitív volt. spoiler. Sokadik alkalommal kicsit unalmas volt.
3. Persze sok vicces jelenet volt abból, hogy a csávó spoiler, de ez sajnos némileg elvett a komolyabbnak szánt jelenetek hatásából.

Bármennyire is megvoltak a hibái, de azért összességében nem vészes, egyszer bőven meglehet nézni. A macskák is aranyosak és kellően gonoszak voltak :D

A leírás alapján azt hittem, azaz inkább reméltem, hogy a párhuzamos világokon lesz a hangsúly, de valóban egy amolyan világmegmentős történetről van szó. Ha pl. arra gondolok, milyen pocsék filmeket csinál a Marvel az utóbbi időben, simán lekörözi a témában, akkor is, ha két teljesen más kategóriáról és műfajról van szó. Ugyanakkor nem mondanám túl akciódúsnak, egyszer sem izgultam igazán, de ezt nem bántam.
A történetvezetés, de leginkább a hangulat és a mondanivaló, ami a legerősebb benne. Szerettem, ahogy az útjuk során több ember csapódott hozzájuk, és mindegyiktől szereztek valami tapasztalatot. Emellett olyan szimbolikus utalások vannak benne, amikről egész jó pszichológiai értekezéseket lehetne írni. Suzumeban él a sérült gyerek, amivel sok ember küzd a valóságban is, de egy másik motivációjával is tudtam azonosulni. Pl. Hogy melyik az a világ, amelyiktől fél. (Egyébként ezt az egyik Constantine képregényben is említették :)) spoiler
Amit pedig az életről és a halálról mondtak az egyik jelentősebb eseménynél, szintén elgondolkodtatott, de nem mondanám, hogy pozitív értelemben. Jól megfogalmazta azt, amit (én is) érzek.
A fentieket megkoronázza a látvány és a zene.

Nem voltak elvárásaim, de nagyon kellemes meglepetésként ért.
Nem mondom, hogy a trailert és a filmet nézne ne lett volna déja vum, néha más animék jutottak róla eszembe: Howl kastélya, Az idő felett járó lány, meg maga a portálzárósdi is ismerősen csengett, bár nem tudtam, honnan.

Ennek ellenére nem volt koppintás, egy érdekes kalandfilm, ami azért az érzelmi szálakat is megpengeti, nagyon meghatóan beszél a gyászfeldolgozásról.
Humora is van, Souta haverja hozza a nagy részét, de igazán szórakoztató.
A zenék is csodásak, ritkán keresem fel külön a soundtackeket, de most meg fogom tenni.

Hát én ezt a filmet nagyon-nagyon meg akartan nézni moziban, csak aztán lemaradtam róla, úgyhogy várhattam, hogy mikor lesz online.
Nem számítottam rá, hogy egy rétegfilmet kapok: tele metaforákkal, meg mélyebb jelentéssel.
Elsőre csak egy fantasy film utazással.
Aztán az ember végiggondolja újra, és meglátja benne a lezáratlan dolgok lezárását, az elfojtott traumákat, a függetlenedést, a másokra támaszkodást, a szeretetet.
Örülök, hogy megnéztem!