A kis boszorkány (Slayers 1.) (1995–1995) 89% 45★

Nehéz elmondani mennyire is kedvencem a sorozat.
Slayers. Mind humorban, mind karakterileg ez az egyik mérce nálam. Megannyi filler van benne, amik még jobban kiemelik őket. Ritka az ilyen.
Maga a történet is azért jó mert ők vannak benne. Mert nagy újdonságot nem mutat, de a világfelépítése azóta is tetszik.

Mielőtt újranéztem, sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is szerettem ezen a sorozaton.
Vajon az idő és a nosztalgia szépítette-e meg emlékeim, vagy valóban olyan jó, mint emlékeztem.
Egyik animés oldalon lévő profilom pusztulása után adta magát az ötlet, hogy újrázzam az összes sorozatot, amit anno láttam.

És milyen jól tettem!
A Slayers – A kis boszorkány egy nagyon humoros fantasy anime. A humor fő forrása maguk a karakterek és a helyzetek amibe keverednek.
Itt van Verselő Lina, a boszorkány, aki eléggé lobbanékony természet.
Gourry, a harcos, aki nem igazán egy észkombájn, de helyén van a szíve.
Zelgadis, akit a főgonosz, Rezo szörnyeteggé változtatott. Egy mogorva alak, aki vissza szeretné kapni emberi külsejét.
Később csatlakozik hozzájuk Amelia, a kétbalkezes/kétballábas igazság bajnoka, és Sylpheel, a papnő, aki szerelmes Gourryba.

Összesen két nagyobb harc vár hőseinkre, egyik az anime elején, a másik a végén. A kettő között pedig bemutatják az új karaktereket és felvezetik a széria második felének cselekményét.
Ezeket a kalandokat tarkítják a poénok, amikkel a Slayers nem kegyelmez.
Van itt szerelmes hal, hiú tengeri sárkány és még sorolhatnám. Sőt, egy jelenetben még maga Colonel Sanderst is elcsíptem.
Kedvenc részem az volt, amikor Gourryt nőnek öltöztették, hogy feljussanak egy hajóra, és az ügyeletes önjelölt hős rögtön beleszeretett.
A sorozatban vannak visszatérő karakterközpontú poénok is, mint például amikor Lina és Gourry étkeznek.
Tényleg nagyon vicces, de néha nagyon fárasztó tud lenni.

Az külön egy jó pont, hogy a részek elején és végén lévő összefoglalók rímbe lettek szedve Lina kommentálásában, valamint a varázslatok is versek.

Az anime jól néz ki, hozza a ’90-es évek stílusát, bár néha feltűnt, hogy a színezés hiányos.
Egyszerűen imádni való. :)

Az igazat megvallva, nagyon nem bírom az ilyen fantasy köntösbe bújtatott vicceskedő baromságokat. És mégis… Két anime van, ami pontosan ilyen kategória és mégis nagyon tetsztett. A Bastard! az egyik. A Slayers a másik.

Istenem, hogy ezen én mennyit röhögtem…. Tényleg hatalmas hülyeség az egész, de az a fajta, ami VALÓBAN vicces. Gondolok itt ilyenekre, hogy kis csapatunk épp sétál az erdőben, erre eléjük ugrik pár bandita. Beáll az egyik. A második, a harmadik. A negyedik meg a néző szemszögéből nézve beáll kicsit a többi elé, mire rászól a többi bandita, hogy takarodjon ki a képből. :D Tömény hülyeség az egész, de jóféle.

Tulajdonképpen élveztem. Kicsit tartottam attól, hogy nem nagyon fog tetszeni, mert általában nehezen viselem az akció+vígjáték összetételt, mégpedig azért, mert elég sokszor nem igazán találják el a jó arányt. Itt azonban nem estek túlzásba (a hülyeségekkel), időnként fel-fel nevettem, különösen Gourry eszetlenségeit imádtam. Helyes volt a történet is, aranyosak a karakterek, a folytatás is érdekel, valamikor majd mindenképp sort kerítek rá.

Japán szinkronnal. Próbáltam magyarral, sőt angollal is, de az élvezhetős szinten mégis a japán maradt maradt. A hülye fordítások nélkül.