Nosferatu (1922) 60

Nosferatu, eine Symphonie des Grauens
81' · német · dráma, fantasy, horror

A Nosferatu kiemelkedik a sok Drakula-film sorából. Murnau egy sok száz éves legendát, a Kárpátok vérszívó vámpírjának, Dracula grófnak a történetét meséli el, mintákat adva a filmtörténet számos későbbi vámpírfilmjének ábrázolási megoldásaihoz.

Képek 1

Szereposztás

Max SchreckOrlok gróf / Nosferatu
Alexander GranachMakler Knock / Broker Knock
Gustav von WangenheimThomas Hutter
Greta SchröderEllen Hutter
Georg H. SchnellWestrenka
Georg H. SchnellHarding
Ruth LandshoffRuth
Gustav BotzProfesszor Sievers
John GottowtProfesszor Bulwer
Hirdetés

Kedvencelte 10

Várólistára tette 44


Kiemelt értékelések

Lunemorte 

Hangulatos, olykor vicces film. A színészek nagyon el lettek találva, szavak nélkül is nagyon tehetségesek (főleg Nosferatu). Szerintem kicsit sem félelmetes, inkább szimpatikus figura. A helyszínek is nagyon ütnek így fekete-fehéren.

Bubu 

Hihetetlenül szép rendezés. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy mikor készült. Az én ízlésemnek ugyan kicsit vontatott volt és nagyon átírták a sztorit (pontosabban lerövidítették), de a látvány és az akkori filmek hangulata kárpótolt ezekért. Továbbá érdekes volt látni, akkoriban milyen érzelmeket hogyan jelenítettek meg a színészek.

Gothic01 

Nem mondom, hogy nem elismerésre méltó az elkészítése ahhoz mérten, hogy milyen régi, hogy az 1920-as évek elejéről való… ám nem tudom egy igazi filmélményhez mérni. Bizonyára korjellemző, de a színészek mai szemmel egyáltalán nem alakítanak jól, egy modern filmben erre mondanák azt, hogy totálisan művi, tehetségtelen ripacskodás, amit művelnek. – Különös, hogy amit egy ilyen típusú filmnél alakítás terén tökéletesnek, elvárhatónak titulálnak, az egy frissben már a létező leginkább fejfogásra ingerlő, amatőr előadásmód; ennyi változás történt alig 90 év alatt. – Azt aláírom, hogy beszéd hiányában eltúlzott arckifejezésekkel kell közvetíteniük a reakcióikat, de számtalanszor egyszerűen csak idétlennek hatott, amit láttam azokkal a libegős járásokkal és a természetellenesen intenzív, látványos mimikákkal.

A történet tetszett, közel sem ijesztő, de korrekt vámpírközpontú gótikus horror. Az egy kifejezetten jó ötlet volt, hogy honnan merítik a vámpírok az erejüket, a kis könyv is tetszett, mint ahogy az is, hogy a vérszívó jelenléte milyen pusztítást von maga után, hogy kivételesen nem a naiv pár költözött a vámpír vonzáskörébe, hanem fordítva. Sokkal nagyobb volumenű és több esemény ment benne végig, mint amire számítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyire dús lesz a cselekménye. Nosferatu persze inkább nevettető megjelenésű, mintsem ijesztő, de ezt be lehet tudni a film és köztem lévő generációs szakadékoknak.

Zenének az aláfestésnél félelmetesebb hangzásút képzeltem el, mikor belekezdtem, túlságosan könnyed és vidám volt még az olyan jeleneteknél is, amelyek pont ennek az ellenkezőjét indokolták volna meg. A 2009-es Dorian Gray nem egy ijesztgetős film lenne, mégis jóval erre a célra megfelelőbb a zenéje, mint ennek.

A maga idejében biztosan más élmény volt nézni, manapság inkább a hangulatában lehet gyönyörködni, illetve abban, hogy a készülési idejét figyelembe véve milyen erényei vannak.

sipiarpi 

Kezdetleges, de ettől még jó. Az alapokat mutatja be, amit később formálnak a ma ismert Drakula alakjává. Érdemes legalább egyszer látni.

AnnaAnn

Egyértelműen jobban tetszett, mint a ’32-es Dracula. Itt Nosferatu egészen rémszerű, „félelmetes” hosszú karmos ujjaival. A hangulatot megteremti a film az árnyékokkal például, és a patkányok is jók voltak, akik mint a gonoszság, betegség hírnökeként jelentek meg, és követték a Mester útját.

Leara

Avagy amikor a vámpír még tényleg egy ijesztő természetfeletti lény volt, nem pedig szerelmes szépfiú :D. De komolyan, Nosferatutól még engem is kirázott a hideg, pedig ilyesmi nem sűrűn fordul elő :D.

Kingslayer

A vámpírműfaj számára az abszolút alapmű, s bár nem az első vámpíros film, de az első, amihez Bram Stoker Drakulája adta az alapot.
Szegény Orlock gróf, én nem borzadtam tőle, hanem nagyon szántam a kabátját meg nagyon irigylem, kell nekem olyan!. Egy szegény, végtelenül magányos, visszataszító kis teremtény, aki ráadásul még kártékony is – emberi véren kénytelen élni és még pestist is terjeszt –, legnagyobb tragédiájára szerelembe esik és próbálja elérni reménytelen célját, persze a maga módján, ami az embereknek ugye, eléggé kényelmetlen, pedig hogy igyekszik, de a természetén meg a csúfságán mégsem tud felül kerekedni, aminek meg is lesz az elkerülhetetlen következménye, mert az emberek nem szeretik, ha éjszakai zaklatódémonok ijesztgetik őket meg szívogatják a vérüket.
Valahogy ezt a filmet csakis Nostferatu szemszögéből tudom látni, és ez a szemszög azt mutatja, hogy ez a történet nem Nosteratu áldozatainak, hanem csakis a vámpírnak a tragédiája. Talán ez az egyetlen vámpírfilm, ami képes megmutatni, hogy milyen is az kárhozat, amikor örök létbe vagy száműzve, hogy egyáltalán nem buli vámpírnak lenni és örökké élni: végtelen magány és reménytelenség, félnek tőled és gyűlölnek, a puszta megjelenésed is iszonyatot kelt, és képtelen vagy a természeted ellen cselekedni akkor is, amikor a legszentebb cél is lebeg a szemed előtt, és amikor tényleg megváltás a halál. Az összes többi vámpírfilm után azt gondoltam, oké, legyünk vámpírok, éljünk örökké, én bizony élnék a lehetősséggel, és nem tudtak meggyőzni, hogy szar dolog a vámpírlét, de ez után azt mondtam, köszi nem, inkább nem próbálnám ki, ha ilyen.

mazsolafa

Na ez kihívás volt a javából.
Klasszikus ide, gyöngyszem oda, ember nem unt még annyira filmet, mint én ezt. Maximum 10 perces etapokban tudtam legyűrni és még úgy is megfeküdte a gyomromat.

Mark 

Döbbenetes, hogy egy 1922 néma horror sokkal félelmetes atmoszférát tud kelteni, mint a mai horror filmeknek nevezet hülyeségek. Ez azért élég szégyen a jelenkori horror műfajra nézve.
Az egyik legjobb horror lett, amit valaha láttam. Félelmetes, ha félni akarsz tőle. Nosferatu meg számomra parásabb Draculánál (mondjuk őt sem kell félteni) Kihagyhatatlan, örök klasszikus, melyet az idő csak kicsit koptatott meg.

dulkap 

Kétségtelenül filmtörténeti alkotásról beszélünk, de ezt leginkább annak köszönheti, hogy ez volt az első (?) vámpírfilm és Max Schreck kisugárzásnak. Mert hát színészi játékról nem igazán beszélhetünk, még a korhoz képest sem és hát a történetvezetés sem a legerősebb. De szépen van fényképezve (amennyire ez kivehető a fennmaradt minőségből) és a díszletek, helyszínek is hangulatosak. Film és horror rajongóknak egyszer kötelező nézés, de azért mint film önmagában, közel sem a legjobb vámpírfilm.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján