A vámpír árnyéka egy gondolatkísérlet. Az opus Murnau Nosferatujának (1922) forgatásáról szól, annak a filmnek az elkészültéről mesél, melyet neves rendezője minden idők leghitelesebb mozijaként kívánt leforgatni. Murnau céljának elérése érdekében munkája főszereplőjéül egy valóságos vámpírt… [tovább]
Kedvencelte 4
Várólistára tette 55
Kiemelt értékelések
A IV. Rémület hónapja kihívás során látott filmek közül ez volt a kedvencem. Fő témái a filmipar kizsákmányoló természete, a realitás illúziója, nyomokban pedig történelmi reflexiókat tartalmaz.
A mozgókép „realista” (a látottakat mindenáron a valóságnak megfeleltetni akaró) olvasata nem csupán abból szempontból bizonyul illúziónak a filmben, hogy egy igazi vámpír nyilván nem létezik, hanem az is kiderül, hogy az „autentikusság” elérése mesterséges úton történik és a megvalósítás során nem jár mindenki számára egyenlő bánásmód. A végső jelenetet csak egy maximálisan elszigetelt helyszínen tudják felvenni, a csúcspont „hitelességének” visszaadásához valójában minden korábbinál jobban el kellett különíteni a stábot a külvilágtól. A történetben jó keretes szerkezetet alkot az elején a macska, a végén pedig a nő spoiler, és persze a kettejük helyzetének párhuzamosságát a cirmosra használt angol kifejezéssel (és annak kettős jelentésével) való szokásos szójáték is érzékelteti. A filmen belüli film vásznán látott „valóság” előállítása egy hosszas folyamat tehát, éppenséggel a „valóság” megmunkálásának, tompításának vagy felerősítésének eredménye.
Ha a németek megjelennek a filmvásznon, akkor a legtöbbször cipelik magukkal a nácizmust is, így érdemes foglalkozni a film történelemmel kapcsolatos gondolataival. Az egyetlen horogkereszt a filmben nem a vérszomjas Drakula barlangjában, hanem a filmrendező szobájában bukkan fel. Nem a vérengző szörny a legfőbb gonosz, hanem aki gátlástalanul felhasználja a szörnyet hatalmi-pénzügyi céljai elérése érdekében. A vérszomjas lény (itt = a széljobbos gondolatok) története az angolok (Nyugat) találmánya, ám a németek adaptálják úgy, hogy az minél „realisztikusabb”, megvalósíthatóbb legyen. A befejezés azt sugallja, spoiler
Egy Dafoe vagy egy Malkovich esetében talán nem kell külön méltatni a színészi játékot, de azért érdemes megjegyezni, hogy mindketten fantasztikusan jelenítik meg a karaktereiket.
Lugosi Béla-féle elemekkel tarkított régimódi vámpírfilm. Többször inkább komikus, mint félelmetes, de nagyon eredeti történet a némileg szentimentális vérszívóról és arról, mennyit áldoz egy művész az önmegvalósítás oltárán. Gondolom mondanom sem kell, hogy John Malkovich haragosan még az ősvámpírra is a frászt hozza.
Egyik hatalmas kedvencem. Egy vámpírfilm, ahol a vámpír az emberi gyarlóság áldozata. Ember vámpírnak vámpírja. Drámai és egyben szórakoztató, sokat nevettem rajta, mialatt nagyon sajnáltam szerencsétlen vámpírt. Tragikomikus, hogy egy szóval körülírjam. Maga a film pedig szinte tökéletes, a szereposztás kiváló, a sztori egyedi, nem egy újabb bőr a vámpírokról, a képi világ gyönyörű, szóval… nemigen tudnék és nem is akarok kötekedni.
Érdekes egy film. Persze nem hiszem, hogy ez a valóságban is megtörtént, de azért adott hideg rázós érzést, hogy mi lett volna ha. Willem Dafoe nagy tehetséget mutatott be, és ne is mondjam milyen ijesztő is volt ebben a filmben.
Érdekes volt. Néha még hátborzongató is, de nem Max Schreck-Orlock, hanem Murnau miatt. Ebben a filmben ő az igazi szörnyeteg.