Nem (2022) 87

„Hogy hívjuk a rossz csodát?”
Az Oscar-díjas Jordan Peele szétszedte és újraértelmezte a modern horrort a Tűnj el! és a Mi című filmjeivel. Most a nyári mozi fogalmát gondolta újra az új pop-rémálommal, a NEM nagyívű horrorjával.
A főszereplő újfent Daniel… [tovább]

angol
magyar
angol

Képek 18

Szereposztás

Daniel KaluuyaOJ Haywood
Keke PalmerEmerald Haywood
Steven YeunRicky 'Jupi' Park
Barbie FerreiraNessie
Brandon PereaAngel Torres
Michael WincottAntlers Holst
Wrenn SchmidtAmber Park
Keith DavidOtis Haywood Sr.
Donna MillsBonnie Clayton
Oz PerkinsFynn Bachman

További szereplők

Nem (2022)
Rendező
Forgatókönyvíró
Zeneszerző

További stábtagok

Gyártó
Universal Pictures
Monkeypaw Productions

Kedvencelte 2

Várólistára tette 129


Kiemelt értékelések

Gothic01 

A vegyes fogadtatás kereszttüzének eldurvulása előtt fontos megjegyezni egy dolgot Nemmel kapcsolatban. Ez nem azoknak a filmje, akik azért ülnek be egy Marvel-mozira, hogy repülő üzemmódba kapcsolva a legutóbbi falat popcornon kérődzenek, miközben Scarlett Johansson mellére vagy Chris Hemsworth hasizmaira csorgatják a nyálukat.

Aki egy eseményorientált, pörgős, fordulatos UFO-s vagy inváziós filmet vár, az csalódni fog.
Aki egy jumpscare-es frásztúrát vár, az csalódni fog.
Aki ragaszkodna egy konvencionális keretrendszerhez, az csalódni fog.

A Nem egy kétórás kötéltánc a kommersz mozi és a művészfilm között, és ez kötelező jelleggel eredményez némi zavart és hiányérzetet a prekoncepciókhoz képest. Én, aki a Mi (2019) és a Tűnj el! (2017) esetében is a szimbolikus vonalat szerettem, hébe-hóba megütközve álltam néhány kimondottan debil és egyszerű kilengés előtt. De aki egy laza kikapcsolódásra, akció-és látványorgiára vágyik, az is vakarhatja a fejét a lassú tempó, a mellékvágányok és az első blikkre értelmetlennek tűnő elemek miatt. Emiatt persze tisztelem a rendezőt, mert nem a könnyebb utat választotta; lehetett volna keményen művészi vagy vegytisztán emészthető, de ő inkább úgy volt vele, hogy nem érdekli, mit illik egymással összepasszintani, és hogy mi lenne kényelmesebb a nézőnek, mert ő ezt és így akarja elmondani, és nem fogják beragasztani a száját. Jordan Peele komikusként kezdte, majd a szimbolikus paráztatás legújabb fenegyerekévé vált, és megmaradt eközben elkötelezett filmrajongónak és a társadalmi igazságtalanságok, fonákságok boncmesterének. A Nem mindezeknek a jellegzetességeinek az olvasztótégelye, szerzői film, Peele-film a javából, viszont máshogy, mint eddig. És ez a józan ész minden törvényszerűsége szerint jó dolog.

Technikailag nem lehet és nem is érdemes belekötni.
A szubjektív filmélményt pedig a nézői attitűd fogja meghatározni. A különbség nézés és látás között kulcsfontosságú.
A Nemhez nem az olvasom az összetevőket a rágópapíron felütés kell. Sokkal inkább az olvasom és értelmezem az IKEA húszmillió darabos szekrényének az összeszerelési útmutatóját, mert fel akarok építeni valamit, és mert tudom, hogy a gyártó nem azért tette bele a pénzemért a dobozba ezeket a darabokat, hogy aztán ne legyen belőlük szekrény.
Igazából nincs itt semmi ördöngösség, ha adott némi fogékonyság a szimbolizmusra és az irányított asszociációkra.
A meglehetősen különc felszín és a keretekkel játszadozás alatt a horrorfilmek értőinek kifejezetten nosztalgikus élményben lesz részük, abban a hagyományos esszenciában, amit biztosra veszek, hogy Alfred Hitchcock és George A. Romero is nagyra értékelne, ha láthatnák.

Hiszen a Nem annyi mindenről mesél, aminek a kellő alaposságú megrágásához egy ugyanilyen hosszúságú podcast sem lenne elegendő!

A kiindulási pont az üzleti élet, konkrétabban a filmipar buldózer mivolta; a hangosabb és a gátlástalanabb elveszi másoknak a hangját. A másoknak, akiknek lehet, hogy több létjogosultságuk lenne megszólalni, de eszköztelenek a nagy hangok túlharsogásához. Akár szociális eszköztelenség, akár személyes eszköztelenség miatt. A főhős, Otis Junior egy meglehetősen tragikus szemléltetője ennek a jelenségnek. Ő beszél a legkevesebbet az egész játékidő során, és végig háttérfigurának tetszik, hiába szembeötlő, hogy egyedül ő az, aki tényleg tud valamit – akár az állatidomításról, akár a saját örökségéről, akár a rejtélyes jelenségek értelmezhetővé tételéről, akár a problémamegoldásról. A túlfejlett fontosság-tudattal rendelkező, hollywoodi fehérek ugyanúgy félretolják, mint az izgága, tenyérbemászó testvére, aki minden pillanatot megragad az önreklámra vagy, mint az elfeledett, de az ő őseihez képest „kevésbé elfeledett” sztárok. Rokonszenvessé teszi OJ-t a méltóság, amivel romantikus lovagokhoz hasonlatosan tűri az életet; nem esik kétségbe és nem válik alávetetté, mert tudja, mennyit ér.

Ezután több ízben is leás a film az emberi lélek legmélyebb bugyraiba. Ütközteti a már barlangrajzok korától fogva létező természetes igényt az önkifejezésre, a történetünk elmesélésére, a marandót alkotására és a körülöttünk lévő világ formálására az érdemtelen és kiüresedett közléskényszerrel. Boncolgatja a kettő közötti határokat. Aki nem képes autentikusat alkotni, lehetetlent lehetségessé tenni vagy felfedezni egy csodát, az kisajátítja a mások alkotását, lehetetlenét és felfedezését. A valami fontosnak muszáj a részévé válni, mert akkor ők is fontosak lesznek; valami nagyszerű vagy közönséges katasztrófaturizmus által. A „nagy hangok” a saját fontosságukat természetesnek veszik, ezáltal könnyen a téma megszállottjává válnak, ha ez az alanyi jog a hallhatóságra és láthatóságra csorbulni látszik. A már említett „kevésbé elfeledett sztárok” évtizedek múltán is piócaként tapadnak az egykori sikereik emlékeztetőire, minden önkritikát nélkülözve, kiszipolyozva belőle az utolsó cseppet is, hátha átmenthető a régi dicsfény a jelenbe, vagy pedig kínos vergődéssel próbálnak valamicske figyelmet generálni az aktuális eszközeikkel. A bűvös 15 perc hírnév keltette kiéhezettség, szorongás és őrület annyira jelentős tartóoszlop a koncepcióban, hogy még a legalapvetőbb létfenntartási ösztönöket is képesek alárendelni neki a karakterek. Nem is egyszer.

Ennek a két kérdéskörnek az ötvözése porondra állítja a hódító, gyarmatosító gondolkodásmódot, ízlés szerint többé-kevésbé a kapitalizmust is. A naiv felütéssel az visz mindent a versenyen, aratja le a babérokat és hozza meg a szabályokat, aki elsőnek érkezik a célhoz, épp ezért rohanni kell, a fizikai korlátokra vagy a józan paraszti észre és alapvető életösztönökre való tekintet nélkül. Ha ötletről, ha lehetőségről, ha elfoglalt földterületről vagy jelen esetben egy földönkívüli entitás dokumentálásáról van szó. Minél inkább nő a versenytársak közelsége, a nyeremény elszalasztása miatt érzett szorongás, annál inkább sürgetővé válik a rohanás. A sürgető rohanás pedig egyre kevesebb figyelemmel, mérlegeléssel, értéssel és egyre több hibával jár, míg nem egyetlen vak száguldozásmasszává változik az egész egy elszabadult, fék nélküli sportkocsiban. A keletkező károknak nem csak az előzőleges megjósolása, hanem a felfogása sem valósul meg, csak amikor már túl késő. Arról nem is beszélve, hogy realista felütéssel még csak nem is az első visz mindent, mint ahogy azt az amerikai őslakosok sorsra is prezentálja, hanem a legagresszívabb. Azonban a film rávilágít, hogy a babérjai felett igazi, morális joga egyiknek sincs, hiába élnek generációk csakis ennek a macska-egér fogócskának.

Így kerül képbe a film negyedik és leghangsúlyosabb tárgyköre, ami a legintenzívebben merít a korábbi klasszikusokból is, és erősen reflektál az előző három hasábra is; az ember vs a természet.
Vegyesen alkalmaz a Nem elkeserítő, bizarr, komikus és véres szemléltetéseket arra vonatkozóan, hogy mi történik, ha az ember elfeledi, hol a helye. Ezek mesteri feszültségfokozásról árulkodnak; kicsiben, egészen veszélytelen megnyilvánulásban kezdi a reklámforgatáson ideges lóval, majd fokozatosan elér a mellbevágó, ős-kaijukat idéző kataklizmáig. Klisé, nem klisé, az emberiség hajlamos abba a tévképzetbe ringatni magát, hogy uralja a természetet vagy legalábbis megpróbálhatja, nem csak része a természetnek. Egy rész, aminek a környezete alakításán túl vannak alkalmazkodási kötelességei is, ami érvényes az ismeretlen megismerésére is az ismeretlen megsemmisítése helyett. OJ azért is viseli a kalandot meglehetősen nyugodtan, nézhet szembe valamennyi figuránál többször a nyomasztó ismeretlennel, mert ő mindenkinél jobban ismeri és érti ezt a farkastörvényt. Nem lehet együttműködésre bírni, amit nem tisztelsz. Ezt ugyanúgy lehet növényekre, állatokra, emberekre vagy akár élettelen erőforrásokra is alkalmazni. Ha egy állattal tiszteletlenül bánnak, nem akarják megérteni a viselkedését, nem tartják be a határait, akkor tartózkodóvá, együttműködést elutasítóvá, majd agresszívvá válik, megtámadja vagy meggyilkolja a láncreakció elindítóját. Ha egy emberrel, mondjuk egy eltérő rasszba tartozó emberrel tesznek így, az eredmény ugyanez. Esztelenül végzett atomkísérletekkel szintúgy. A mindenkori cápák, Godzillák, King Kongok vagy elszabadult dinoszauruszok ennek a nem tisztelt jelenségnek a megtestesítői egy ideig kivárnak, aztán eszköztelenségükben végrehajtják a természet bosszúját, amivel szemben még védtelenebbek azok, akiknek a megértés és alkalmazkodás elv első lépcsőfoka sem ment.

A Nem egy kinyilatkoztatás mindarról, amit nem vagyunk képesek megtenni, nem vagyunk képesek megérteni, és amiből nem vagyunk képesek tanulni; azokról a dolgokról, amik azért mennek rosszul, mert csinálhatnánk őket jól is, de úgy döntöttünk, hogy nem csináljuk jól.

Ui (1): Úgyhogy dióhéjban nem unalmas eszmeileg, nem zagyva, nem céltalan, nem értelmetlen és értelmezhetetlen. NEM! Megérdemli azt a figyelmet és törődést, mint a rendező korábbi munkái, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy ezt most valami más, mint ahogy a Mi (2019) is más volt, mint a Tűnj el! (2017) . Ezek az objektív igazságok.
A szubjektumon lehet vitatkozni, nem mondom azt, hogy egy rohadó agyú zombi, akinek nem tetszenek bizonyos aspektusai, – én sem adtam rá 10 csillagot – de súlyos hiba csak azért a tudatos nem látás mellett dönteni, és elvenni a film hangját, mert ellentmond a megtekintés előtt kirajzolódott, sztereotipikus feltételezéseinknek.
Elvégre, ha mindenki őszinte akar lenni magához, nem ígért olyat a film sehol, még az előzetesekben se, mint amiket számonkérnek rajta.
Ui (2): Aki filozofálna egyet a filmről, ne szégyenlősködjön!

9 hozzászólás
Nihilchan 

Személy szerint, nekem nagyon tetszett. Inkább volt művészfilm, mint popcorn-horror, de imádtam az ötletet és iszonyatosan hangulatosnak találtam. Többségében lekötött; egyedül a filmrendező pasis részt untam kicsit, de megvolt annak is a maga fontossága. Feltételezem, hogy rengeteg mindennek volt jelentése a filmben, ami fel sem tűnt, de így is élveztem, úgyhogy nem zavar a dolog. OJ-vel szimpatizáltam, Emerald nekem túlzóan sok volt, de színészileg mindenképpen Daniel Kaluuya vitte el a filmet, pedig kifejezetten kevés szövege volt a többiekhez képest. Elég sok negatív véleményt olvastam, ezért fel voltam készülve a csalódásra, de nekem őszintén bejött. Egyáltalán nem egy populáris film, de aki vevő rá, annak szerintem tetszeni fog.

Kiskakukk 

Sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Amolyan WTF kategóriás űrlényfilm, amibe persze sok mást is bele lehet látni/magyarázni.

Ami tetszett:
– az alapötlet az idegen lénnyel (és az űrlény jellege)
– a feszültségkeltés baromi jól működik
– a szemkontaktus ötlete (a lénnyel és a majommal egyaránt)
– hogy tojik arra a film, mi ma a divatos történetvezetés/fordulat

Ami nem tetszett:
– szegény lovakat nem kellett volna belekeverni (Azzal semmi bajom, ha spoiler)
– Hol nagyon izgalmas, hol baromi unalmas. Néhány helyen feleslegesen elhúzták az időt (a végén a futkosás, a motoros pasival való szerencsétlenkedés, stb.)
– a főszereplő testvérpárból a csaj nagyon irritáló volt

4 hozzászólás
mandu 

Még megnézés előtt (ami 23-án lesz) annyit írnék ide, hogy az előzetest imádtam, de az itteni értékelések miatt jelenleg rettegek, hogy utálni fogom a filmet.

Megnézés utáni gondolatok:
nagyon jól indított, a horror elemeket imádtam, volt két olyan rész is, mikor megijedtünk, a színészek 10/10-esek, a dalok mind jó választások voltak, de nem tudok túllendülni azon, hogy nem volt mögöttes tartalma a filmnek. Nincs mondandója, ez csak egy bugyuta sci-fi próbálkozás, de annak is annyira harmatgyenge, hogy nem B, hanem inkább Gy kategóriásnak mondanám (ha egyáltalán van olyan). Óriásit csalódtam az utolsó kb 20 percben és ha másképp fejeződött volna be, minimum két csillaggal többet érdemelne, de így egy egyszer nézős „miaf*sz” filmet kaptunk, aminek az égvilágon semmi értelme azon kívül, hogy fogd a fejed és sajnáld az elvesztegetett idődet.

7 hozzászólás
Roboraptor

A Nemmel Peele újra különlegeset alkotott, mind műfajilag, mind saját repertoárjához képest. Kiváló mozifilm és remek diskurálásalap, ami bizonyára megosztja majd a nézőket. Ambícióját és rendezési kiválóságát azonban nehezen lehet vitatni. Egy szűkebb, fókuszáltabb forgatókönyv jobban kielégítette volna eredeti célját, de még így is egy furcsa, izgalmas, szemodaszögelős mozi lett, ami több szinten is működik, és amiről alig bírtuk levenni a tekintetünket.

https://www.roboraptor.hu/2022/08/30/nem-jordan-peele-f…

Laren_Dorr

Az Us óta egy új Peele film nálam eseményszámba megy. Biztosra vehetem, hogy egy szokatlan, meghökkentő, többrétegű fimet fogok látni. És most sem kellett csalódnom.
Még sokáig fogok rajta gondolkodni.

1 hozzászólás
silverstark92

Már a Tűnj el! körüli felhajtást sem értettem, de úgy voltam vele, az legalább bakker érthető volt. Ott is volt szimbolika, titkos üzenet, mondanivaló, de akkor Peele még törekedett arra, hogy valamilyen formában emészthető legyen a műve. Nem szerettem azt a filmet, de mondjuk úgy „lement”. Aztán jött a Mi/Us. A szimbolikus elemek ott már nagyon erőteljesek, már jóval kevesebb embert tudott berátani, megszólítani, de akik megértették azok szerették. A horror elemek is rendben voltak, egyszernézős ugyan, de tűrhető film volt. Szeretni azt se szerettem, de nem sajnáltam a rászánt időt, a horror elemek kifejezetten jók voltak.
Aztán jött a Nope/Nem. És nem….ez már a ló túloldala. Itt már Peele olyan szinten el volt szállva, hogy nem volt a filmnek egyetlen érthető vagy megragadható momentuma. Iszonyat kínlódtam a nézése során, kétszer be is aludtam rajta, vissza kellett tekernem, mert nem akartam semmiről sem lemaradni. Kár volt, semmit nem vesztettem volna, ha nem pörgetem vissza, ugyanúgy katyvasz volt a film. Hogy ez a film mennyire állja meg helyét a szürrealizmus terén vagy a művészfilm kategóriában azt nem tudom, de horrorként ez így ebben a formában kuka. Pedig Peele amúgy tudna. Voltak benne elemek, amik egy normális horror filmnek is javára váltak volna, de itt ebben a közegben, inkább csak kínos volt.
Én aláírom, hogy velem van a baj. Egyszerűen nem tudok ráérezni a Peele esszenciára, pedig ha nem tolná túl a szürrealizmust még kedvelhető is lenne.
Nem vagyok ellene sem a művész sem a szürrealista filmeknek, de ha egyszerűen egy szalmaszálnyi kapaszkodót sem kapok a filmhez, ha nincs egy szerethető/szimpatikus karakter, ha olyan szinten unalmas, hogy az ember kétszer alszik el rajta, akkor sajnos nincs mit tenni, mint egy büdös nagy egyessel jutalmazni. Az előzőeket sem szerettem, de azok még hellyel közzel, szódával elmentek, valamennyire meg lehetett emészteni. De ezt nem. Ez fenn akadt a torkomon és az istennekse megy le.
Az űrlény alakja néha kifejezetten eredetinek/ötletesnek hatott, néhol übergagyi lett, a CGI nagyon ingadozó volt.
Nem, Peele nem nekem való és a továbbiakban nem leszek kiváncsi a munkásságára.

2 hozzászólás
Marcsi0603 

Hát, izé… Nope, nekem nem jött át. Kb. fél órával hosszabb is volt a kelleténél, de nem találtam a dolgok mélyebb értelmét sem, mint mondjuk a Mi-ben. A majmos mellékszálnak meg végül is mi volt az értelme, mit adott a történethez? Nálam max egyszer nézős a film, de akkor is inkább, WTF élmény, mint igazi felejthetetlen mozi.

Tony_Soprano 

Ez a film egy blöff. Próbálja magát naggggyon misztikusnak és bonyolultnak mutatni, de végül csak annyira futja, hogy spoiler ja és ezen kívül van némi rasszizmus, de hát ugye ez automatikusan jár egy Jordan Peele mozihoz, illetve némi Shayamalan-féle borzongató atmoszféra, szép képek és ennyi. Nulla mondanivaló, nulla magyarázat, csak a nagy büdös túlmisztifikált semmi.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ódor_Endre 

EMERALD: This is what I do. I don't go to your job and knock a horse's dick out your damn hand.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján