King Kong (King Kong - 1933 1.) (1933) 77% 33★

Hihetetlen, hogy a ’30-as években ilyen látványos filmet tudtak készíteni. Elképesztően ötletes megoldásaik voltak a látvány kivitelezésére. Persze mai szemmel nézve inkább viccesnek találja az ember, de én nem vagyok meglepve, hogy annak idején az emberek sikoltoztak a vetítés alatt. A bizarrságának köszönhetően nem csak egy látványos szörnyfilmként, de horrorként is megállta a helyét. Maga az alapötlet pedig lenyűgözően eredeti. Nem csoda, hogy annyi feldolgozás, átirat és folytatás készült hozzá.

Hogy milyen mértékben klasszikus és filmtörténeti fordulópont a King Kong, azt saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a nézése közben: ember meg nem mondaná, hogy 1933-ban készült darabot lát, ugyanezek a trükkfelvételek és díszletek vastagon megállták volna a helyüket az ötvenes évek közepéig, de még bőven az évtized végén is készültek kis költségvetésű, ide nemcsak ihletért, hanem konkrét technikai megoldásokért is visszanyúló szörnyfilmek. Ráadásként, nem nehéz benne felfedezni nemcsak a szörnyfilmek legelső igazán nagy klasszikusát, hanem még a kasszarobbantó blockbusterek egyfajta prototípusát is – hisz számos motívumában ott leledzik benne készen még a Jurassic Park és a Godzilla is!

De a nyilvánvalóan vintage, mégis meglepően friss (1933-hoz képest) látványvilágon túl is van itt nem kevés vonzó attitűd. Azt például sosem sejtettem volna, hogy az eredeti King Kong a mostanra már közhelyességig ismert fordulataival és történetével ennyire elragadó lesz kalandfilmként. Tehet erről nagyrészt a Hitchcock harmincas évekbeli filmjeiből már nagyon jól ismert modellek, terepasztalok, festett hátterek és épített beltéri színterek okozta furcsa hangulat. Az ember ezeket a filmeket nézve mintha maga is egy mesevilágba lépne át, ez a különös atmoszféra percek alatt bevonz minket egy tinédzser fejjel olvasott kalandregény vadregényes és öntörvényű univerzumába. Tiltakozni eszembe sem jutna, hisz aki úgymond menekülni akar korunk fullasztó szürkesége elől, az pontosan erre vágyik – itt minden más, minden félreérthetetlenül elszakadt a ma ismert normáktól, a tudatunk mélyén élő legelemibb felfedező-kalandor ösztönök kerülhetnek felszínre.
Ezekre a mozi lassan száz év elteltével is pillanatok alatt képes apellálni, a retró felszín alatt egy azonosulásra szinte teljes mértékben alkalmas kivitelezés, szemléletmód rejlik: abszolút nem véletlen, hogy megannyi óriásszörnyes film lemoshatatlanul hordja magán a King Kong hatását. Ezt a műfajt máshogy, avagy ennél jobban egyszerűen nem lehet csinálni…
Ugyancsak töretlen a film által hordozott mondanivaló, kezdve a természet még ismeretlen és megzabolázatlan erőivel való fenyegetéssel, az emberi gondolkodásmód pökhendiségével és az abból származó katasztrófával, és hát az egész mögött felsejlő „szépség kontra szörnyeteg” ellentétpárból származó izgalomfaktort sem utoljára sütötte el itt Hollywood.

Melegen és nagyon ajánlom, időtálló klasszikus az első King Kong!

A dinoszauruszok eléggé megleptek, nem rémlik, hogy a későbbi feldolgozásokban is lettek volna, márpedig ebben a T-Rextől a velociraptorig minden volt, a stegosaurus-szerűség pedig fel akarta falni az embereket. Arról nem esett szó, legalábbis nem sok, hogy a bennszülöttek hogy voltak meg King Konggal és ezekkel az őslényekkel együtt (ja, volt Nessihez hasonló, vízből támadó izé is).
Ami tetszett: a színházból pánikban menekülő tömeg megjelenítése, és a kor technikája. Biztos fenomenális volt a maga idejében, a majom darabos mozgása elnézhető, mert klassz volt, ahogy a házakból kiszedte az embereket és aztán ledobta őket, meg a leszedett repülőgép, és később a majom is nagyon gyönyörűen zuhant le az Empire State Building tetejéről. A nézőknek ez marhára új és ijesztő élmény lehetett a mozivásznon 1933-ban.