Konklávé (2024) 74% 41★

A konklávékat mindig is izgalmasnak találtam, és bár a titoktartás kötelező lenne, mindig akad, aki nem feltétlenül veszi az egészet ennyire komolyan, és szivárognak ki részeredmények. Tényleg nem kellene szupertitkos összeesküvésként kezelni ezt az egészet, de azt is megértem, hogy a résztvevők nem szeretnének úgy tekinteni magukra, mint egy meccs játékosaira, akiknek minden kis akcióját több kameraállásból elemezgetik – én viszont ennek örülnék a legjobban.
A konklávé az intrikák melegágya – vagy hívjuk inkább szelídebben közösségi dinamikának? Ebből nagyon jól és sokat megjelenít a film. Van áskálódás, sőt csapdaállítás. Van álszerénység, ami alól aztán időnként kitör a hatalomvágy. Van manipuláció, de önbecsapás is. Aldo karaktere is érdekes, és minél emberibbnek tudom tekinteni őt, annál kevésbé baj, hogy egyszer az elvei mellett áll ki, másszor vágyik a hatalomra és megalkuszik, ha kell, harmadszor meg csak legyint az egészre.
Ralph Fiennes frenetikus. A vívódást mesterien mutatja be, ahogy a kétségeskedő arcot és mentalitást hirtelen le kell cserélnie a szavazás vezetéséhez szükséges határozottságra, vagy ahogy az elnyomhatatlan igazságérzet feltör, és elsöpör benne mindent. Itt emelem ki a csodálatos operatőri munkát. Nagyszerű portréfotós lehet a kameramann. Olyan állóképeket mutat, hogy tényleg szeretném feltenni a polcomra egy kötetben. Néha ugyan sok már Fiennes homlokát látni, de vannak itt határozottan beállított arcképek és egy-egy brilliánsan elkapott tömegjelenet – a zene meg kiválóan teszi hozzá a maga részét. A legjobb európai iskolát láttam viszont.
A forgatókönyvről nem tudok ennyi jót mondani, és éppen ezért óriási szerencséje van a stábbal és a színészekkel, mert szinte minden hiányérzetet feledtet a csodálatos látvány és a kiváló játék. Jó, ne legyek igazságtalan, igazából biztatóan halad előre minden – csak valahogy a semmibe tart.
A középpontban a mi Lawrence bíborosunk személyes lelki útja áll, de nem vagyok elégedett a történet plasztikusságával. Egyszerűen Ralph Fiennes viszi bele a hiányzó többletet, de hát esemény és párbeszéd szintjén nem pótolhatja a hiányokat. A többi bíborossal való párbeszédek hangsúlyossá válnak ettől, és az egyéb karakterek fontosabbnak tűnnek fel, mint kellene – ettől viszont megint keletkezik egy hiányérzet, mert olyan, mintha önmaguk jogán emelkednének ki a cselekményből, nem csak a bíborossal való interakcióikban, és akkor már kellene valami mélyebb kontextus is hozzájuk. Ez az in pectore bíboros esetén látszik a legjobban, mert az övé a legkidolgozatlanabb történetszál. Úgy tűnik a beszámolókból, ez a könyv írójának a sara… Sokkal fókuszáltabbnak kellett volna lenni a történetnek, vagy a főbb szereplőknek kellett volna még több teret adni.
Összességében tényleg élveztem nézni ezt a filmet – leszámítva a legvégét. Sajnálom, hogy valami egészen kiemelkedő nem lett belőle, de ettől függetlenül mégis kivételesen szórakoztató alkotásnak tartom.

Már az előzetesét nézve is az jutott eszembe, hogy ez lényegében egy misztikumtól és minden extra izgalomtól lecsupaszított Angyalok és démonok lesz? Azt a megjelenése idején láttam először és utoljára, de kb. abból is a pápaválasztás körüli kavarás maradt meg, de javítsatok ki, ha rosszul emlékszem. Valószínűleg pont emiatt jóval többet akartam benne látni, mint amit kaptam. Teljesen abban a tévhitben voltam talán a film egészen első harmadának végéig, hogy egy vatikáni „murder mystery” kerekedik majd ebből, picit Agatha Christie stílusban. Egyébként nem is tévedtem olyan nagyot, mert a nyomozgatás valamilyen szinten megvolt, és szép lassan derültek ki sötét(ebb) titkok a pápa lehetséges utódjairól, de ez azért messze elmaradt egy Poirot sztoritól, ami igazából nem is baj, hisz azokból van elég. Ez a történet inkább az egyház politikai rendszerének káoszára van kihegyezve. Nem tudom, hogy mennyire hiteles az itt bemutatott választás menete, de simán el tudom képzelni, hogy a valóságban is ennyi kavarás és manipuláció zajlik / zajlott a színfalak mögött. Elismerésre méltó az is, hogy nyíltan kritizálja az egész egyházat, a vallásokat és azok működését, plusz nem rest közölni, hogy bizony sokuk hagyománykövető, dogmatikus nézetei nagyban hozzájárulnak a világban uralkodó folyamatos, kulturális, faji és egyéb széthúzásokhoz, nem beszélve egyéb durva dolgokról.
Lawrence bíboros szemszögén át követhetjük, hogy milyen nehéz és kihívásokkal teli feladat ebben a hazugságokkal, titkokkal, ellenségeskedéssel teli közegben mozogni. Hatásosan körüljárja a témát, mégis az én ízlésemnek kissé lassan. Számomra legalábbis soknak érződött ez a 2 óra, bár ezzel remekül érzékeltették, hogy milyen lehet a bíborosoknak napokra összezárva lenni a hosszan elhúzódó szavazások idején. A színészi játékok viszont egytől-egyig kifogástalanok. Ralph Fiennes még ilyen idős korára is kiváló választás az ilyen jellegű főszerepekre, (Frissebb példákat említve, lásd pl. a Menü-t, vagy a King's Man-t) John Lithgow a Dexter óta remekül hozza az ilyen antipatikus, tenyérbemászó szerepeket, Stanley Tucci (avagy a "jámborabb Mark Strong") pedig a Terminál óta nagy kedvencem, így most sem okozott csalódást, mint az eleinte furcsán spoiler Bellini bíboros. Kiemelném azért az egyetlen igazán fontos női szereplőt, Agnes nővért (Isabella Rossellini) is, akit szintén sikerült megkedvelnem.
Összességében itt is kellően komolyan kezelték a témát, a karakterek motivációi és drámája átjöhet még a kivülálló nézők számára is, mégis befigyelt néhol egy kis humor, amit azért díjaztam. (A teremben ülök reakciójából ítélve más is.) A mondanivalója emellett tisztán érthető, bár az valószínűleg pont azokhoz nem jut majd el, akiknek tanulnia kellene belőle…
A túlságosan is komótos tempója mellett még egy dolog miatt kellett kénytelen voltam megfosztani 1-2 csillagtól, ez pedig a végső fordulat. Túlságosan is a semmiből jött, hogy hirtelen mindenki a spoiler.
Összességében azért élveztem, hisz a 7 csillag nálam még bőven egy erős pontszámnak számít, így mindenkinek bátran ajánlom, aki nem riad vissza az ehhez hasonló, lassabb, erősen földhöz ragadt, vallási témájú drámáktól.

Nagyon tetszett a képi világa. A színészi játék pont jó volt, nem volt sértő, sem túlzó (szerintem). Remek a drámai hatása a filmnek az, hogy többnyelvű – mert miért is ne lenne az – tetszett. A végén úgy éreztem még egy részt megnéznék belőle… :D
.
Nem különösebben tartom magam vallásosnak, mindig is érdekeltek a szokások a hit kérdése és persze nem zavar ha valaki tartja ezeket. Az jobban, hogy a vallással takarózva, embertelen dolgokat tesznek más emberekkel… – de ezt most hagyjuk is.
.
Az elején erősnek találtam a thriller-címkét, a végére is annak…
.
Volt valami, ami végig idegesített a film alatt és most nem a nylonzacskós csókára célzok, aki a legfontosabb, legcsendesebb pillanatokban zörgött spoiler

Bár én ezt nem igazán nevezném thrillernek, de az is igaz, hogy nem egy mezei dráma.
Valójában meghatározhatatlan a műfaja. Mindenesetre ha valaki thrillerektől elvárható izgalmakra számít, az csalódni fog.
Nekem tetszett, érdekes volt belelátni ennek a különleges és természetétől fogva csak nagy vonalakban ismert eseménynek a lefolyásába.
Az pedig, ami miatt thrillernek titulálták a filmet elég jó fordulat – a vége meg igazi paradox pofon ;-)
Egy halom remek színész, remekül játszott benne!
Nekem összességében tetszett!

azért arra kíváncsi leszek, hogy a keresztények mikor fognak fellázadni ez ellen…