Godzilla II. – A szörnyek királya (MonsterVerse 3.) (2019) 70

Godzilla: King of the Monsters
123' · amerikai · akció, sci-fi, kaland 16

A Monarch criptozoologiai ügynökség ismét szembenéz egy csapat isten szerű óriáslénnyel, köztük Godzillával, ami most Mothrával, Rodannal és legfőbb ellenségével, a háromfejű King Gidorahval is összecsap. Amikor ezek az ősi szuperlények – amikről azt gondolták csupán legendák – újra felélednek,… [tovább]

angol
angol
angol
angol
angol
magyar
angol
angol

Képek 10

Szereposztás

Sally HawkinsVivienne Graham
Millie Bobby BrownMadison Russell
Vera FarmigaDr. Emma Russell
Bradley WhitfordDr. Stanton
Kyle ChandlerMark Russell
Ken WatanabeDr. Ishiro Serizawa
Jason LilesKing Ghidorah (center head) / Rodan
Anthony RamosCpl. Martinez
Elizabeth LudlowGriffin
Jonathan HowardAsher

További szereplők

Hirdetés

Kedvencelte 4

Várólistára tette 102


Kiemelt értékelések

LoneWolf

Majd kiugrottam a bőrömből, mikor egy gyors nyereményjátékon belépőt nyertem a film premier előtti 3D-s vetítésére, hisz számomra az év egyik legjobban várt alkotása volt. Tartottam is tőle, hogy elfogult leszek, mivel fejben már előre 8-9 csillagokat akartam neki adni az előzetesek alapján, de végül pofán csapott a valóság.
Ígéretet kaptunk arra, hogy ezúttal többet kapunk a szörnyekből, jobban rágyúrnak a látványra és ezt be is tartották. A kaiju / titán csaták gyönyörűek lettek, gigászi, ahogy egymásnak feszülnek ezek a dögök, de arról nem volt szó, hogy cserébe veszítünk is valamit. Konkrétan minden egyebet…
A 2014-es reboot ugyan már-már kínosan kevés teret hagyott a címszereplőnek, de kárpótlásként kellően komoly, szépen megalapozott hangulat lengte be az egészet, miközben a karakterek többnyire hihetőek tudtak maradni és nem sütögettek feleslegesen klisés, vagy épp humoros egysorosokat. Ahelyett azonban, hogy eme erősségeket megőrízték volna a folytatásban, a szövegkönyv és a forgatókönyv minősége is valahol a 98'-as verzió környékén mozgott. Igazából azon legalább tudtam néha nevetni, de itt az sem sikerült, annyira erőltetett és gyenge sorokat adtak egy-két színész szájába. Konkrétan még a nagy 'badass', Ken Watanabe is olyan szövegeket mondott néha, hogy azt hittem talán még én hallok rosszul. (spoiler) A forgatókönyv emellett hol kapkodott, teljesen kihagyott fontosabb részleteket, hol pedig teljesen leült és átment egy kisebb mesedélutánba. Ezen felül, míg az előző részben Bryan Cranston és családja szolgáltatta a kötelező emberi drámát, addig itt Millie Bobby Brown kis famíliájára hárult a feladat, akikkel még annyira se tudtam szimpatizálni, hisz a lány is kb. egészen a végéig csak koloncként lógott az emberek nyakán. Sajnos rajta kívül Charles Dance-t is elhanyagoltnak éreztem, annak ellenére, hogy spoiler.
A történetet sokan szidták, nem egy nagy eresztés, meg bla-bla-bla, de szerintem ez egy kellőképp erős forgató / szövegkönyvvel igencsak emlékezetes lehetett volna, (pozitív értelemben) csak ugyebár a hangulat is teljesen elveszett valahol a süllyesztőben, szóval szinte örülök, hogy nem lett még ennél is rosszabb. A folytatásokra mindenesetre lenne pár ötletem, amiket a stáblistás jelenet is szépen megalapozott, bár a jó megvalósításhoz kérném vissza az előző rész rendezőjét, vagy legalább az írókat, mert ezzel a gárdával a többi is középszerre lesz ítélve. (spoiler)
ui.: Külön örültem amúgy, hogy Kong és a Koponya-sziget neve többször is fölmerült a titánok említésekor, plusz szépen elmagyaráták, hogy miért is olyan 'különleges' Gidorah a többi szörnyhöz képest.

NaNa_88 

Nem tudom miért nézem ezeket az újabb Godzilla filmeket. Maga Godzilla kinézete sem tetszik. Én leragadtam a ’98-as verziónál. Azt imádtam gyerekként. És azóta is az az etalon. Legyen bármennyire is rossz mások szerint. Ez a második rész látvány tekintetében jobb volt, mint az első, de úgy éreztem túl sok. Nem nézhetetlen, de valószínűleg egyszer elég volt ez is.

Razor

Nagyon vártam ezt a filmet, és bár a Bosszúállók: Végjátékot nem taszítja le az eddigi idei legjobb trónjáról, így is az erősen tetszett kategóriába esett.
Én az előző részt is kedveltem, bár elismerem, voltak vele problémák, leginkább a címszereplő kis szerepét illetően. Ugyan a japán Godzilla-filmek közt is vannak kevesebb szörnyes részt felvonultatóak (drágák azok a makettvárosok, na), ott valahogy jobban sikerül ezeket eloszlatni a filmben. No, erre itt nem lesz panasz, hisz Godzilla rögtön a film elején tiszteletét teszi és a titán pajtikkal együtt szinte végig jelen vannak.
Ami az emberi részt illeti, hát az so-sora sikerült, úgy látszik MonsterVerse-es Godzilla-film nem lehet meg családi dráma nélkül. Maga az alapsztori, az irányítsuk a szörnyeket kombinálva az ökoterrorizmussal elég jó volt szerintem, bár azért bele lehet kötni itt-ott. spoiler Szereplők terén viszont beleestek abba a hibába, amibe már a Kongnál is: túl sokan voltak, így a többségnek nem volt ideje kibontakozni. Az első infók alapján én aktívabb szerepet vártam Millie Bobby Brown Madisonjától, de úgy igazából csak a végén vitte előrébb a történetet, addig csak sodródott az árral, inkább a szülei voltak a középpontban. Dr. Serizawa ezúttal nagyobb szerepet kapott, nem csak hüledezett, spoiler. A Monarch-stáb többi része viszont a fent említett túl nagy létszám problémája alá esett, egyedül Dr. Stanton emelkedett talán ki a poénjaival. Charles Dance se nagyon remekelhetett, de benne látok még potenciált, spoiler.
Nagyon tetszett, hogy a filmet számos ponton összekapcsolták a Kong: Koponya-szigettel: archív felvételen felbukkant Kong, Brooks is tiszteletét tette (bár a más színész miatt ez nekem a moziban le se esett), ill. az ott felvázolt üreges Föld elméletet is szépen tovább építették. spoiler Az új titánokból amit mutattak, az tetszetős volt – remélem az artbookban majd alaposabban szemügyre vehetem őket – ill. tetszett a haditechnikát is igyekeztek fejleszteni, nem passzívan nézték a szörnyek csatáit.
Nem mehetek el a fanservice mellett se: a régi Godzilla-rajongók szerintem már a többé-kevésbé klasszikus szörnydizájnok láttán elégedetten csettintettek, de ez mellé jöttek még olyan finomságok, mint Ghidorah eredete, az spoiler, na és az újrahangszerelt, de egyébként az eredeti japánt idéző Godzilla és Mothra témák. Utóbbinál sikeresen dallamtapadásom lett, hazafelé is azt dúdoltam. :D
A befejezés után kíváncsian várom merre halad tovább majd a következő rész, bár azt szomorúan láttam, hogy nem igazán szerepelt túl jól a film a kasszáknál. „Szerencsére” a Godzilla vs. Kong már leforgatva, így a bemutató remélhetőleg nem marad el, csupán az esetleges utóforgatások és munkálatok miatti mikor lesz a kérdés.

csokidani 

Latvanyos? Igen.
Jo film? Hat baromira nem.
A csatak szorakoztatoak? Igen.
A szineszi produkciok logikatlanok, benak es kinosan szarok? Igen!

Ez a filmet csak az menti meg hogy Godzilla nagyon morcin, bareszul es dogosen nez ki a paskolgatnivalo kis (oriasi) hatsojaval.

Mint film. Phö…

2 hozzászólás
Papillon_εïз 

Úristen!! Úr-is-ten!
Elég kevés a százaléka, amit teljesen megértek, mert a történet és a karakterek semmi extrát, semmi újat nem mutattak. Sőt, ilyen szempontból tudta jól mindenki, hogy mi fog történni.
Mégsem tudok kevesebbet adni 10*-nál, mert ez a gyík az én totemállatom. Újabb fantasztikus filmet kapott. spoiler
El lehet érte ítélni, de nekem nagyon tetszett, ám nem a színészi játék miatt…

Gothic01 

Korábban is kitértem rá párszor, de most már biztosan kell lennie bennem valamilyen egyelőre tudományos, latin nyelvű meghatározással nem bíró ellenkező génnek, ugyanis minél gyalázatosabbnak tartja a közvélemény a soron következő MonsterVerse filmket, én valahogy annál jobban szeretem őket, ha felrovásra váró hibaként emlegetik fel egyes részleteiket, én pont az ellenkezőjét gondolom róluk. Az is nyilvánvaló probléma a megítélésükben egyes kommentfolyamokat látva, hogy mivel a keleti világ részét képezi szervesebben ez a film típus, nincs akkora kultúrája Európában és Amerikában, ezért a legtöbb ember egyáltalán nem tudja, hogy mit kell várni egy kaijutól, hogy mitől lesz jó egy kaiju, és a sci-fi-kaland-akció műfajtriászból kiindulva kezdenek el elvárásokat felállítani a triász részét képező nagyon felkapott filmek felépítését, stílusát, egyéb jellemzőit alapul véve. Aztán pofára esnek, amikor Godzilla nem egy óriási háziállatként viselkedve, olyan laza vagyok, majd szétesek hangulatban pacsizgat az emberekkel, miközben félidőben macsós hangon házisárkányfeleség-papucs férj poénokat süt el. Godzilla nem egy „én vagyok a legmenőbb legény a gáton” attitűdű akcióhős, hanem egy olyan evolúciós fokon álló csúcsragadozó, akihez képest az emberek nem csak fejvesztve futkározó hangyák, hanem akinek az erejét fel se tudják fogni.

Egy átlagos ilyen filmben az a fő, ahogy kettő vagy több ilyen gigászi fenevad egymásnak feszül, és ahogy a játékkockákból épített vár módjára romba dőlő városokból menekülő lakosok totális gyámoltalan státuszba süllyedve bíznak benne, hogy végül az győz, amelyik nem feltétlenül akar minket passziószerűen kiirtani.

Egy kiemelkedőnek minősíthető ilyen filmben pedig az előbbi mellett az is nagyon lényeges, hogy meglegyen az a mögöttes tartalmi vonal, amelyet a klasszikus kaijuk is képviseltek; a világháborúk és a hidegháború alatt az ember azt hitte, hogy teljesen a természet fölé emelkedett, hogy minden földdarabot az uralma alá hajthat, mindenféle gigantikus erővel és fegyverrel elbír, robbanthat atomot, először a bolygó, majd később a világűr is az ember külön bejáratú játszótere. Erre érkeztek válaszlépésként ezek az óriásszörnyek annak a metaforájaként, hogy mindig van olyan természeti erő, amihez képest semmik vagyunk, hogy sokszor a verseny, a dölyf és a pénzéhesség bűvöletében teljesen felelőtlenül játszadozunk olyan erőkkel, milliók életét veszélyeztetve, amiknek jó, ha csak a 10%-át értjük rendesen, és hajszálon múlik, nem katasztrófa a végeredménye a játéknak. Tehát, bár nem képezheti a vita tárgyát, hogy nem a filozofálás a fő, mégis van mélysége is egy ilyen filmnek, csak nem szúrja ki a néző szemét. Nem szájbarágósan magyarázzák a mondanivalót, ötféleképpen elmondva ugyanazt, hanem inkább a tettekkel beszélek, amikben a nézőnek kell észrevennie, hogy hol bújik az üzenet, a nézőnek kell hajlandóságot mutatnia rá, hogy ne csak nézze a rombolást, hanem gondolkozzon is. Amitől ugyan könnyebb mentesíteni magunkat, ha bedobozoljuk a filmet a buta film kategóriába, de ettől nem lesz a film butább csak az élmény sivárabb.

A Godzilla II. – A szörnyek királya pedig a fentebb ecsetelt minta nyomán egyértelműen a kiemelkedőnek minősíthető kaijuk táborát erősíti, és a radioaktív tüzet okádó dinoszaurusz történetének legújabb újragondolása igencsak izmosat fejlődött több fronton is a legutóbbi bemutatkozása óta – pont, mint ahogy arra a Kong – Koponya-sziget (2017) és a Godzilla (2014) közötti égbekiáltó minőségjavulás fényében számítottam. Bekerült a kedvenceim közé a King Kong mellé, és bőven bukkantam benne a rajongásom kiélésére alkalmas táptalajra. ^^

A készítői csapat láthatóan fejben tartotta a korábbi hibáit, odafigyelt a nézők, kritikusok által emelt kifogásokra, és ép ésszel okult belőlük azaz, ahol tényleg csiszolni kellett, ott csiszoltak, mégse mentek át olyan rajongói kívánságteljesítésbe, mint a GoT utolsó évadának egyes szegmenseiben. Olyannyira, hogy még egy jó kis fricskát is beiktattak egy jelenetben az egyik karakter korábbi szapulására tett válaszlépésként; miután az első film megszámlálhatatlan kritikájában gúnyolták azzal dr. Serizawát, hogy úgy beszél, mint egy szerencsesüti, az A szörnyek egy szakaszában megkérdezte tőle az egyik főbb emberszereplő, hogy a bölcselkedést, amit elmondott, épp akkor találta-e ki, mire Serizawa benyögte, hogy egy szerencsesütiben olvasta. :D Az ilyen burkolt kiszólásokat nagyon szoktam kedvelni, de ideje a fontosabb momentumokra irányítanom a figyelmemet.

A vizuális megjelenítés remek, össze se lehet hasonlítani az első Godzilla-filmével, ha a Kong szépségével még mindig nem veheti fel a versenyt. Végre vannak színek, végre jól elkülöníthető harcstílussal küzdenek az egyes szörnyetegek, észszerűen kihasználva a felépítésükből adódó előnyöket, a másik szörny felépítéséből adódó hátrányokat – ezzel diszkréten közvetítve, hogy nem csupán több tonnányi tekintéllyel bírnak, de intelligensebbek is, mint egy átlagos vadállat. És kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok nagy örömömre, nem csak vakartam a fejemet, hogy Godzilla hogyhogy nem bír el a szólóban támadó, hím MUTO-val se, mikor annyival kisebb nála. Sejteni lehetett a végkifejletet, de tisztán az egyenlőségi mérőt nézve megvolt rá minden esély, hogy nem az fog győzedelmeskedni, akitől elvárná a néző. A jelenetek nagyja ugyan változatlanul sötétben, ködben vagy esőben játszódik, de ez nem áll annak az útjába, hogy a néző lásson. Nem csak hullámzó sziluetteket lát, hanem korrektül kivehető részleteket.

A szörnyek frontján nagyon-nagyon tetszettek az érdemi, nagy számban előforduló világtágítások. Minthogy egy gigászi viadal keretében több legendás lény is feltűnt, – ezek közül csak Rodannek a nevét mondtam már be azelőtt, hogy bemutatták volna, és azt még mindig nem tudom, az az ormányos melák mi lett volna – és ha nem is kezdték el természettudósi alapossággal bemutatni őket, de mindegyik jelen felállásban fontoshoz mellékeltek egy megfelelően gyakorlatias ismertetőt; magukkal a jelenlétükkel pedig durva valóságsokkot vágtak az emberiség fejéhez. A Tudatot, hogy pláne a film idejére, 2019-re azt hiszik, ezen a bolygón mindent ismernek, mégis ott rejtőzik a közvetlen életterük közelében a föld alatt egy rakás felhőkarcolónyi dög, akik bármikor előbújhatnak zúzni egyet. Szép kis tehetetlenségi emlékeztető. Azt is remek ötletnek találtam, hogy a címhez híven valóban úgy zajlott ez a nagy eseményfolyam a szörnyek közt, mint egy királyválasztás, mint egy valódi, trónért folyó háború, megvolt a két legnagyobb, legerősebb jelölt, és a többi szörny beállt a háta mögé / támogatói körébe annak, akit esélyesebbnek talált a győzelemre. Úgyszintén tetszett, hogy visszautaltak a Kong filmre egyrészt a kutatócsaládra, másrészt az üreges Föld elmélettel, harmadrészt pedig azzal, hogy felelevenítették, nem egy ősi kultúra istenként imádta a szörnyét, és együtt tudott vele élni. Nem tudom, mások is így vannak-e vele, de nekem mindig ad egy plusz nyomatékot az ilyen sci-fi / fantasy történeteknek, ha a világépítést vissza tudják vezetni az aktuális eseményeknél jóval-jóval korábbra. Nem utolsósorban pedig az is az üdítő újdonságok között szerepelt, hogy többet meg lehetett tudni magának Godzillának a működéséről is, hogy hogyan élt túl ennyi időn át, hová tűnik, mikor nem mutatkozik, hogyan regenerálódik az összecsapások után.

Az új bestiák közül Ghidorah feltűnését vártam a leginkább, elvégre az előzetesben is ez a Hüdra ragadta meg a legjobban a figyelmemet. Az ő származása nagyon újszerű volt a fajtársaihoz képest, és az a megoldás is bejött nekem, hogy azért tudnak olyan keveset róla, azért találnak róla szinte nulla feljegyzést, mert olyan borzasztó volt még a hasonló lények között is, hogy az emberek nem akartak rá emlékezni. Rá lehet fogni, hogy lusta megoldás, de szerintem jól idomult az emberi természethez. Mint ahogy az is, hogy hogyan sült el annak a fegyvernek a bevetése, amit a hadsereg azért dobott be, hogy irreleváns mekkora veszteségek árán, de végre pontot tegyenek a rombolás végére, nagyon tudatosan nem kell figyelni, hogy ne vegye észre benne az ember azonnal a párhuzamot az első és második világháború vegyi fegyvereinek, mérges gázainak harctéri bevetésével.

Mothra pedig… Francba,véletlenül se jutott volna eszembe még tegnap reggel se, hogy ilyet fogok mondani egy repülőgép méretű, szőrös lepkére, de eszméletlenül aranyos. *o* Akkor pedig végképp nagyon édes volt, mikor nekirontott annak a mutánsnak, amelyik meg akarta támadni Godzillát. :3 Amikor befejeztem a filmet, akkor rögtön is pattantam a különféle fanartos oldalakra, hogy róla és Godzilláról készült képeket nézegessek, imádom a shipjüket, annak ellenére, hogy azért kicsit csalódtam, mikor kijelentették, hogy ebben a sorozatban Godzilla hím. Az előzőleges kutatásaim alapján abban a tudatban voltam, hogy nőstény, – ha jól rémlik, az egyik filmjében tojásokat is rakott – és jobban is tetszett az, az elgondolás, tekintve, hogy a dinoszauruszoknál általában a nőstény volt a nagyobb. Amúgy nem a leszbikus, mutáns szörnyek ellen van kivetnivalóm, hanem az ellen, hogy ha mindig fiúként hivatkoznak rá az emberek, azzal keresztülhúzzák a korábbi filmekkel való kapcsolatot, miközben igyekeztek kapaszkodókat kiépíteni eddig az 1954-es Gojirához – bár az nem tiszta még nekem, ők miből állapították meg a nemét, így tévedhetnek is a Monarch emberei.

A címszereplő iszonyat vagány, ebben a filmben érdemessé vált arra a rajongásra, amit már az első filmje során is meg akartam adni neki, hiszen eszméletlenül érdekes, izgalmas, különleges lény. Ahogy King Kong, mostanra ő is kapott egyfajta személyiséget, süt róla a keménység, és nem pusztán a tüskeszerű pikkelyei és a mérete, hanem az alapvető kisugárzása, a tekintete miatt is. Meg azt vettem észre, hogy egyes szituációkban más volt a testtartása, néha „nehézfiúsabban” állt be, mint máskor, ami által egész jól sikerült lekommunikálnia most a hangulatát attól függetlenül, hogy beszélni nyilván nem tud. Fénypontjai voltak az interakciói az emberekkel, amikor odaúszott az elején a bázishoz, amikor megállt a hajó előtt mintegy jelezve, „barátok azért nem vagyunk, de célirányosan eltaposni se foglak titeket”. De a legnagyobb kedvencem ezen a fronton, amikor Serizawa érintkezett vele a kis búvóhelyén, ha volt karakter, amelyik maximálisan megérdemelte, hogy közelebb kerüljön hozzá, akkor az ő volt, miután annyiszor kardoskodott azért, hogy nem kell megölniük, hanem meg kell tanulniuk együtt élni vele, megismerni és megérteni a viselkedését. Valamit érezhetett maga Godzilla is abban a jelenetben belőle, hogy ő az a törpe, aki jót akar.

Az emberek mikrodrámáival kapcsolatosan még a MonsterVerse első filmjében kritikus voltam, ugyanis a jelentéktelen, nulla megragadó tulajdonsággal rendelkező civilek nyavalyái akkor nem is mellékszereplővé, hanem statisztává tették Godzillát, de jelen esetben ezt is fényévekkel jobban kezelték. Értelmet adtak nekik. Ezzel szimbolizálták, hogy akármekkora világraszóló katasztrófa is dúl, attól a köznapi értelemben vett élet, annak a problémái nem szűnnek meg, attól, hogy X család nem fontos a hadsereg akciójának a szempontjából, még X család igyekszik élve kikeveredni ebből az őrületből, még X család félti azokat a tagjait, akik elszakadtak tőlük a kavarodásban. Ráadásul attól, hogy egy ilyen vonal fennállt, az emberek részét nem ez vitte el a hátán, inkább csak mellékesként jelentkeztek az ilyen apró-cseprő bajok; a szörnyekkel foglalkoztak domináns hányadban. Igyekeztek megérteni a helyzetet, – a 2014-es események óta se csak malmoztak, hanem kutattak, kutattak és kutattak – szerezni némi irányítást, megoldási lehetőséget felette, próbáltak rájönni, hogyan segíthetnek Godzillának. Az előzmények fényében már az is kapitális előrelépés volt, hogy egyáltalán felismerték, segíteniük kell neki. Hogy többre mennek azzal, ha úgy mozgósítják az erőiket, ahogy valóban hasznossá tudják tenni magukat, mintha vaktában, esélytelenül lövöldöznének mindegyik lényre. Szimpatikus volt az új katonai vezető a brigádban, nem csak a nagy hadseregbeli öntudatra verte a mellét, abszolút fekete-fehérben látva a világot, mint az első filmbéli elődje, hanem hallgatott a körülötte lévő emberekre, felfogta és elfogadta, ha a Monarch emberei jobban értettek valamihez, mint ő, ha nem hadászati, hanem biológiai nézőpontokból kellett megközelíteni a szituációt.

A halálok kivitelezésében se találtam kivetnivalót, noha többen panaszkodtak rá, hogy akadt fontos karaktert, akit nagyon derült égből villámcsapás módjára írtak ki. Ezzel is a reálisságra gyúrtak pedig valójában; a valóságban maroknyi embernek jut szép halál , maroknyi embernek jut méltó halál , valami lassított, magasztos nagy jelenet. Egy ilyen eseményhálóban meg pláne nagyobb az esély arra, hogy minden fizikális képzettséged, intellektuális tudásod ellenére hirtelen eltaposnak vagy felkapnak, és megesznek, minthogy hősiesen feláldozhatod magad a nagyobb ügyért, a csapatért halva. Szerintem jól szemléltették az ilyen kis dolgok a történések durvaságát, súlyosságát. A megváltás reményében végrehajtott kamikaze küldetések eposzát is sikerült valamennyire kicsavarni, emberi hitványságnak beállítani az alapvető megítélése helyett; elcsépelt csavar, de a bűntudatot érző, de gyenge ember még mindig jobban hajlik arra, hogy valami hirtelen fellángolás keretében végrehajtott, vakmerő tettel tisztítsa a lelkiismeretét, megnyugtassa magát, hogy ő a jókkal van, mint vállalni a nehezebb utat. Amiben hetek, hónapok, évek alatt vívja ki, hogy megbocsássanak neki. Ilyen az emberi természet, a könnyebb és rövidebb utat keresi.

Az ökoterroristákat illetően számtalan érdekes gondolatmenet fel lett vetve, pl. hogy mennyire rosszak ezek a szörnyek, mennyire rosszak azok, akik tudatosan az emberiségre szabadítják őket, mint azok, akik évszázadok óta boldogan és dalolva teszik tönkre a bolygót, nyomorítják meg az embereket, azáltal, hogy idiótábbnál idiótább háborúkat vívatnak velük valamilyen flancos eszme nagysága mögé bújva. Ebből a szempontból érdekes volt egy pillanatig elmerengeni azon, amit gyakorta emlegetnek a fajunkból valamilyen ideiglenes csalódás miatt kiábrándultak, „vajon mennyire ítélt pusztulásra az emberiség?”. Annak fényében, amiket csinálnak, csináltak, megérdemlik, hogy túléljenek, vagy tényleg a rosszfiúknak van igazuk abban, hogy eleget romboltak már ugyanazokat a köröket futva? Elvégre magában a filmben is rengeteg precedens adódott erre, kezdve azzal, hogy mennyire felületes tudással és naivan kezdték felkelteni a lényeket, abban a hitben, majd szépen, egyenként ébredeznek. Mint ahogy ugyancsak felületes tudással és naivan, kapkodva, egoistán kezdték használni az oxigén fegyvert, vagy magát az ORKÁT is, a hibalehetőségeket figyelmen kívül hagyva. Elképesztő szerkezet, ha úgy funkcionál, ahogyan azt végtére is a készítői akarják, akkor új magasságokat érhetnek el vele a szörnyek megértésében, zseniális tudományos felfedezések kapui nyílnak meg előttük. De ahogy arra a főszereplő apakarakter kitért rá; elég minimálisan, hajszálnyit rosszul állítani be a frekvenciát, és olyan iszonyatos káoszt szabadíthatnak a világra, mint amikor előjött a két MUTO. A tűzzel játszanak… mégse jut el a tudatukig, hogy megégethetik magukat, hogy nem ismerik annyira a tüzet, hogy nagyobb esélyük legyen az elkerülésére; kapkodnak, felelőtlenek. Pár százezer lakos pedig fizet érte, akik még azt se tudják, hogy ilyenen ügyködnek a fejük felett…

Egyszerre várom tűkön ülve a folytatást, és egyszerre tartok is tőle, ugyanis oda vagyok King Kongért és Godzilláért is, nem akarom, hogy harcoljanak, nem akarom, hogy egyikőjük is veszítsen. :(

balika88

Látványosnak látványos volt, ez tény. Az első résszel ellentétben itt már igen sokat mutatták a lényeket, nem rejtegették őket, ez már fejlődés. Viszont nagyon nulla a történet, ami lehúzza nálam. Oké, nem kell egy ilyen filmtől eget rengetően nagy dolgokat várni, de azért azt se gondoltam hogy ennyire nem lesz sztorija.
2 órás szörnybox, ami nem mondom hogy rossz, de 1 idő után unalmassá válik..így összességében ez kevés sajnos :-(
Az eddigiek tudatában, a Koponya sziget sikerült a legjobban, ebben a film „univerzum”-ban :-)

PotterPrime

2 órás techdemo. Nyilván nem filozófiai fejtegetéseket vártam tőle, a történet lényegében csak körítés – nagyon egysíkú, – a látvány viszont odaver. Brutális, hova fejlődött mára a technika.

1 hozzászólás
Horváth_Evelyn 

Előzetesen megjegyzem, hogy kiállt a nyakam a film felénél, tehát ez lehet, hogy rontott az élményen. Azt is hozzá kell tennem, hogy nem láttam korábbi részeket, és most is leginkább az egyik barátom miatt néztem meg.
Ezekkel együtt mondom, hogy nem volt élvezhető. Percekre estem ki agyban, és nem éreztem, hogy lemaradtam volna. Harc-harc-harc. Üldözés, harc, szörnyek, harc, menekülés. Elképesztően sok szörny-harc. Nem élveztem. A háttérgondolat az emberiség környezetre való károsságáról nem eredeti, de aktuális és lényeges. Emiatt adtam pontokat. Meg jó volt a látvány. Az X-Men után néztem, és ezt jobban bírtam.

1 hozzászólás
Saille 

Sajnos ez az univerzum nem nekem szól. Az 1998-as Godzillát szerettem, mert érdekes volt, titokzatos, jó katakterekkel, és leleményes fordulatokkal, jó dumákkal. Itt viszont már csak a látvány dominál, az emberek eltörpülnek, s csak rohangásznak ide-oda két szörny között. :/
Viszont felismertem a Strager Thing-es kiscsajt benne – de jó nekem! :D


Népszerű idézetek

Razor

Dr. Stenton: Szerintem álljunk meg.
Dr. Serizawa: Miért?
Dr. Stenton: [Rámutat a képernyő sarkán megjelenő sugárzásveszély ikonra.] Mert szeretnék még gyerekeket. Lehetőleg nem kopoltyúsokat.

Razor

Dr. Stenton: Ha a Föld beszélni tudna, mennyi mindent mesélhetne nekünk.

Razor

[Godzilla és Ghidorah összecsapnak a Red Sox stadionja mellett.]
Sam Coleman: Csak nekem tűnik úgy, mintha kigyúrta volna magát?
Dr. Stenton: Viccel? Serizawa jól feltuningolta azt a gyíkot!
Foster ezredes: Az tuti.
[A számítógép jelezni kez.]
Dr. Stenton: Húha! Godzilla sugárzási szintje rohamosan emelkedik. Kb. tizenkét perc múlva termonukleárissá válik.
Foster ezredes: Ez mit jelent?
Dr. Stenton: Akkor úgy mondom, hogy tizenkét perc múlva csúnyán megszívják a baseballszurkolók.


Folytatása

Összehasonlítás

MonsterVerse


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján