Ha volt film, amit tavaly vártam, akkor ez volt az. (De tényleg, a tavalyra tervezett filmek hihetetlenül nagy része a „majd tévében/egyszer jó lesz” kategóriába csúszott.) Aztán jött a csúsztatás, majd a koronavírus miatt átkerült idénre. Sajnálom, hogy nem keríthettem rá moziban sort – a remény még megvan, de az se lep meg, ha nem jut el oda a jelenlegi helyzetben –, mindenesetre nagyon jól esett végre újabb nagy-költségvetésű szörnyzúzdát nézni.
Én egy ilyen filmtől nem feltétlen a mély mondanivalót várom, csak kapcsoljon ki arra a másfél-két órára, had feledkezzek meg gondomról-bajomról és élvezhessen a szörnyek bunyóját. Persze ehhez mindig el kell viselni az emberi drámát is, de ez a műfaj velejárója.
Na most van az, hogy nem bántam volna többet az emberi szálból. Az előző részben elég szépen felépítették az Alfa-Titán szerepet, meg építgették az üreges Föld szálat. Na most itt ehhez képest a Godzilla és Kong fajok ellentéte el van intézve egy mondattal – ami a trailerben is volt –, és az üreges Föld szálat is eléggé odavetették csak, hosszabban ki lehetett volna ezt fejteni. Remélem, ha folytatódik még a MonsterVerse, akkor oda visszatérnek. spoiler Kicsit úgy érzem, hogy a KOTM kritikái miatti átírások/újraforgatások rányomták a bélyeget ezen a téren a filmre. A történet maga egyébként emlékeztetett a Heisei-éra Godzilla-filmjeire, a kicsit futurisztikus, de még hihető technológiájával, na meg spoiler miatt. Természetesen húsvéti tojás ezúttal is akadt, és igen, az ominózus faetetős rész is visszaköszönt, némileg más formában.
Karakterügyileg is kissé necces a helyzet. A régi szereplőkből alig valaki tért vissza, de azok közül is Kyle Chandler kb. cameozott, Millie Bobby Brown szála meg elég hátizé volt, valahogy nem az ő karakteréhez illett az a sztorivonal. Természetesen cserébe kaptunk egy csomó új karaktert. Az egyik oldalon az Alexander Skarsgård-Rebecca Hall-Kaylee Hottle trió jól működött, ahogy Brian Tyree Henry összeesküvés elméletes alakja is (féltem, hogy túltolja, de nem), viszont a serpenyő másik oldalán ott vannak az olyan felesleges alakok, mint Julian Dennison dagi sidekickje, Eiza González „főgonosz” jobbkeze vagy Shun Oguri, mint Serizawa fia. Na utóbbi karakter totális elpazarolt lehetőség volt.
Na, most hogy az emberi szálat megkritizáltam, jöhet a szörnycsörte. Az viszont jó volt, nagyon is! Rendesen odatették magukat a látványért felelős emberek, ráadásul végre nappal zajlott az akciók nagy része. Az előzetest látva kicsit féltem a Hong Kong-i összecsapástól – ez nagyrészt éjszaka játszódott – de a neonfényekkel okosan játszottak, simán látható volt minden. Ahogy a rendező ígérte, a film végére egyértelmű győztest avathattunk – spoiler –, ugyanakkor bejött a számítás, spoiler. Bevallom, a végső bunyót elnéztem volna még egy kicsit, de így is szép volt.
A zene viszont hatalmas visszalépés volt, míg a KOTM megnézése után Mothra témáját dúdoltam hazafelé, itt semmilyen taktust nem tudok felidézni, ami szomorú.
Nem lett tökéletes film, kicsit jobb lezárást is el tudtam volna képzelni a MonsterVerse eddigi (vagy lehet egész, ez még a jövő zenéje) etapjának, de attól még nagyon élveztem és biztos újra fogom párszor nézni. Ha lesz rá lehetőség, akkor moziban is.