Csaknem 40 év telt már el azóta, hogy az emberiség tizenkét kolóniája először találta magát szemben a Cylonokkal. Azokkal az elvetemült robotokkal, akik bolygóról-bolygóra portyázva a biztos pusztulást hozzák a galaxis lakói számára. Az akkori harcok során sikerült megszabadulni tőlük, ám most… [tovább]
Csillagközi romboló (Battlestar Galactica 2.) (2004–2009) 78★
44' · amerikai, egyesült királysági · akció, sci-fi, dráma, sorozat 12 !
4 évad · 73 rész
Képek 25
Szereposztás
Kedvencelte 57
Várólistára tette 57
Kiemelt értékelések
Jó pár éve lement már a sorozat, így jelentős fázikéséssel ismerkedtem meg vele. De jobb későn, mint soha! Egyik kedvenc műfajom (sci-fi) az alapja, és közben ötletes és drámai, sokszínű és fordulatos, nagyon fontosak benne az emberi (és nem emberi) kapcsolatok, hiszen ez mozgatja előre a szálakat. A szereplők, a karakterek kedvelhetők és erősek, évadról évadra változnak, sok a megleptés, és az új kihívás benne. A végén kicsit meglepődtem, de elfogadtam, hiszen nagyjából minden a helyére került, és szép lezárása volt a nagy kalandnak. Egyik kedvenc sorozatommá vált.
Számomra továbbra is ez a sorozat a sci-fi etalon. Újra végignézve még mindig a legjobb sorozatnak tartom, ami valaha a világon készült. Nem tökéletes, de nem érdekelnek a hibái. Egyszerűen annyira összetett, annyi szálon futnak az események, és mégis végig megmarad az egész egy nagy, összefüggő történetnek, ahol mindenkinek meg van a maga szerepe. Egyik karakter sem hangsúlyosabb a másiknál, mindegyikük kellett ahhoz, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy. Ráadásul még egyetlen sorozat sem foglalkozott burkoltan ennyi fontos témával: társadalmi kérdésekkel, vallással, sorssal, emberi jogokkal. A zenéje is fantasztikus mestermű, egy igazi gyöngyszem. A színészi játék is nagyon tetszett.
Sok gagyi, értelmetlen, látványbűvész sci-fi sorozatot volt szerencsém látni az évtizedek során, amit ezen a Földön eltöltöttem. Soha egyik sem ért fel a Csillagközi Rombolóhoz, amit egy borzalmas vizsgaidőszak végeláthatatlan tanulással töltött napjai egyikén, a hajnali órákban fedeztem fel magamnak teljesen véletlenül.
Teológiai, szociológiai, morális és tudományos kérdéseket boncolgat a sorozat. Végig feszült és izgalmas, csodálatos életutakkal, lélegző és fejlődő/alakuló karakterekkel. Gaius Baltarnál fantasztikusabb szerepet pedig szerintem nem nagyon írtak… legalábbis nekem.
A vége nálam az agyam eldobom kategória. Pazar! Örök kedvenc.
Bónusz: abban az időben forgatták le, amikor jellemzően évadonként cserélték a szereplőket, itt viszont az utolsó mellék karaktert is ugyanaz a színész játssza végig a négy évadban… és köszönöm az erős, női karaktereket. BSG-t mindenkinek! :D
1. évad: Hát hű meg ha, nagyon jó kis sorozatba cseppentem bele. Vannak hibái, de annyira jó, hogy nem igazán zavarnak. Néha a vallási vonal az én ízlésemnek sok, de remélem majd a végén magyarázatot kapunk erre a hatalmas vallásosságra is.
Amúgy a történet, a megvalósítás és a karakterek is nagyszerűek.
Nagy kedvencem: Helo, Apollo, Boomer, Adama kapitány, és Starbuck.
Laura Roslint és Gaiust pedig egy kanál vízben megtudnám fojtani, kíváncsi vagyok mit fognak még itt kavarni…
2. évad: Nem gondoltam volna, hogy így fog befejeződni ez az évad. Nagyon meglepő és fordulatos volt az egész.
Haladunk, de fogalmam sincs hogy merre, és mi vár még a csapatra.
Most pedig jöjjön a The Resistance .
3. évad: Hát azt a k*va de durva évadzárót és évadot kaptunk. Komolyan mindig azt hiszem, hogy nem tudják már fokozni tovább, de mindig sikerül nekik. Egyszerűen nem tudom mit mondhatnék, mert még mindig csak fogom a fejem, hogy ezt hogy tudták összehozni, mindenre gondoltam de erre nem. És most persze próbáljam meg ne a 4. évaddal folytatni, hanem előtte nézzem meg a Razort és Razor Flashbacks-t. Kínzás, egyszerűen kínzás megöl a kíváncsiság hogy mi lesz, és ki az 5. !
4. évad: Ha az utolsó rész utolsó kb. 20 percét levesszük akkor ez is egy szuper évad lett. De ez a befejezés nekem nem illett ide. A végé túl kapkodós lett, sok mindenre nem kaptunk magyarázatot.
Nagy kedvencem: Helo, Athena, Apollo, Adama kapitány, Sam.
Egyben nyomtuk le férjjel, ez mutatja, hogy mennyire jó! :D
Vannak hibái, talán a legnagyobbak, hogy ugyanazt járjuk körbe 4 évadon keresztül, 3 mp-ként jönnek össze és szakítanak a szereplők, teljesen random módon, és az utolsó rész nekem nagyon kevés lett.
De rengeteg a pozitívum. Fantasztikus alapötlet spoiler, nagyon jó színészi játékok (Adama, Baltar, Hatos), kevés díszlet, mégis hiteles.
Egyik kedvenc sci-fi sorozat. :)
Egy sorozatról alapból nehéz értékelést írni, hiszen epizódról epizódra változhat a véleményem. Itt azonban stabilan megvolt egy magas színvonal, így nem éreztem azt, hogy néha leülepedett a történet (szerintem klasszikus értelembe vett töltelékrész sem volt). Érzelmi hullámvasút viszont annál inkább!
Tizen évvel ezelőtt a sci-fi még nem volt az én műfajom (el voltam én a Csillagkapuval oda meg vissza, nem vágytam másra), aztán jött egy sci-fi mániákus ismerősöm és a kezembe nyomta az első évad DVD-jét, hogy ez neki nem tetszett, vigyem. Na így kezdődött a szerelem. mármint a BSG iránt A karaktereket imádtam, egyiknél se jött elő az a jelenség, hogy jaj, már megint őt mutatják. Akit meg utáltam, azt jól esett utálni :-) Történet szempontjából a végletekig részletes, de kell hozzá a két „kisfilm” is: az eleje és a vége. Egyedül a Lostnál jött elő ez az agyrobbantós történetvezetés, amit azóta is keresek a többi ma is futó sorozatnál hiába.
Amire még kitérnék, az a zene. Abszolút mestermunka! Szerintem nincs „ember” aki ezt ne hívószóként értelmezné https://www.youtube.com/watch… spoiler
Tökéletes scifi sorozat! Nagyon tetszett és kivételesen a befejezéssel is elégedett voltam. :)
Vegyes érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban. Egyrészt nagyon szerettem, mert tetszett az alapötlet, volt néhány kedvenc karakterem és az egész sorozat elég rejtélyes volt. Voltak nagyon jó részek, viszont néha legszívesebben kifutottam volna a világból.
A legnagyobb problémáim, hogy spoiler Nagyon tetszett viszont spoiler Nagyon sajnálom, hogy nem érte el nálam azt a szintet, amit szerettem volna – tetszett azért, szeretem és jó volt, de sajnos sok a negatív tapasztalat is.
A legjöbb SCIFI ever. Karakterek, feszültség, forgatókönyv. És ahogy halad a vége felé, úgy durvul.
Talán túl nagy elvárásokkal kezdtem el nézni, ugyanis igen csalódott vagyok. Egyáltalán nem mondható rossz sorozatnak, mert remek az alapötlet, kidolgozottak és árnyaltak a karakterek, rengeteg erkölcsi kérdést boncolgat, és sok vallásos témát is feldolgozott. Viszont rengeteg dolog halálra idegesített benne…
1. Tele van a sorozat idióta karakterek idióta döntéseivel, amelyek elvették az élettől is a kedvem, és már 2. évadtól a cylonoknak szurkoltam. Itt ki kell térnem az általam 2 leggyűlöltebb karakterre, nevezetesen a borzalmasan beképzelt, öntelt, gőgös majomarcú Starbuckra, és a szűk látókörű, egoista, és az 'univerzum legostobább embere' címmel kitüntetett Laura Roslinra. Kettejük olyan ideget feszítettek bennem, amit kevés dolog tud kiváltani, és ennek a duónak köszönhetően nem vagyok képes soha többé megnézni még egyszer ezt a sorozatot (amit bánok, de nem bírnám ki újra).
2. Az epizódok minősége nagyon változó, sokat nagyon untam, soknál meg azt se tudtam hogy üljek izgalmamban. Számomra kétségkívül a cylonokról szóló részek voltak az érdekesek, főleg, hogy hamar elegem lett a flottából, így azokat szerettem a legjobban.
3. Alapvetően nincs azzal gond, hogy vallásos talajra építkeznek egy sci-fiben, sőt, én igazán tudom értékelni (pl. imádom a Jelek-et), de hogy mindent erre a kártyára tegyenek fel, igazán bosszantó. Döntsük már el, hogy sci-fit csinálunk vagy hittérítő filmet? Úgy érzem, hogy miközben áttértünk a Pythia tekercseitől Jézus Baltarig és Szentlélek Hatosig, a készítők rám akarták erőltetni a saját vallásosságukat. Hab a tortán a sorozat befejezése… Starbuck?? Most komolyan?? Mi volt ez könyörgöm? Ezzel el van intézve? spoiler Találjam ki magam… Gondolom higgyek az egy igaz Istenben, és akkor megtalálom a választ. Megyek is, és megkérdezem Szentlélek Hatost…
4. De további problémám is volt a szálak elvarrásával. Starbuckot már említettem, de pl mi van Gaeta titkával? Mi volt a végén ez a zongoristás akármi? Mi van a Daniellel? spoiler És ami a legdurvább… spoiler
5. Pofánverésnek érzem, hogy miután minden rész előtt nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy tudatosítsák a nézőben, hogy márpedig a cylonoknak VAN EGY TERVÜK, spoiler Szóval még egy pont, amitől sokkal többet vártam.
Összességében nem tartom rossznak, sőt, de annyi sebből vérzik az egész, hogy képtelen vagyok szívből szeretni. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy megnéztem.
Népszerű idézetek
Tigh: Lee győzködi a tanácsot, de azokban a nyomorultakban csak testüregmotozássál lehetne megtalálni a gerincet.
Starbuck: You know, everyone I know is fighting to get back what they had. I’m fighting ‘cause I don’t know how to do anything else.
C.: In all your travels, have you ever seen a star go supernova?
E.: No.
C.: No? Well, I have. I saw a star explode and send out the building blocks of the Universe. Other stars, other planets and eventually other life. A supernova! Creation itself! I was there. I wanted to see it and be part of the moment. And you know how I perceived one of the most glorious events in the universe? With these ridiculous gelatinous orbs in my skull! With eyes designed to perceive only a tiny fraction of the EM spectrum. With ears designed only to hear vibrations in the air.
E.: The five of us designed you to be as human as possible.
C.: I don't want to be human! I want to see gamma rays! I want to hear X-rays! And I want to – I want to smell dark matter! Do you see the absurdity of what I am? I can't even express these things properly because I have to – I have to conceptualize complex ideas in this stupid limiting spoken language! But I know I want to reach out with something other than these prehensile paws! And feel the wind of a supernova flowing over me! I'm a machine! And I can know much more! I can experience so much more. But I'm trapped in this absurd body! And why? Because my five creators thought that God wanted it that way!