James S.A. Corey regényei alapján nagyszabású űropera, ami 200 évvel később, a jövőben játszódik. Főhősei egy űrhajó kapitánya és egy nyomozó, akik eltűnt nő után kutatnak a naprendszerben, s fényt akarnak deríteni a történelem egyik legnagyobb összeesküvésére. (Forrás: Sorozatjunkie)
A Térség (2015–2022) 111★
Képek 33
Szereposztás
Gyártó
Alcon Entertainment
Sean Daniel Company
Streaming
Amazon Prime
Kedvencelte 63
Várólistára tette 273
Kiemelt értékelések
Végre! Annyira vártam már egy új sci-fi szériára, ami legalább annyira képes megfogni, mint anno a Star Trek, az SG-1, vagy a BSG és talán most ebben a sorozatban megtaláltam ezt. Izgalmas történet, érdekes karakterek, (Miller, Klaes, Alex és Amos is nagy kedvencem lett.) összetett világ, amit TV-s viszonylatokhoz képest szép effektekkel tárnak elénk. 4 évad után is csak ajánlani tudom minden sci-fi rajongónak, mert jelenleg ez a legjobb, amit ők nézhetnek. Bele kell ugyan rázódni, de garantáltan a képernyő elé szegez, ha az ember ráérez az ízére.
Ez valami hihetetlen jó. Nagyon rákattanós, ahogy haladt a sorozat, egyre jobban érdekelt, és most úgy érzem végtelen mennyiségben tudnám fogyasztani. Nem elég a 10 rész.
Profi módon elkészített, minden helyszínében látványos és hangulatos sorozat. Minden sci-fi kedvelőnek csak ajánlani tudom. Szerintem jól eltalálták a szereplőket, mindenki jól hozza a figuráját. Nekem Miller lett a kedvenc.
Egy gondom van vele most, csak az, hogy várni kell a folytatásra.
De még a könyvsorozat folytatására is kedvet kaptam tőle, mert abból még csak az első részt olvastam. Szóval hamarosan sor kerül rá.
Igazi profi sci-fi. Izgalmas, érdekes, bár nekem sokszor sajnos unalmas volt a lassabb jelenetek miatt.
Túl az ötödik évadon:
Ezzel a sorozattal még mindig az a baj, hogy minden más sci-fit tönkretesz az ember számára. :P Na jó, ez így túlzás, de azért van alapja.
Ha pedig lélektanilag nézem, a negyedik évad csodálatosan követte le a csoportdinamikai folyamatokat, az ötödik pedig fantasztikusan pontosan mutatja be, mi történik akkor, amikor egy diszfunkcionális családban (még pontosabban: egy nárcisztikus szülővel „megáldott” családban) kamaszodni kezd a gyerek spoiler
Egyet sajnálok csak, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni: hogy Cas Anvarról kiderült, hogy egy s**gfej (vagyis nem azt sajnálom, hogy kiderült, hanem hogy az – nem mindegy, ó mennyire nem mindegy a mai világban :P), és ezzel spoiler
Korábbi értékelésem:
Ha rajtam múlik, nem jutok túl az első évadon.
És milyen jó, hogy nem rajtam múlt!
Nekem az elején túl sok volt a politika, és túl kevés a karakterépítés, de vagy átbillent a mérleg, vagy én szoktam hozzá a tempóhoz, stílushoz, vagy építés nélkül is hozzám nőttek a karakterek, mindenesetre valahol a második évad közepén már úgy éreztem, hogy ez az egyik legjobb, jelenleg futó sci-fi sorozat.
Jelenleg hatalmas a szerelem, és már előre szomorkodom, hogy mindjárt vége a harmadik évadnak, és ki tudja, mikor jön a következő (de legalább jön!).
Addig is bele lehet ásni magunkat a könyvekbe, persze.
Minden a helyén van, a látványvilág, a politikai légkör (annnyira reálisnak érzem, hogy tényleg így alakulna a helyzet, ha kolonizálnánk a Marsot…), a szereplők (ez tényleg nem az a sorozat, amiben nagyon sok minden kiderül a szereplőinkről, viszont az események során, „valós időben” ismerjük meg a jellemüket, motivációikat, és ez így különösen bravúros), és hát a cselekmény pedig valami őrülten izgalmas. A dramaturgia, ahogy egymásba szövik a szálakat, szinten zseniális.
Én magam sem hittem volna még az első évad során, hogy ennyire elfogult értékelést fogok írni róla, de úgy látszik, ez a sorozat észrevétlenül belopta magát a bőröm alá. :)
(És éljenek a sci-fi fanboyok, akik ráveszik a magamfajtákat a komfortzónából való kilépésre, és ezzel ilyen rajongásokhoz juttatnak. :))
Utolsó évad után:
Még mindig nem hiszem el, hogy vége, olyan lezáratlan érzésem van. :( Főleg annak tudatában, hogy ezen a ponton a könyvek még jócskán folytatódnak. Mi értelme volt behozni a Laconia-szálat, ha ennyire nem csináltak vele semmit? Tán egy spin-off készül belőle? Máshogy nem nagyon látom értelmét.
Túl kevés rész volt ebben az utolsó évadban ahhoz, hogy az Expanse-től megszokott kidolgozottságot kapjuk. Kicsit csalódás így a vége, megérdemelt volna ennél méltóbb lezárást is a sorozat.
A sorozat az angolul azonos című könyvsorozat alapján készül, ebből magyarul eddig négy rész jelent meg, amiből hármat olvastam. A könyvek színvonala változó, a háromból a második tetszett a legjobban, a harmadik a legkevésbé, de az alapötlet, a világ, a jövőkép ötletes és átgondolt.
Az első rész semmi meglepetéssel nem szolgált a könyvek ismerete miatt, de az is bátran nézheti, aki most hall először az Expanse univerzumról, az elején pár mondatban felvázolják a világot: van a Föld és a Hold, amit az UN kormányoz, van a Mars, ami egy független katonai erő, és van az aszteroidaöv, amit mindkettő kihasznál, és nagyvállalatok irányítják. A konfliktus innentől adott, egy puskaporos hordón ülünk, ami csak egy szikrára vár, hogy felrobbanjon és lángba borítsa a Naprendszert. Lesz még egy csavar, de az a könyvet nem ismerőknek már spoiler lenne, úgyhogy nem lövöm le.
Az első rész természetesen mi másról is szólna, mint a főbb szereplők bemutatásáról, úgyhogy megismerjük Holdent, Naomit, Amost, és Alexet a Canterbury jégszállítóról, Miller nyomozót a Ceres állomáson és Chrisjen Avasaralát a Földön. Megint csak a könyvekre hivatkozva, mindenki pontosan olyan, amilyennek lennie kell, az Övből származóknál a kevert nyelv tökéletes, nem érteni ugyan, mit mondanak, de pont ez volt a lényeg a könyvben is: aki egy gravitációs kútban nőtt fel, az nem értheti a mindenféle eredetű övbéliek kevert nyelvét, akik szinte már új alfajt alkotnak az emberiségen belül az alacsony gravitációban töltött élet, az alkalmazkodás miatt.
Kezdek csapongóvá válni, úgyhogy összefoglalom a véleményem. A The Expanse erősen nyitott, csak ajánlani tudom minden sci-fi rajongónak.
Update 6. évad:
Hát vége.Nem úgy folytatódott ahogy vártam. Amit hiányolok: nem tudtunk meg semmit a teremtőkről, nem tudtunk meg semmit a protomolekula eredetéről, működéséről stb.
Amit nem értettem, hogy a mittomén milyen bolygón való történések miért voltak olyan fontosak, hogy ennyi időt elvettek az utolsó csonka évadból? Se füle-se farka, inkább az előbb említett témákra eveztek volna.
Ennek ellenére jó hogy volt lezáró évad de hát azért néztem volna még… :(
Update 5. Evad.
Az elejen szamomra kicsit nehezen indult be ez az evad, de aztan elkapott es ismet nem volt megallas. Toronymagasan a legjobb sci-fi sorozat, annyira megszerettem. Olyan jo lesz latni a 6. evadban, mi lesz a bandaval, a Mars-Fold-Övbeliek vilagaval, nem beszelve a Teremtokrol, akikbol kb semmit sem kaptunk. Annyi lehetoseg van meg benne.
Update 4. Evad.
Meg tovabb sikerult emelni a szintet, nagyon tetszik hogy atemeltek a fo helyszint mashova, es tetszik ahogy ezt megoldottak es vegigvittek. Zabaltam a reszeket es nagyon varom az otodik evadot (remelem lesz). 8csillag->9 csillag.
Update 3. Evad.
Hat vege a 3. Evadnak is, es nagyon szivemhez nott az egesz. Ideje bekedvencelni. Egy kicsit az evad kozepen megbicsaklott nekem, amikor volt egy kisebb ugras az idoben/cselekmenyben, de ettol eltekintve nagyon valtozatos, esemenydus evad volt. Es hat rohadtul be lettem daralva.
Update: a 2.évad nagyon elvitt. Fel is csillagoztam 8 csillagra. A környezet, díszletek, az űr, a minden a legapróbb incifinci részletig tökéletes, hibátlan. Az dramaturgia már kezd megjönni végre és ez sokat dob rajta, kezd súlya lenni a dolgoknak. Nincs drámai mélység és eszeveszett feszkó sem, de már annak is örülök h ezen sikerült javítani. A történek alakítása ötletes, fordulatos. Nem az van h egy dolgot visznek végig egy évadon vagy részen át, hanem epizódokon belül is több fordulat, esemény van. Szóval nekem megjött a sorozat, biztos h tovább nézem a további évadokat.
1. Evad:
No. Hiaba agyonajnarozott sorozat, nem fogott meg a sci-fis kornyezeten kivul semmi. Legnagyobb hianyerzetem h egyik szereplo sem erdekelt kulonosebben, kb tok mindegy volt h ki hal meg, vagy ki marad eletben. Az esemenyeknek sem volt olyan dramaturgia sulya, h akar csak egy piciket izgultam volna barmikor is 9 resz alatt. Valszeg az osszes penz elment a diszletre ( a latvany tenyleg fasza), mert dramaturgra ugy tunik nem jutott.
Nem tudom nezek-e tovabbi evadot, majd ha nagyon nem lesz mas (csak keves a jo scifi, a fene vigye el)…
Kiváló sorozat, sci-fi téren az elmúlt évtizedek legjobbja. Nagyban épít a szereplők közötti viszonyokra, jellemek ábrázolására, illetve ritka jól kezeli a nagyobb képet, azt, ahogy alakul a világ a szereplők tetteinek hatására. Az utolsó két évad kicsit rohanósra és furára sikerült (forgatáson kívüli okokból), de legalább lett valami zárás az egészben. Érdemes a könyveket is elolvasni, mert pár dolog egész másképp történik bennük, és tovább is viszi a történetet (talán a Babilon hamvaiig jut el a sorozat a történetben, mert az egyik rész címe épp ez).
Bár a szinkronhangok jók, de az, aki a szöveget készítette, útmutatásokat adott nekik a kiejtésre, mintha nem igazán ismerné a magyar nyelvet. Tele volt az egész anglicizmusokkal, oda nem illő szófordulatokkal (magyarul a bolygók előtt névelőt szokás tenni, nem mondunk olyat sem, hogy „Érosz megtörtént”, illetve a Ceres kimondva Ceresz, nem pedig Szíríz – párszor elhangzott még az is, hogy Ganiméd, illetve Hángéria).
Nem tökéletes, de még mindig az egyik legrealistább sci-fi, amit eddig láttam. Rengeteg apró részlet, fun fact van benne, amit lehet értékelni. És azt is bizonyítja, hogy a könyvek írói meg a sorozat készítői beleásták magukat a fizikába. (Ezt főleg azoknak mondom, akiket az egyik főszál, a protomolekula sorsa nem érdekel, hiszen van itt bőven látnivaló).
Könyvekből az első hármat olvastam, de azután lemondtam róluk, mert túl hosszúak, ahhoz képest, hogy kevés dolog történik bennük, azok is lassan és a karaktereknek sincs egyáltalán személyiségük (pl a főszereplő Holdenről annyi derül ki a könyvekből, hogy szereti a kávét :D Mindez a sokadik könyv, tehát többezer oldal után is így marad). Ehhez képest a sorozatban kevesebb részlet szerepel, vagy még az is jellemző, hogy megmutatnak valamit egyszer, pedig az végig aktuális (a könyvben meg mindent újra elismételnek). A sorozat jóval pörgősebb is, ügyesebb, átgondoltabb a történetvezetés, karakterek irányítása, drámai fordulatok időzítése és jóval árnyaltabbak a karakterek.
Rég vártam egy vérbő, mindenféle giccstől és sallangtól mentes, tökös űroperára. Megkaptam! Egyenesen bele a képembe. Az első évad ledarálása után jött velem szembe az információ, hogy voltaképpen egy kifejezetten sikeres regényfolyam kis képernyőre történő adaptálásának lehettem tanúja. Hogy micsoda?! Regény? Folyam? Nem is kellett több, szinte azonnal belevetettem magam az eddig magyar fordításban megjelent kötetek tudatos, szisztematikus habzsolásába. Az alapanyagban sem kellett csalódnom.
Igaz, hogy első évad eszeveszett tempóját és izgalmait a másodiknak nem sikerült felülmúlnia, de kifejezetten jóleső érzéssel töltött el, hogy az immár kedvenccé avanzsált regényszereplőimet (pl. Roberta „Bobbie” Draper) immár „hús-vér” formában is viszontláthatom.
A könyvsorozat ismeretében elégedetten, ugyanakkor mégis tűkön ülve várom következő évadokat.
Hogy én ezt mennyire imádom!! A kedvenc könyvsorozatomból készült és minden félelmem ellenére, nagyon jól sikerült adaptáció. Sok helyen követi a könyvek vonalát, de az eszközölt változtatások is jól sikerültek. A színész választás is nagyon jól sikerült, bár volt olyan, akivel az elején annyira nem voltam kibékülve, de jól hozzák azt, amit kell. A látvány nagyon bejön, tetszik ez a sötétebb tónus. Összességében le a kalappal a készítők előtt, remélem folytatják és a többi évad is ilyen jól sikerül.
Népszerű idézetek
Holden: Mi az az izé, ami úgy néz ki, mint egy nagy lyuk a hajó oldalában?
Naomi: A lézerek szerint az egy nagy lyuk a hajó oldalában.
Joe Miller: I didn't kill him, because he was crazy. I killed him, because he was making sense.
Anderson Dawes: Would you like me to tell you the real story?
Joe Miller: I'm sure you've told so many lies about it you don't even remember what happened.
Kijöttünk ilyen messzire a sötétségbe… mondd, miért nem tudtunk több fényt hozni magunkkal?
Joe Miller: I'm gonna count to one. One.
Joe Miller: Trust your gut, before your head gets in the way.
…egy háború nem akkor ér véget, ha leteszik a fegyvereket, hanem ha megbékélnek. Addig a béke csupán tűzszünet.
Avasarala: „Azzal alaposan elkéstünk.” Fajunk tragédiája egy mondatban.
Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is
3 | 3 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás |