Amikor utoljára találkoztunk Bridget Jonesszal, éppen megtalálta a boldogságot. Mostani történetünk kezdetén immár hat isteni hete a tökéletes álompasi, Mark Darcy barátnője, és még álmodni sem tudna szebb időszakot az életében. Vagy mégsem így van?! Bridget ugyanis még mindig a régi, tehát… [tovább]
Mindjárt megőrülök! (Bridget Jones 2.) (2004) 489★
108' · francia, amerikai, egyesült királysági, német, ír · dráma, romantikus, vígjáték 12
Képek 138
Szereposztás
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 92
Várólistára tette 44
Kiemelt értékelések
Nagyon jó lett ez a része is. Szórakoztató, és annyira vicces, vannak benne jó poénok, beszólások, és a történet is tetszett. Renée Zellweger-t nagyon bírom ebben a szerepben, néha egész vicces tud lenni. :-) Colin Firth is jó volt még mindig jobban tetszik egy kicsivel, mint Hugh Grant. Az egyik csöndes, és kicsit talán magának való, komoly, mogorva. Addig a másik egy nőcsábász, és érzéketlen, de bírom ahogy egymásnak esnek a nő miatt, még mindig. :-D
Emlékszem, még kollégisták voltunk, és egy éjszakába nyúló beszélgetés során suttogta el egyik szobatársam a másiknak a film sztoriját, én meg csak a végén kérdeztem rá, mi is ez, a csaj meg mondta, hogy hát a Bridget Jones 2. Viccesnek és nagyon jónak tűnt, és bár elspoilerezte az egészet, azért muszáj volt megnézni.
Szerintem azon a hétvégén egymás után többször is megnéztem. Mai napig ezt a részt is idézgetem, akármikor, akárhányszor végig tudom nézni, és mindig kacagok rajta. Ennek is szeretem a zenéit, imádom benne Mr. Darcyt ♥♥♥, és természetesen Danielt is, na meg az a spoiler!
Ritkán gondolom egy efféle filmről, hogy a folytatása is jó lehet, de ez remek. Jól felépített, izgalmas, romantikus, meseszerű is meg nem is, ebben is szuper zene van, és nem is mondok többet. :)
Mielőtt belekezdenék az értékelésbe, azért azt meg kell említeni, hogy az első részét még nem láttam. (Hogy miért? Na, az egy érdekes sztori, amit most nem osztok meg veletek.) Ebben a filmben az egyedüli unszimpatikus szereplő csupán csak Bridget Jones, mégis mindenki belé szerelms ebben a filmben(WHY????). spoilerAz a nő teljesen önközpontú, a világon nem érdekli más, csak a saját kis érzései, a többiek akár zöld zombikká is változhatnának mellette, de az ő virágzó kapcsolatáról midenkinek tudnia kell. Folyamatosan féltékeny. Csak azt nem értem Colin Firh mikor lett egy ennyire bájgúnár szereplő, hogy őt aztán semelyik hülyesége nem zavarja Brigetbe , spoiler
A film legjobb jelenete viszont kétség kívül a szökőkutas verekedés. :-D Azért érdemes volt megnézni! Azt hiszem Colin Firth Darcy szerepei valahogy vonzzák a vizet meg az ingeket xd.
De jó volt ezt most újranéznem! Nagyon jólesett. :D
Szinte semmire se emlékeztem, így szinte újnak hatott. Jó volt újra látni Bridgetet, Mark Darcyt és még Danielt is. :D A poénok tetszettek, párszor hangosan fel is nevettem. Kedvencem a szökőkútas jelenet volt, az zseniális. :D
Kikapcsolódásnak tökéletes volt, lehet máskor is előveszem majd.
Sokakkal ellentétben szeretem ezt a részt, sőt, szerény véleményem szerint (amivel tudom, hogy kisebbségben vagyok) sokkal jobb lett, mint az első. Miért?
Bridget végre a megfelelő fickóval van. „Működőképes párkapcsolatban van egy nagykorú hímmel”, ami azonban – nyilván – bukkanókkal jár. Bizonyos társadalmi rétegen belül mindennapi problémák és konfliktusok, olyanok, amiket el tudok hinni és beléjük tudok helyezkedni. Ergo bekapcsol az „akár én is lehetnék” – üzemmód.
Itt még az újra felbukkanó Danielt is meg tudom bocsátani, pláne, ha eltekintek az előző részben történt túlértékelt „macsóságától”, és úgy nézek rá, mint egy szimpla exre a múltból, aki (a mosolyszünet / szakítás miatt) kész a „vállát nyújtani”. Még ha némi hátsó szándékkal is.
A féltékenység / drogos konfliktus / „inkontinensség” teljesen oké, megállja a helyét a realitás talaján.
Látva a harmadik részt is, sokáig őrlődtem, melyik is az én kedvenc „részem”. Így, lassan egy év elteltével és 8 (!) Bridget Jones babát vár megtekintéssel a hátam mögött arra jutottam, hogy hozzám még mindig az Edge of Reason áll a legközelebb. A Bridget Jones's Baby sem rossz, de a gyerek téma engem ilyen szinten nem hat meg, meg hát a jurtás affér megint csak a teljes értetlenség kategóriája. (Ebből kifolyólag az én szememben a Jack-Mark „párharcnak” sincs az égvilágon semmi értelme. [a könyv ezt nézve jobb / hitelesebb, de ott ugye Daniel van]) A Bridget Jones babát vár egyetlen igazi és komoly előnye a másik két előzménnyel szemben, hogy Mark Darcy ötvenes. Ergo ott a legdögösebb [amely tény után további tekintélyes mennyiségű kérdőjel villan fel lelki szemeim előtt, avagy Jack Qwant mi a lóbrokit akar egy ilyen felállásban?!]. XD
Meglepett, hogy miután összejött Darcyval a második rész még tud újat mutatni és egyszerűen imádom Darcyt, olyan édes meg minden aahw :D
De az hogy Bridget ennyire szerencsétlen az nekem már sok volt.
Nem is olyan rossz ez a film, mint amire emlékeztem. Persze érzékelhető volt néhány jelenetnél az első rész koppintása, de sebaj, attól még vicces volt. A zenéket ismét remekül eltalálták. :)
A börtönös jelenet kimondottan tetszett, meg a befejezés is.
Most már jöhet a harmadik, befejező rész.
Az előző résztől eltérően ebből még csak jeleneteket sem láttam, nem is tudtam, mire számíthatok az után… De ez már határozottan egy fokkal jobban tetszett. :) Bridget gyagyáskodásához is hozzá lehet szokni idővel, és már majdnem nőtt a szememben, aztán mégsem… spoiler
Daniel és Mark szökőkutas jelenete, a börtönös jelenet és a végén Bridget bénázása Mark-kal pláne emlékezetes marad. :) Végül is: kellemes kikapcsolódás volt. ^^
Népszerű idézetek
– Ich bin esetleg… Mit baba. Ööö… Kinder! Voltam én hanyatt, és ööö… Machen sie Lieben… Velem!
– Ohh! Sie ist schwanger!
– Ohh, wunderschön!
– Nem! Nem, nem, nem terhes!
– Blähungen.
– Oh, nem, nem…
– Kondom?
– Nein! Nein, nein! Lehet, hogy így, de lehet, hogy így…
– Also ich glaub' sie hat ein psychologisches Problem.
– Da helfen keine Pillen.
– Lány vagyok és jött egy fiú! Fräulein és jött egy Frau Fiú! És most lehet, hogy ööö… Mit baba! Na?!
Jaj, buta Bridget! Buta barátok… Csodálatos, hűséges Mark Darcy… aki úgy szeret engem, ahogy vagyok.
Szeretlek! Mindig szerettelek, és mindig foglak! [kis csend] Ó… Nem szeretlek. És… sosem szerettelek. És… és sosem foglak. Bocsi.
Mark Darcy maga a tökély. Nem egy elcseszett alkoholista, munkaholista, perverz vagy megalomániás, hanem totál szexisten és emberi jogi ügyvéd. Tényleg maga a csoda.
Soha életemben nem voltam még ilyen boldog. De nem szabad, hogy elragadjanak a rögeszmék, és a fantáziám. Mark és Bridget az igazi. Bridget Darcy, Mrs. Darcy… Mr. és Mrs. Darcy. Lord és Lady Darcy. Vajon Mark Darcy milyen lenne apának? Mármint a gyerekei apjának, nem az én apámnak. Az elég fura Oidipuszos ötlet lenne…
– Jól van. Otthagytam a reptéren. Ezt nem kellett volna! De Jadet nem én küldtem rá! Sőt, nem is csábítottam el, világos?!
– Tényleg nem?
– Valami baja van, tök frigid lett. Egy dögös thai lánnyal voltam akkor éjjel. Akiről kiderült, hogy dögös thai fiú.
– Nos, amint látjátok, végre megtaláltam a saját „happy end”-emet, mert tényleg hiszem: lehetséges a boldogság. Még akkor is, ha harminchárom éves vagy és akkora a segged, mint két tekegolyó.
Ha valamit akarnak a falra, John Currin nem a legrosszabb választás. Ő nagyjából az egyetlen kortárs festő, aki tud is festeni. Többnyire van valami érdekes és allegorikus benne. És persze… elég magas a perverz faktor is.
Folytatása
Összehasonlítás |