Baseball álmok (1989) 67% 29★

Közvetlenül azután, hogy extázisba estem egy másik sportág filmjétől és simán tudtam élvezni baseball témában mondjuk ezt és ezt is, az, hogy nem egészen erre számítottam, enyhe kifejezés.
Pedig szeretem a baseballt. Jó, nem annyira, mint az autó-motor-bringa témát – egyetlen játékost nem tudok megnevezni, ha álmomból felvernek –, de mióta volt alkalmam játszani, és megvolt az az aha-élményem, mint Adam-nek a meccsen – "Mert muszáj nekik!", azóta sokkal közelebb áll a szívemhez.
Ez a film viszont nem működött. Még úgy se, hogy nézés közben utánaolvastam, hogy a megjelenő spoiler valódi személyeket mintáznak. Egyszerűen képtelen voltam ráhangolódni a történetre. Pedig nagyon igyekeztem belehelyezkedni a kezdeti szituációba. Elképzeltem, amint férj holnap bejelenti, hogy évtizedekre eladósítva a családot épít egy velodromot a hátsó kertben – persze nem nekem, hanem spoiler és ehhez Kurt Vonnegut szellemét hívja majd segítségül. Én pedig boldog mosollyal az arcomon nem a pszichiátriát hívom, hanem megveregetem a vállát, hogy hajrá szívem, vágj bele!
Háááááát….nem.

No hát ezer bocsánat, de ez nekem túlságosan is tocsogott a nyáltól… Costner mintha be lett volna lőve úgy vigyorogta végig a 107 percet. Ha amerikai lennék és mondjuk baseball fanatikus, biztos elolvadtam volna meg minden, de így? Oké, nyilván ha egy – teszem azt – focirajongó megnézi az American Flyers-t nem csinálja össze magát – ellenben velem :-) Szóval ízlések és ficamok, itt most nem én voltam a célközönség és kész.
Terence Mann-re azért rágugliztam, hogy tényleg ilyen műveletlen vagyok, hogy nem ismerek ilyen írót? De csak fikció volt. J. D. Salinger volt a „minta”. (megnyugodtam)
Az egész sztori számomra túl zavaros volt – ki halt meg, ki nem, ki mit akar, mi a célja. Persze eldobtam volna az agyam, ha a végén kiderül, hogy mindenki halott, Cosnerrel az élen, de ez nem olyan film volt…

Isten lássa lelkem, nem tudom mi értelme volt ennek a filmnek. Azt gondolom, hogy ez a film csak és kizárólag az amerikaiaknak jelenthet valamit, és ők lehet, hogy maguk alá is pisilnek a meghatottságtól, de én momentán semmit nem találtam benne sem meghatónak, sem értelmesnek. Feltételezem, hogy a baseball játékosok valódi személyeket jelölnek, így biztos, hogy ha hozzáértő lennék, akkor besírtam volna pusztán csak a nevük említéséről, de így sajnos semmi érzelmet nem váltottak ki belőlem. Mondanám, hogy a film azok számára, akik nem értenek a baseballhoz legalább annyi pozitív üzenetet közvetített, hogy „soha ne add fel az álmaidat!”, de ez sem lenne igaz. Mert az igaz, hogy a film ezt szeretné közvetíteni, csak szerintem egyáltalán nem sikerült neki… hacsak nem olyan álomról beszélünk, amiről nem is tudtad, hogy az álmod…. :D Az jutott eszembe, hogy Kevin Costner egyfajta újkori Noé ebben a filmben, akit egyszer csak megszólít „az Úr”, hogy építsen egy baseball pályát.

Nem is tudom, hogy mire számítottam, de nem igazán erre.
Azon kívül, hogy jó volt Kevin Costnert ilyen fiatalon látni, nem volt egy óriási történet. Inkább nevezném aranyosnak, és a végé felé egy picit meghatónak. Valószínűleg egy baseball -rajongónak (főleg, ha idősebb), akkor sokat mondanának a baseball legendák, de nekem nem.