Hegyek pokla (1985) 80% 21★

Az egyik legjobb bringás film, ha nem A legjobb… mennyire jó volt már a 80-as évek versenyhangulata! Persze ott is ment a furkálás rendesen, de nem ilyen high-tech formában mint manapság :-/ És a bringák? Ah, gyönyörűek! Továbbra is áll az ajánlatom, hogy aki alám rak egy ’85-ös Specialized Allez-t, ahhoz hozzámegyek feleségül :-)

Eleinte csak kukucskáltam, hogy vajon mitől is lesz ez az a bizonyos nagybetűs bringás film – lévén családi dráma kezdett épp bontakozni – aztán mikor embereink felpattantak a kétkerekű csodákra, onnantól kezdve gyakorlatilag majd összepisiltem magam a gyönyörtől a szakadatlan hidegrázás közepette.
Nyilván aki kosarazik vagy maratont fut, vagy annyi köze van a bringákhoz, hogy szép is, jó is, de köszönöm ennyi, annak ez nem több, mint egy tucat sportfilm. Engem viszont totális figyelemmel szögezett a képernyő elé. Merthogy elöntöttek az emlékek:
-az apukámmal közösen végigizgult versenyek a képernyő előtt, amit anyukám sehogysem volt képes befogadni, hogy nem elég a férje, de még a lánya is… :D
-az első egyhuzamban letekert 40 km-em gyerekként apuval, amire állati büszke voltam akkoriban
-az általános iskolai Bringa Ring, ahol apa országúti kerékpárjával tekertem végig az erdei terepet csak azért, hogy utána a Hungaroringen (ez volt a cél) teljes sebességre kapcsolhassak. És a tornatanárom, aki szinte soha nem dicsért meg senkit, a végén megveregette a vállam, hogy kemény vagyok, hogy azokon a penge kerekeken nyomtam.
-a férjjel való huszonsok évvel ezelőtti ismerkedések, ahol a randik nálunk az esetek többségében bringás kalandozások voltak szerte a városban
-a kezdeti közös hétvégi kirándulások férjjel az ország távolabbi csücskeibe vonattal és bringával
az emlék, mikor másodunokatesóm első hegyi terepversenyén drukkoltam és izgultam, mert egy sártenger volt a hegy
-a kedvenc fekete-fehér fotóm apuról, ahogy teker egy versenyen
-apum narancssárga bukósisakja, amiben versenyzett
És a verseny közben is ugyanaz a feszült izgalom töltött el, az a gyomortájéki megmagyarázhatatlan bizsergés, ami gyerekkoromban, mikor valódi versenyzőkért izgultunk valódi terepen.
Szóval igen. Ez tényleg a nagybetűs bringás film. Bringásoknak legalábbis biztosan.:)

Mikor a nyitójelenetben hősünk előteker a lobogó cowboy-kalapjában és szúk mini(forró)nadrágjában (80-s évek borzalmas divatjai, szevasz), azt hittem, nyomban kinyomom a filmet, mint egy pattanást. Azután Kevin bá talentuma sem sokat segített abban, hogy folytassam, de lassacskán mégis meggyőzött a film: a sport bensőséges, csatakos/intim (edzőtermi) világának a bemutatásával, majd a mezőny közeli és a légifelvételeivel, a verseny jeleneteivel.
A családi dráma (örökletes betegségek stb.) csak szükséges dramaturgiai mellékszál, hogy ne dőljön fel a film, afféle pótkerék – hozzá a 80-as évek szükséges esetlenségeivel, a macsós-csajozós dumákkal (sz'tem a filmtörténet leggyengébb évtizede volt ez).
Kiemelendő benne még a politikai szál, a korábbi és a közelgő olimpiák hidegháborús bojkottjai*, az ebből eredő sportolói sérelmek, melyekről nem nagyon forgattak filmeket, kár, hogy az itt szereplő amerikai bicajos, akit nem engedtek külföldön versenyezni, amúgy is egy szenya, sportszerűtlen karakter, lehetett volna kerekebb… Cuki még a fekete edző fia, aki épp sportot választ magának, és terelgeti az apja a kugli felől valami komolyabb felé. Szóval ahhoz képest, hogy egy nyomi évtized filmje, elég jó.
(* https://mult-kor.hu/moszkvat-a-nyugati-los-angelest-a-k… )

Micsoda verseny, micsoda teljesítmények, micsoda táj, micsoda zenék! Állati jó hangulatú film. Ezt a fajta amerikás stílust én nagyon bírtam régen, és most sem érzem kicsit sem porosnak. Jók a karakterek, valódi a mondanivaló és még izgalmas is volt. Nagyon tetszett.

Ennek a filmnek megnézném a remake-jét. Bár elég sablonos történet, azért izgalmas volt, viszont nagyon nyolcvanas évek beli a megvalósítás (persze, mert akkor készült) :) . Ez a mai szemmel zavart, főleg az akciós részek alatt.