Kedvencelte 26

Várólistára tette 22


Kiemelt értékelések

Popovicsp87 

Ez a film kellemesen gagyi emlékeket ébresztett fel bennem.
A fő konfliktus a merev, barbár szovjetek és az amerikai bajnok között lesz, aki a dráma miatt bosszút esküszik.
Nagyon vicces ahogy Dragoék csúcstechnikával edzenek, miközben Rocky konkrétan vidéken, a hóban-fagyban melózik.
Nagyon spórolós, van benne egy jelenet, ahol az eddigi három részből vágtak össze „visszaemlékezést”, ez a jelenet hosszú volt és kicsit unalmas.
Sok bénasága ellenére kellemesen szórakoztató, annyira komolytalan, hogy az már jó.

agi89

A sorozatban ez az amelyiket valahol utálok. Dolph Lundgren miatt. Drago miatt.

Mint filmet imádok, de nagyon sírós vagyok alatta.

7 hozzászólás
Filmdoki

Paradoxon a szérián belül. Egyrészt a legrosszabb, másrészt a legjobb rész. Rövid, videoklipszerű az egész, mindeközben buta, mint a kő, és basszus, működik!
A film különlegessége az is, hogy úgy mutat újat, hogy igazából nem mutat újat. A forgatókönyv ugyanis totál az eddigi séma alapján épül fel: Rocky éldegél, jön egy ellenfél, meghal egy fontos szereplő, Rocky mélypontra kerül, edz egy jót, majd szétveri az ellenfelet, hogy bizonyítson. Na, ezeket a köröket lefutja, csak annyival tupírozza fel a dolgot, hogy a film nyitánya egy videoklip, beszélnek, videoklip, bunyóznak és meghal Apollo, videoklip, beszélnek, videoklipre vágva edzenek, bunyóznak és vége a filmnek.
Sly feszes rendezése, a stílus masszívan viszi a filmet, viszont az a melodráma, amit levágnak, az olykor a jó ízlés határait súrolja. Bár ez még eltörpül a hidegháború cselekménybe való beleszövése mellett. Jesszum Pepi! Fájdalmas, ahogy Drago és csapata által Sly megjeleníti a Szovjetuniót. Gonosz, morcos, szteroidozó vademberek, akik bárkit eltiporva törtetnek előre (Drago fapofával benyögött: „Ha meghal, meghal.” szövege nem ok nélkül lett mém), míg az USA zászlót gatyaként hordó Rocky és társai az ideális társadalom megtestesítője. Az egész annyira arcpirító, hogy olykor fizikai fájdalmat okoz. És Stallone ezt még fokozza. Miután szétverte Dragot, és jól bosszút állt Apollo haláláért, fogja, és lenyom egy olyan szöveget, amit a 10 éves amerikai kisfiúk nyilván nagy örömmel mondtak volna el akkor egy iskolai rendezvényen, de itt, ebben a kontextusban, fáj. Rocky kimondja, hogy ne civakodjunk, mert szeretet és barátság, és a Szovjetunió teljes lakossága kapitalizálódik, és megtapsolják.
Ennek ellenére sem tudok haragudni a filmre, mert a ’80-as évek minden idiótaságát olyan szépen örökíti meg, hogy azt tanítani kellene. Az előző rész színes-szagos máza még jobban felerősödik, és tudod, hogy rossz, amit látsz, de élvezed, mert kikapcsol.
Sly kiszolgálta a közönséget, elvitte a totál irrealitás felé a szériát, de ez az ostoba kicsúcsosodás még bizonyos téren jót is tett neki. Kíváncsian várom az újravágott verziót, amiben elvileg a széria egyik leghülyébb pillanata, a robot, állítólag már nem fog helyet kapni.

1 hozzászólás
Hippoforaccus

Hát… Rocky újabb kihívót kap, aki a változatosság kedvéért ezúttal nem fekete… és kb ennyi a történet, úgyis ki lehet találni, mi történik. Van benne egy-két frappáns beszólás, és az edzős, technika vs. egyszerű edzésprogram snitt elég jó, de ez sem nyerte el túlzottan a tetszésemet.

rebus_

A Hearts On Fire azóta rajta van az edzős zenelistámon, mióta láttam ezt a részt.
Kedvencem!

ChEebor 

Alapvetően a legkeményebb Rocky-rész, és itt egy kis propaganda is becsúszik, mert Rocky, az amerikai boxoló megküzd Dragóval, aki a szovjetek bajnoka. Ráadásul Drago nagyon veszélyes ellenfél: a film elején halálra veri a ringben Apollót, és nem kétséges, Rocky számára is közvetlen életveszély a fellépés. De mégis vállalja, és sikerül felnőnie a feladathoz. A film sokkal elszálltabb, mint az előzményei, de nem baj, mert cserébe a történet megállja a helyét, és ezúttal az akció is sokkal keményebb.


Népszerű idézetek

Christinewinchester 

Rocky: Going in one more round when you don't think you can – that's what makes all the difference in your life.

Christinewinchester 

[Drago has just entered the ring]
Paulie: Uh, Rock, you remember what I said about wantin' to be you?
Rocky: Yeah.
Paulie: Forget it.
[exits the ring]
Rocky: Thanks, Paul.

Christinewinchester 

Paulie: I know sometimes I act stupid and I say stupid things, but you kept me around and other people would have said „drop that bum”. You give me respect. You know it's kinda hard for me to say these kinda things, cuz it ain't my way, but if I could just unzip myself and step out and be someone else, I'd wanna be you. You're all heart, Rock!

Christinewinchester 

Rocky: We can't change anything, Adrian. All we can do is just go with what we are.

Adrian: You can't go with what you are, you've read the papers, it's suicide! You've seen him, you know how strong he is! YOU CAN'T WIN!!

Rocky: Oh, Adrian… Adrian always tells the truth. No, maybe I can't win. Maybe the only thing I can do is just take everything he's got. But to beat me he's gonna have to kill me, and to kill me he's gotta have the guts to stand in front of me, and to do that he's gotta be willin' to die himself. I don't know if he's ready to do that. I don't know. I don't know…

Christinewinchester 

Duke: … Now you're gonna have to go through hell. Worse than any nightmare you ever dreamed. But in the end, I know you'll be the one standing.

Rocky: I'll try.

Duke: You know what you have to do. Do it. DO IT.

Christinewinchester 

Duke: All your strength, all your power, all your love! Everything you've got! Right now!

Christinewinchester 

Drago (about Rocky): He is not human, he is a piece of iron.

Christinewinchester 

Duke: He's worried! You cut him! You hurt him! You see? You see?! He's NOT a machine, he's a man!!


Folytatása

Összehasonlítás

Rocky


Hasonló filmek címkék alapján