Ad Astra – Út a csillagokba (2019) 63% 357★

Az emberek többsége a csillagokba vágyik, meg akarja hódítani az űrt, felvenni a kapcsolatot egy idegen létformával. Persze keresztülviszünk mindent, megépítjük hozzá az eszközöket, legyőzzük a test korlátait is. Viszont az elme rabságát, önmagunk korlátait nem tudjuk legyőzni. Ezek a korlátok lassan felőrölnek, bárhol vagyunk, és ha az űr magányában vagyunk, akkor meg még jobban.
Érdekes film az Ad Astra, nagyon látványos, tobzódunk a szélesvásznú űrfelvételekben, megcsodálhatom Földünket, a Holdat, sőt eljutunk a Neptunuszig is. Ugyanakkor tökéletes példákat is kapunk arról, hogy az ember bárhova megy, viszi tovább saját hordalékait is. spoiler
Ezek között a csodás felvételek között egy fura döcögős történetvezetés zajlik. Vannak benne akciós spoiler részek, de közben tele van lelki dolgokkal (apa-fia kapcsolat), és a főhősünk belső vívódásával, folyamatos útkeresésével.
Így nem csak a csillagok közé kerülünk a filmben, hanem az ő belső poklába is, hogy nyugalmat vagy önigazolást találjon. És ezt az utat végig kell járni, mi elkísérjük őt, akár a a Neptunuszig is.
(…és örülök, hogy sikerült elcsípni eredeti hanggal a filmet)

Régóta várok egy jó scifi-re, sajnos most sem kaptam meg. Két dolgot tudok értékelni. Helyszín: kár lenne elvitatni az űr gyönyörű ábrázolását, de nem volt benne változatosság, főleg hogy a végére az az érzésem volt hogy a látványnak kell a hátán elvinnie a filmet. Brad Pitt: bár a végére beérett némi jellemfejlődés , elég súlytalan volt, de hát megiscsak Brad na…. :) Viszont egyik sem volt (közel sem) olyan átütő erejű hogy ne untam volna magát a filmet. A történetvezetés lassú, nem a jóleső feléből, egy jelenet sem volt úgy felépítve hogy kimozdított volna ebből. Hosszú agoniája volt egy nem túl erős drámának, ami azt sejteti hogy kapsz nemi fricskát a végén, de aztán jól cserben hagy. Pár jelenet elhiteti hogy ez nem csupán egy űrben játszódó családi dráma, aztán hagyják lógni spoiler, de nem lett íve. Semmitmondó magyarázat a végén, szinte már cikinek éreztem. Pedig szerettem volna szeretni.
Ps: a film második felében már kifejezetten idegesitettek a belső monológok…

Az utóbbi idők hasonló témájú filmjei arra utalnak, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat a Földön. Nem hiszünk a fenntartható fejlődésben, a jövőnkben. Megoldás: nézzünk hát szét a világűrben, hátha ott jobb életet tudunk berendezni, hisz másodjára tuti nem szúrjuk el. Vannak ezzel kapcsolatban az Interstellar jellegű spoiler víziók, aztán van az Ad Astra, ami ennek az ellentétét üzeni. spoiler

Lélegzetelállító felvételek, Brad Pitt pedig hozza a papírformát – annyira hozza, hogy TLJ jelentéktelennek tűnt mellette. Egyébként száguldó világunkhoz képest ez egy lassú film, amit a moziban többen alvással díjaztak.

Háááát nem volt rossz azért. Vártam ezt a filmet, kíváncsi voltam rá, de egy kicsit csalódtam. Én nem voltam sosem elájulva Brad Pitt-től, és ez most sem változott meg, nem is igazán csípem a fickót. A sztori érdekes volt, a látvány pedig csodás, csak ne lett volna ilyen uncsi. Olyan lassú tempóban haladt az egész, már nagyon vártam a közepe tájt jöjjön egy izgi rész, de spoiler De egyébként nem volt rossz film, egyszer nézhetősnek pont jó.

Az űr-bunyó vicces dolog, de nem az akciójelenetektől volt jó ez a film. Nagyon szépen építette fel és tartotta fenn a feszültséget, nekem egy pillanatra sem volt túl sok vagy túl érzelgős. Mégis hagyott elég időt arra, hogy a saját problémáim is végiggondoljam és analógiákat találjak, de közben nem zökkentem ki a film ritmusából.
A látvány meg tényleg csodaszép, tényleg igaz, hogy minél nagyobb vásznon érdemes megnézni.

A nagy klasszikusok jutottak eszembe a film alatt: Clarke, de leginkább Sturgeon és Bradbury. Igen, kiváltképp Bradbury. Nagyon jó film.

Az Ad Astra nem sokkal több mint egy korrekt film. Kezdetben még jól áll neki a feszült, nyugtalanító, lassú történetvezetés, de idővel ez egyre-egyre laposabb, az utolsó félórára pedig teljesen elveszíti az ember az érdeklődését, mivel a tömérdek kérdést amit felvet nem válaszolja meg, a csavarok sem akarnak működni, és a lezárás is borzasztó klisés lett. Brad Pitt oké, de semmi több, a látvány és a hang ellenben kifejezetten erős. Viszont így is az év egyik legfájóbb csalódása.

Két dolog tetszett a filmben: a látvány és az üzenet. Az elsőt nem nagyon kell fejtegetnem, nagyon szép a képi világa. Az üzenet viszont talán nem volt annyira egyértelmű. Számomra ez jött le: az emberiség mindig arra vágyott, hogy fejlődhessen, elérjen olyan határokat, ahova korábban senki sem merészkedett. Ezért képesek vagyunk dollár milliárdokat feláldozni, a végletekig pörgetni a dolgokat, mindenből jobbat, többet akarunk. Az állítólagos fejlődésért mindent feláldozunk, de tényleg mindent! A gond csak az, hogy közben pont a lényeget nem akarjuk meglátni: a legnagyobb érték, amivel csak bírhatunk, mindvégig itt volt az orrunk előtt, ez pedig a Föld és az élet maga. A kék bolygó, egyetlen otthonunk, aminek páratlan a szépsége (talán az egész Univerzumban) itt hever előttünk, de mi annyira akarjuk az elérhetetlent, hogy közben nem vesszük észre, hogy lassan megfulladunk, szomjan halunk, elönt bennünket a szemét, kihalnak az állatok.. és kihalunk mi magunk is. Sosem fogjuk átlépni azt a bizonyos határt, mert addigra már nem lesz otthonunk és nem leszünk mi sem. spoiler Úgy éreztem, hogy erre jött rá Roy is, hogy spoiler

Sci-fibe csomagolt lélektani film, melyben inkább az utóbbi oldal dominál és talán éppen ezért biztosan elaludtam volna rajta, ha moziban nézem. (Akadt pár kissé erőltetetten felpörgetett rész, de ezek inkább csak torzítottak az összképen.) Ebből kikövetkeztethető, hogy nem egy túl mozgalmas darab, de díjaztam a benne bemutatott világot és a vizuális effekteket is, ugyanakkor brutálisan lehangolónak találtam, hogy a jövő űrhajósai lényegében életunt, depressziós, vagy épp antiszociális jellemzőkkel bíró egyének, akik az űr csendjébe menekülnek az emberiség zaja elől és a csillagok közt keresnek új életcélt maguknak, ami vagy sikerül nekik, vagy nem… Brad Pitt narrálása egyébként tetszett és lett volna potenciál az alapokban, a végeredmény mégis unalmas, vontatott, illetve nyomasztó is egyben. Mindezek ellenére sem volt szívem túlzottan lepontozni, de kell hozzá megfelelő kipihentség és hangulat, hogy a néző nyugodt szívvel kezdhessen bele.

Huh-huh… Hát mégis mi folyik itt?! Tudnak jó sci-fit csinálni, még 2019-ben is?! Úgy kellett ez nekem, mint egy falat kenyér.

Nagyon rendben volt itt minden. A sztori kellően érdekes és némi csavar is van benne, a látvány egyszerre csodaszép és beszaratós (én rettegek az ilyen nagy üres terektől, a mély víztől is borzongás fog el), a színészi játék hibátlan, a hangulat csillagos ötös, a zenék pedig felteszik az i-re a pontot.

Nem mindenkinek fog tetszeni, ugyanis ez egy sci-fi köntösben megbújó dráma, komoly filozofikus mellékszállal. Volt azért grátiszba egy horrorisztikus jelenet is, amitől kivert a víz. spoiler

És öröm volt látni, hogy egyesek pandorumot kaptak egy olyan filmben, ami nem a Pandorum. :)

Nagyon tetszett, hogy a film meglehetősen pesszimista és nyers: spoiler No és mi erre a magyarázat? spoiler

Kicsit hajaz Stanisław Lem Solarisára (mármint a regényre, nem a filmekre). Szóval akinek az a merengős, önmarcangoló stílus bejött, annak szerintem jó eséllyel ez is tetszeni fog.
Filmek terén hasonlít a Csillagok határánra, de azt én például eléggé untam, ezt viszont egy percig sem.

Az 1 csillag levonás azért jár, mert a végén kissé leült a film és lehetett volna megdöbbentőbb a befejezés.

Összességében nagyon tetszett és kérek még ilyeneket!