A mélység titka (1989) 78% 129★

„Wenn du lange in einen Abgrund blickst, blickt der Abgrund auch in dich hinein.”
Nietzsche

Ami nyersen annyit tesz, ha túl sokat nézel a sötétségbe, egy idő után a sötétség is beléd lát majd. (Van sokkal szebb magyar fordítása is, de a német eredeti nekem nagy kedvencem).
Ez a film sok szempontból is különleges és tökéletes és nemcsak számomra az.
Mondhatnám azt is, hogy Cameron egyik legkevésbé értékelt filmje, pedig simán ott van a Terminator és a Alien2 színvonalán. Ha nem több annál. Mindenesetre egy abszolút filantróp, feminista kiáltvány, amely bőven megelőzi saját nyomvonalát és az élen végez a korszak filmjei között. Dr. Lindsey Brigman karaktere – akit Mary Elizabeth Mastrantonio alakít – már a bemutatása pillanatában is több, mint egyenrangú a férfiakkal: ő a Deep Core fúrótornyának tervezője, a csapat legélesebb eszű, legkitartóbb és legbátrabb tagja. Nem csupán egy „erős nő” a vásznon, hanem a történet morális és intellektuális középpontja, akinek döntései és érzelmei irányt mutatnak a férfiaknak is. Lindsey nem egy passzív, mellékszereplő feleség, hanem aktív alakítója a cselekménynek. Az a jelenet, amikor Lindsey önként vállalja a halált, hogy Bud visszavihesse őt a bázisra, a filmtörténet egyik legdrámaibb és legfeministább pillanata: a nő nem áldozat, hanem tudatos, bátor döntéshozó, aki a végsőkig ura saját sorsának. Ez a fajta női ábrázolás a 80-as években szinte példátlan volt a mainstream hollywoodi filmekben, különösen egy ilyen férfias, technikai közegben. Cameron nagyon jól nyúlt a karakterhez, és igazán érdekelne, hogy kiről írta és milyen érzelmi szálak fűzik a nőhöz :). Le a kalappal. Én mindenesetre Lindsey Brigmant beveszem a tökéletes női hármasba és bővítem négyre: Brigman, Ripley, Connor és Leeloo mellé beválogatom őt is. Örülök, hogy nő a maradandó filmes női karakterek száma.
Mindamellett, hogy Brigman igazi amazonként harcol, akár a gyilkosság képzett katonák ellen is a filmben, megmarad a szeretet középponjának, és természetéből fakadóan, intelligenciájának köszönhetően abszolút belátó is.
Cameron igazán meglovagolja a mélységet, rámutat az emberi lélek mélységének bugyraira és ugyanakkor a végjátékban fel is emeli azt éteri magasságokba; közben egyszerre van földrajzi és társadalmi vetülete is, gondolok itt a parára az orosz tengeralattjáróktól és maguktól az oroszoktól, mint „hidegháborús kellékek”.
Én nem vagyok egyébként Cameron fanatikusa, de azt el kell ismerjem, hogy maximalizmusának hála ilyen filmek is készülnek, és azt kell, hogy mondjam, hogy simán lemos olyan rendezőket mint az egyébként rendkívül törekvő, de öncélú és önimádó Nolan.
Nemcsak korának egyik legtechnikásabb filmje, de a mai napig az egyik legnehezebb forgatási körülményekkel és embert próbáló munkával járó filmes munka az Abyss. Néhány érdekesség:
– A fluorkarbon folyadék valódi. Akkor még csak kísérleti stádiumban volt és a filmbeli spoiler. Arról nem szól a fáma, hogy túlélik-e, de nem néztem utána.
– Mastrantonio idegösszeroppanást kapott, Harris élete legnehezebb munkájának titulálta, még 2023-ban adott interjújában is, állítása szerint többször sírdogált hazafelé menet a munkából. A stábot annyira megviselte a 600 órányi (!!!) víz alatti forgatás, hogy idegrendszerük és fizikai állapotuk teljesen lemerült, és volt, hogy valaki bútorokat tört-zúzott a forgatási szünetben. Cameron pedig majdnem megfulladt, amikor véletlenül egy üres oxigéntartállyal merült a víz alá, s később azt nyilatkozta, hogy biztosan nem vállalná be még egyszer (ahogy egyikük sem), de nagyon sokat tanult belőle és később kamatoztatta a tapasztalatait pl. a Titanic forgatásán.
– A film mintegy 40%-át víz alatt forgatták, egy elhagyott dél-karolinai atomerőmű tartályaiban, ahol 7,5 millió gallon vizet töltöttek be. A színészeknek és a stábnak előzetes búvárkiképzésen kellett részt venniük, majd a forgatás alatt naponta 10-12 órát töltöttek víz alatt, heti hat napon át, akár 10 héten keresztül.
– spoiler Egy alkalommal a kamera kifogyott a filmből, de ezt nem jelezték időben, ezért Mastrantonio feldúltan kiabálva hagyta el a forgatást: „Nem vagyunk állatok!”

Összefoglalva, én azt gondolom, hogy Cameron legelgondolkodtatóbb, legtöbb mondanivalóval bíró, abszolút humanista, feminista filmje, ami a mai napig megállja a helyét az üzenetével: mindegy, hogy férfi, nő, katona, idegen. A szeretet ereje sokmindenre gyógyír.
Aki nem látta, feltétlenül nézze meg, kiemelkedő, szinte tökéletes alkotás.

Aliens: Family Friendly & Underwater Edition…
Majdnem minden eleme megvolt, kezdve az irtózatosan lassú tempóval, (Annak feszültsége sajnos szinte teljesen hiányzott.) melyen csak rontottak az extra jelenetek, hisz többségében csak a karaktereket fejtették ki jobban. Szóval itt egy terraformáló telep helyett egy tengeralattjáróval szűnik meg a kapcsolat. A „mentőakciót” a megkeresettek csak vonakodva vállalják, a seregnek (Oké, itt csak egy zakkant katonának.) pedig titkon más tervei is vannak a talált lényekkel, akik itt ezúttal „barátságosak”. Természetesen az atom is előkerül, mint az említett filmben, csak Cameron itt úgy döntött, hogy azt ezúttal egy erőltetett: „Okulj a történelemből!” tanulság tálalására használja föl… nos, kár volt. Amúgy az idegenek módszereit nézve, ezek a lények akár atlantisziak is lehettek volna, de persze akkoriban a csapból is űrlények folytak, miáltal ezen nem voltam túlzottan meglepve.
Nem kertelek. Számomra unalmas volt, így 2 részletben szenvedtem végig ezt a majd 3 órát, miközben rengeteg jelenetet jóval rövidebbre lehetett volna vágni. Sok volt a nyújtás, az üresjárat, ahol kb. döcögött a cselekmény, szóval valószínűleg itt ajánlottabb a mozis verzió megtekintése. Amúgy pozitívumként a praktikai effekteket emelném ki, illetve a remek szereposztást, hisz pl. Michael Beihn-t itt már a 3. Cameron filmben láthattam viszont, aki bajusszal kicsit Henry Cavill (Mission Impossible: Fallout) és Robert Pattinson (The Lighthouse) keveréke. Mindenesetre vicces volt, hogy Kyle „Hicks” Reese-t nem zavarja az űr, vagy az időutazás, de a vízzel már hadilábon áll. A rendezővel kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni ezen a ponton, hogy még a filmjei kapcsán is „környezettudatos”, hisz míg rengeteg dolgot újrahasznosított az Aliens sztorijából, addig a vízcsápos effektet átvitte a Terminátor 2. új ellenségének elkészítéséhez. Egyszer nézhető, és megértem azokat, akik szeretik, nekem az említett problémák miatt mégsem lett kedvenc.

Példátlan mélytengeri kaland, tele izgalommal, amit egyértelműen Cameron mérnöki, tűpontos rendezése emel fantasztikusan jó szintre. Ahogy használja a színeket, a fényeket, a kápráztató, korát meghazudtoló vizualitást, a nyomasztást, egyedülálló hangulatot képeznek.
spoiler

Végig olyan érzésem volt, mintha nem egy mélytengeri horror/kaland filmet néznék, hanem egy – a külső szemlélő, azaz a néző számára – nagyon kínos párterápiát. És annak is unalmas volt.

Az a legnagyobb titok, hogy miért is néztem én ezt végig…
Elnyújtott, és némileg unalmas, de gondoltam a vége majd hátha kompenzálja valami nagy csattanóval. Tévedtem.

A 90-es években párszor láttam, most a rendezői változatot pislantottam meg. Néhány klisét leszámítva, nagyon korrekt film, itt is ugyanaz az üzenet kifelé, a nagybetűs élet felé, mint a T2-ben.
Végig lekötött, nagyon korrekt múvi.

szuper, szerethető film, bármennyi újranézéssel…

Különös hangulatú film volt, ötvözte az akciót, a thrillert, a misztikumból kinőtt isteni gondviselést. Az idegen lények jelenléte egyáltalán nem azt éreztette velem, hogy fenyegetve vannak a szereplők, hanem végig a háttérbe húzódva figyelték őket – minket, embereket –, ahogy mi figyeljük a vízben lubickoló kíváncsi állatot. Nem oda való, de azért aranyos.
Összességében egy elég összetett film, bár egyáltalán nem ködös mondanivalóval, amiről az ember jólesően gondolkozhat a végefőcím lefutása után is, mint például a Gömbnél, de azért kellemes utóérzést hagy.
Igazából elemezni csak nagyon erőltetetten lehet, izgalmas volt, szép volt, de egyszer elég volt.

Ez tipikusan egy olyan sci-fi, ami számomra már a határt súrolja. Annyira nem is kötött le, amit sajnálok is. Ed Harris miatt érdemes volt. Nem egy Alien, de azért van benne némi kreativitás. Nekem viszont már túl magas. A két főszereplő közti szerelmi szál pedig szentimentálisan hatot, és tudni lehetett, mi lesz a vége.

Igazából nem tudott túlságosan meglepni. A két fő karakter szerelmi szála totál klisé… bár ez egy ’89 -es film, lehet hogy akkoriban még nem volt az.

A fő történeti struktúra kísértetiesen emlékeztetett a 2001 Űrodüsszeiára, csak fölösleges töltelék-konfliktusokkal teletűzdelve.

Filmet jellegében a Gömb-el tudnám hasonlítani, ami messze felülmúlja minden egyes szempontból ezt, úgyhogy mindenkinek azt javaslom inkább arra szánjon időt, mert ez a film semmitől sem különleges/élvezetes.

De az alapötlet szerintem megállja a helyét. De valahogy zavart a feszültség, sejtelem hiánya. Valahogy olyan túl rózsaszínre sikerült a befejezés (és tényleg). a 2ó45p -es verziót megnézve azt kell hogy mondjam, túúúúúúl hosszú, és egyáltalán nem izgalmas. Sajnálom rá utólag az időt….minél több idő telt el a film nézése óta, annál kevesebb pontot akarok rá adni…