Talán ez volt az egyetlen Boyle film, amit igazán szerettem. Na jó, meg a Sekély sírhant. Itt is jellemző rá, hogy az amerikai tömegfogyasztás termékeit be-betologatja ilyen-olyan formában, nem tudom eldönteni, hogy nála ez reklám vagy kritika akar lenni, talán mindkettő egyszerre. Mindenesetre végre mert sokkolni, és Aaron is meg volt elégedve azzal, ahogy adaptálta a történetét. „Olyan, mint egy második megszületés.” Nos igen. A végén pedig a Sigur Rós szám emlékezetesebbé is teszi.