Adott egy tanár, aki a teljesítőképességük határáig (vagy azon is túl) hajszolja a diákjait, legtöbbször lelki terror alkalmazásával. És adott egy tehetséges, ambíciózus, fiatal dobos, aki a végletekig képes elmenni, hogy bizonyítson. De hol van a határ? Fletcher módszere tényleg ki tudja hozni valakiből a legjobbat, vagy csak arra jó, hogy az őrületbe kergessen?

Nagyon ütős dráma, számomra az a fajta film, amit az elejétől a végéig feszülten figyelek, helyenként szinte lélegzetvisszafojtva. Aztán ezen gondolkodom egész este, sőt még másnap is.
A két főszereplő játéka remek, nagyon jók a zenék (pedig annyira nem is rajongok a jazzért), az operatőri munka és a vágás pedig egyenesen fantasztikus. Imádtam a színeket, a képek váltakozásának ritmusát, azt, hogy időként fókuszba kerülnek apró részletek: ahogy a trombitás a szájához emeli a hangszerét, ahogy megmozdulnak az ujjak a billentyűkön, ahogy lecseppen egy izzadtságcsepp…
Egyértelműen 10/10.