Nem hozzáférhető számodra a kért oldal!

Erről szól most a Snitt

489 zóna filmekről »


Mozipremierek

Az utolsó táncosnő (2024) 10 év gyűlölet (2025) Égen-földön Natacha (2025) A végállomás a halál (2024) A hajfonat (2023) A leselkedő (2024) A Kárhozott Vidék (2025) Volt egyszer… az anyám (2025) Diplo, a kis dínó (2024) Háttérzene államcsínyhez (2024) Goebbels, a manipuláció művészete (2024) Elefántos kaland (2024)

Streamingpremierek

Mocskos játékok (2025) Hosszú motorozás hazafelé (2025–2025) Az esküvőtől a gyilkosságig: Amerikai családi dráma (2025) Nagyik (2025) Királyi szerelem (2025–) Cuckoo (2024) Karol G: A holnap gyönyörű volt (2025) A mosolygós gyilkos (2025–) Örökké (2025–) A felmérés (2024) Ólomkatona (2025) Az eltévedt golyó 3. (2025)

Random kedvcsináló

Az utolsó tangó Párizsban (1972)

Voltak drámai, érdekes és perverz pillanatok is a filmben, de ez nem ért meglepetésként a rendezőt ismerve. Valamint azért sem, mert olvastam Bertolucci filmkönyvét, amit a félkész (illetve folyamatban lévő) forgatókönyvből írt. Érdekes, hogy a könyvben sokkal inkább előtérbe kerül a kamera, mint a filmben, vagy talán csak én éreztem így. A történet ugyanis egy forgatásról is szól, és a kamera nagyon hangsúlyosan jelen van, szinte betolakszik egyes jelenetekbe. Lehet, hogy a filmben is így van, de ott eltolódott a fókuszom a színészi játékra, ami nem terelte el a figyelmemet a könyv olvasása közben.
A filmben szerintem a legérdekesebb jelenetek azok, amikor Marlon Brando improvizál, és pl. a saját gyerekkoráról meg a szüleiről beszél, úgy állítva be, mintha csak kitalálná az egészet, illetve a néző (és Jeanne) nem tudja, hogy igazat mond-e, vagy csak akkor találja ki. (Kivéve, ha mondjuk olvasta Brando önéletrajzát, ami a film megjelenése után kb. 20 évvel látott napvilágot.)