Anyukám régen rengeteget mesélt egy francia lány történetéről, aki egyedüli, magányos napjait a képzeletével és kreativitásával tette izgalmassá, és végül így találta meg a szerelmet életében. Nem is értem, hogy hogy ilyen későn láttam a tényleges filmet. Abban az időszakban voltam, amikor én is hasonlóképpen éltem meg a mindennapjaimat, a saját kis világomba fordultam, tettem-vettem, senkinek sem nyíltam meg, de el tudtam magam foglalni a gondolataimmal. Ezért is áll hozzám olyan közel ez az egyszerű, de nagyszerű film, mert Amelie-vel maximálisan tudtam azonosulni, végre nem éreztem magam egyedül. Bár a végével soha sem lesz teljesen mértékben megelégedve féltékeny kis lelkem, amiért Amelie megtalálta a szerelmet, boldogságot, én viszont még mindig keresem.. :)