Sokáig halogattam a filmet, mert kifejezetten gyűlölöm a „tehetségkutatókat”, meg az összes realityt úgy, ahogy van. Viszont ennek a filmnek van szíve, lelke és üzenete is. A karakterekkel könnyű azonosulni, habár Mike-ot az első megszólalása óta rühelltem. Tenyérbemászó kis patkány, hiába van jó hangja. A kedvencem egyértelműen Meena – én is önbizalomhiánnyal küzdöttem kamaszként –, Rosita, Ash és persze Johnny. De Bustert is meg tudtam kedvelni, érthető volt, mit miért tett, ő a csak a színházát akarta megóvni.
A dalok frenetikusak voltak, nekem nagyon bejöttek és az eladások is. Imádtam, hogy mindenki meg tudta mutatni, mire képes és a végén még Johnny apukája is büszke volt a fiára. Az egy nagyon megható pillanat volt, ahogy Meena előadása is. Biztosan meg fogom nézni a második részt is.