Na igen. Kész katasztrófa, még ma is, ha valaki teljesen egyedül szeretne boldogulni. Pláne a fővárosban…

Nekem világéletemben az volt az elvem – erre is lettem nevelve, hogy elsősorban magamról tudjak gondoskodni, ez legyen mindig, minden esetben a minimum elvárás önmagammal szemben. (Istenem, nagyikámtól hányszor hallottam ezt!…) Hogy ez alá soha ne adjam, s hogy soha nem szabad elkényelmesedni és valaki másra támaszkodni, mert az mindig bizonytalan. (Még az is, ami adott helyzetben biztosnak tűnik. Hiszen az is gyakran csak tűnik; a legváratlanabb helyzetekben lehet csúnyán pofára esni.) Hát, igen… Az ember csak saját magában bízhat meg maradéktalanul, senki másban.