„Többé nincs se boldogságom, se bánatom. Minden elmúlik. Csak ez az egy dolog van, ami igazságnak tűnik abban a társadalomban, amit az emberi lények alkotnak, akiknek a lángoló poklában élnem kellett. Minden elmúlik.”
Először is: trigger warningos videó. Hová jutottam? De igen, ebben az AMV-ben erősen jelen van az öngyilkosság, a drog és alkoholhasználat témája, és még némi (utalás szintű) szexuális tartalom is, szóval kicsaptam rá a 18-as karikát és írtam rá egy trigger warningot. Mert Dazai Osamu No Longer Humanje került terítékre.
Az Aoi Bungakuval már vágtam egyet, és az egyik legzseniálisabb animének tartom, amit valaha láttam, de a No Longer Humannel nekünk hosszú történetünk van. Amikor először megnéztem, azt hiszem kicsi is voltam hozzá, és az empátiámnak is kellett még fejlődnie, mert nem ragadott meg. Ooba karakterét egyszerűen egy gyenge embernek tartottam, aki ahelyett, hogy szembenézne a világgal és próbálna hű maradni önmagához, sodródik, szerepeket játszik, szenved és az összes létező szerbe és tevékenységbe menekül, amit el lehet képzelni. De ahogy egyre többet gondolkoztam azon, hogy Ooba a történelem talán legnyilvánvalóbb self-insert karaktere (a teljes háttértörténete, még a No Longer Human cselekménye is gyakorlatilag tükrözi Dazai életét), ott maradt bennem az az érzés, hogy meg akarom érteni. És aztán jött egy Human Lost, rávettem magam a regény elolvasására, ismerkedtem Dazai más műveivel… és azon kaptam magam, hogy megfordult a viszonyom a történettel, és már nem azért utálom, mert nem értem, hanem pont azért, mert igen. A No Longer Human hihetetlenül érzékeny, és hihetetlenül őszinte regény, ami ha egyszer elkapja az embert, akkor soha többé nem akar visszatérni hozzá, de soha többé nem tudja elfelejteni sem. Ooba karaktere nem szimpatikus, nem hős, nem jó ember, de mégsem tudok iránta mást érezni, mint szánalmat, mert Dazai tényleg leírta, hogy hol a gödör alja, hol van az a pont, ahol az ember már nem tudja, hová forduljon, és nem lát reményt – rossz belegondolni, milyen állapotban lehetett, amikor ez kijött belőle.
A Face my Fears azon túl, hogy tribute a regénynek, és a belőle készült animének, tribute az én hozzájuk való viszonyomnak is. Az útnak, ahogy eljutottam a történettől való viszolygástól addig, hogy elismerem annyira az irodalmi értékét, hogy szerkesszek vele. A zene Isak Danielson „Face my Fears” c. száma.
https://www.youtube.com/watch…
