Okos kis mesesorozat ez, nagyon szép lelkülete van, ahogy a kung fu mélységeit akarja bemutatni. Megindító dallamsorral gazdagítja a zene, amit Hans Zimmer írt hozzá, az I’m Sorry-részlet pedig nagyon jó választás volt, még jobban emelte a hangulatot. Ebben a részben kevesebb a “leülő” jelenet, sokkal inkább pörög, mint az első. Míg arra 10 csillagot adtam, a folytatásokra azért nem, mert a humort, ami néha már inkább az idétlenséget súrolja, kissé túlzónak éreztem, ahogyan Po-t körülveszi. Valahogy az elsőben sokkal természetesebben hatott az ügyetlensége.
Nagyon szép gondolatokkal van megspékelve: visszatérni a kezdőponthoz, az önkeresés sikere miben rejlik, önmagunkban valamiféle harmónia vagy egység megtalálása. Áh, megint kedvem támadt harcművészetet tanulni.