Zuhanás (2022) 65% 118★

Na jól van ám! Ezt még nézni is durva volt. Voltak pillanatok (jó sok), amikor beleszédültem még így is. Attól eltekintve, hogy csak egy őrült / fanatikus megy el úgy mászni (pláne ilyen óvatlanul), hogy nem szól senkinek, egész jó film volt, főleg a helyszín és a körülmények tették egyedivé. Nekem legalábbis ez most tetszett, spoiler

Lebetegedtem, szóval nehezen van türelmem, hangulatom, vagy energiám bármihez is, de nem akartam napokat eltölteni úgy, hogy nem nézek semmit, szóval random kiválasztottam ezt a várólistámról, amolyan próba-szerencse alapon.
Valamiért teljesen abban a hitben ültem neki, hogy ez megtörtént eseményeken alapul, de már a klisés, a „szeretett hobbi űzése közben elhalálozó rokon / férj / feleség / barát”-os felvezetésnél rájöttem, hogy ez bizony totális fikció. Persze ez még így is az egyik hihetőbb eleme volt a sztorinak.
Léteznek bátor emberek, meg vannak vakmerő lelkek is, aztán ezeken túl ott a 2 főszereplőnk, akik belevágnak a létező legnagyobb hülyeségbe, amit ember csinálhat. Felmásznak egy olyan helyre, ami kilométerekről ordítja, hogy: NE! Ne csináld! NEM! Mondom, meg ne próbáld! Hess, takarodj a p*csába! (spoiler) A trailer ehhez mérten is egy feszült, izzadtságtól csöpögő kis thrillert festett le nekünk, de a végeredmény… nos, elég vegyes. A szereposztás csillagos 5-ös, és a két Shazam után jó volt Grace Caroline Currey-t újra látni, nem beszélve a kb. 2 percre beköszönő Jeffrey Dean Morgan-ről, míg a fárasztó nyitány ellenére is kíváncsian követtem, hogy mit is hoznak ki a fő konfliktusból. Nyilvánvaló volt, hogy az adott helyzet megkíván egy kis sikítást, meg nyögdécselést, de ilyen mennyiségben azért nem számítottam rá. Becky konkrétan már a mászás előtt szenvedett, nemhogy közben, meg utána… Te jóóó ég. Olyan jólesett a csend, mikor a stáblista indulásánál végre kinyomhattam a filmet. Férfiasan bevallom, hogy én legfeljebb pár fokig jutnék egy hasonló helyen. Létrára sem tudok mászni. Egyrészt piszkosul ügyetlen vagyok, másrészt meg halálos tériszonyom van, ami talán részben abból következik, hogy gyerekként egyszer leestem a galériánk lépcsőjéről… Mindenesetre minden olyan magas helytől rettegek, ahonnan könnyedén le lehet zuhanni, ha óvatlan az ember, így ezt több szempontból is szörnyű volt nézni. Amúgy egész sokáig még az említett kis problémáival is élveztem, de ott majdnem teljesen elvesztett, hogy behozta a nagyon ide nem illő, „fölöslegesen toljuk meg a játékidőt még 10 perccel” jellegű spoiler. Ez is minek kellett bele? Ha ezzel akarták a két „Póknőt” közelebb hozni a nézőkhöz, akkor ez nagyon mellé ment. (Jó, mondjuk a spoiler fazonokon meg kínomban már csak nevetni tudtam. Mondom senki nem lehet ennyire szerencsétlen. Ami balul sülhet el egy ilyen szituációban, az itt mind megtörténik… spoiler, de gondolom az írók is tudták, hogy van azért egy határ, amit átlépve már inkább fekete komédia lenne belőle.)
A legnagyobb mázli viszont, hogy nem ez volt a legmeredekebb fordulat. Azt egész okosan rejtegették, így a teljes spoiler. Ilyesmit szintén többször láttunk már, így nem dobtam el tőle az agyam, de még azt mondtam rá: Oké. Aztán jött a keselyűs jelenet, ami elég hatásos, illetve menő, hisz Becky helyében majdnem mindenki (spoiler *köhmm*) hasonlóan cselekedett volna, de ez még így is SOK lett a végére. Ha nem is történt meg, azért bíztam benne, hogy ettől függetlenül egy valóságszagú(bb) sztorit kapok. Konkrétan egy 127 óra, vagy Élve eltemetve szintű alkotást reméltem tőle, de sajnos közel sem élveztem annyira, mint azokat. (Ha innen nézzük, akkor részben a saját elvárásaimban bukott el…) Az ötlet amúgy remek volt, látványilag is szinte hibátlan, de az említett részleteken nálam menthetetlenül elcsúszott. (Meg ez a felmászunk, mert izgi és csak, és „Nincs jobb módja, hogy túllendüljünk egy traumán, minthogy egy újabbat kísértünk” dolog is… Uff. Ennek tetejében még a „Nem is szólnak senkinek arról, hogy mire készülnek.” szintén bullsh*t volt. A spoiler.)
Egyszer bőven nézhető volt azért, és picit jobb, mint az átlag felhozatal darabjai, de semmi több.

Annyi sebből vérzett ez a film, nekem mégis végig izzadt kezem, lábam. Haragudtam a készítőkre a hülyeségekért, közben meg úgy izgultam, hogy a szemem le nem vettem a tévéről. Az ilyet nevezem én thrillernek.
A lányok koránt sem tökéletesek, a történet is kicsit erőltetett, vannak benne klisék is, néhol kiszámítható, viszont meg tudott lepni. De a meglepetés sem kellett hozzá, hogy szeressem, nekem egyszerűen csak nagyon tetszett. Aki olyan, mint én, és szereti az ilyen 1-2 szereplős, „valahol ott rekedtünk, jussunk ki valahogy” filmeket, annak ez is tetszeni fog.
Jah, és a két színésznőnek mindenképp jár az elismerés, mindent kihoztak a szerepből, amit ki lehet.

Nem igazán értem – de erről már amúgy is letettem az idő múlásával – hogy a nagy többségnek mégis mi a fene baja van ezzel a filmmel?
Én végigsikítoztam, a tesómnak végig remegett a lába, izzadt a tenyerünk, miközben könnyekig meghatódtam, mert eszembe jutott, hogy akkor érzi magát igazán embernek az ember, ha lehetetlen kihívásokat teljesít, amikor csak magának akar ezeregyszáz százalékig megfelelni, amikor túllendül rajta, átlépi a szóban forgó akadályt és kimondhatja: megtettem, túléltem, volt hozzá bátorságom, merszem, tudatom és szívem is. És csak akkor érzi magát az ember igazán értékesnek, igazán különlegesnek és embernek; felszabadító katartikus érzés ez…
És ezt a film nézése közben meg is értjük, nem csak tudat alatt motoszkál.
Sok dologról szól ez a film, érdemes benne elmélyülni. Továbbá, a két főszereplő, minden előítéletem ellenére, olyan jelenlétet produkál a „vásznon”, hogy az embernek elkerekednek a szemei. Ha ez nem volna elég, nézzük meg az operatőri munkáért. Ha a látvány szerintünk nem elég, akkor nézzük meg a rendezésért, ami annyira fantasztikus, hogy a lépcsőn alig bírtam lemenni, mert még mindig éreztem azt a plusz adrenalint, (vagy csak beképzeltem), amit a végéig ott pumpált a keringésemben, míg néztem.
Ugyan már… Tényleg, mi bajotok?
Krva jó film.

Lényegesen unalmasabb volt, mint amire számítottam, de tetszett a csavar, amikor spoiler
Egészen rendben voltak a szereplők, de szerintem egy jó filmhez nem elég ennyi. Egy idő után nagyon vontatott és elnyújtott lett, kezdtem nagyon hamar megunni.

Izzadt tenyérrel és összeszorult gyomorral ültem végig a film második felét, és mivel kb. erre számítottam (nem ebben a formában, de ja), majdnem (de csak majdnem!!!) meg is bocsátom a helyenként logikátlan történetvezetést. Három csavart kitaláltam, a többit nem spoiler.
Gondolom az alacsony százalék a két idiótának szól. Teljes mértékben megértem. A film első felében én is csak azt hajtogattam, hogy ezek mekkora idióták… Fájt nézni.
Viszont a látvány döbbenetes, a két színésznő nekem teljesen eladta a sztorit. Csavar csavar hátán. Ezeket vártam, megkaptam.

Csatlakozva több korábbi értékelőhöz, tényleg nem volt ezzel baj! Abban az értelemben nem, hogy egyszerű, de hatásos ötletet valósít meg nagyon gyakorlatiasan, és néha (főleg ebben a bizonyos rettegtető, felkavaró, nagyon direkt műfajban) ennyi pont elég a sikerhez.

Nem mondom persze, hogy nem fedezhetőek fel tisztán azok a filmes előzmények, amikből táplálkozik, vagy hogy stilisztikailag végig következetes maradna önmagával – mégis, a kiválasztott helyszín, a kamaradráma jelleg, a viszonylag váratlan, de nagyon szépen előkészített (ámbár szájbarágós) csavar és a valós díszletek használata együtt elviszi a hátán a mozit, sőt, talán képes lehet felemelni őt a „többszörnézős” kategóriába.
Nekem személy szerint a valóságos díszletek tetszettek a legjobban: óriási ötlet volt kihozni a projektet a stúdióból! Nyilván egyszerűbb dolga volt a készítőknek, mint mondjuk a Kötéltánc stábjának, de másik kézenfekvő ellenpéldaként ott a Zátony, aminek anno rosszabb pillanataiban egy képkockát sem tudott elhinni a néző – na de itt? Moziban nézve egyenesen szédítő, sokkoló lehet az élmény, de szép felbontásban és nagy tévén nézve sem piskóta ez a kicsit ingerszegény, kihalt, de önmagáért beszélő nagybetűs magasság-érzet.
Emiatt is hajlok rá, hogy a film főszereplője maga a torony, nem pedig a két fiatal lány. Nincs egyébként nagy baj az alakításukkal, bár ha összevetem őket A barlang hősnőivel, érződik azért a minőségi különbség. Igaz, egy másfél méter sugarú fémrácson gubbasztva olyan sokat színészkedni nem is kell és nem is lehet… De írjuk javukra, fizikailag láthatóan jól megdolgoztak a filmért.
Minden más viszont merő középszer: a cselekmény bevezetése és a főhős letargiája már-már amatőrfilmes jegyeket hordoz magán; a forgatókönyv kőegyszerű, nem számítva azt a bizonyos csavart, de szerintem sokak számára az is véleményes lehet. A végkifejlet kissé alibi, pedig szerintem belefért volna a dologba egy spoiler. Aki pedig nézett már Youtube-on hasonló őrültségekben utazó videósoktól anyagokat, nagyjából sejtheti, mennyire hitelesen Hunter influencer-tevékenysége. A zenéből egy taktus, egy hangulati emlék sem maradt meg a főcím után…

Nem hibátlan, de a nagy egészet egyben nézve hatásos film, saját vállalásait teljesíteni tudja. Ha már efféle élményekre vágyik a néző, ennél sokkal többet szerintem nem nagyon kívánhat.

Nem szamitottam nagy filmre, de azert remenykedtem benne, hogy meglep es pozitivan fogok csalodni.
Nos, az eloerzetem gyozott. Untam, elegge untam. Volt benne par bugyutasag is, de ahhoz tulsagosan untam hogy foglalkozzak vele…

Számomra érdekes volt, az alapötlete a filmnek. Tetszett a látvány. Egyszer érdemes nézni aki nem látta, ha nem vagy tériszonyos mondjuk.

Biztos velem van a baj, hogy az ilyen egyszerű alkotások nekem bejönnek, de ez is tetszett. Külön tetszett az, hogy nagyon tudtam menni agyban a csajokkal. Mindegyik problémamegoldás-keresésnél nekem is az jutott eszembe, ami nekik, ez pedig még közelebb hozta hozzám a filmet, hiába tudom, hogy életszerűtlen.
Izgultam a csajokért, tetszett a fordulat is, amit sejteni lehetett egy-két pillanatból, és a vége is egész jól meg lett oldva.
Jó kikapcsolódás volt.