Ígéretes fiatal nő (2020) 80% 290★

Nem jutok szóhoz. Ez annyira ledöbbentett. Okos, provokatív, sötét bosszúfilm elképesztően erőteljes, mélyen rétegzett színészi játékkal és rendezéssel. Carey Mulligan előtt még egyszer le a kalappal. Fantasztikusan elkészített film, amelynek célja, hogy tükröt állítson a mai( s nemcsak a mai ) társadalmunknak ami a nemi erőszak problémáját illeti. Sikerült is neki.
spoiler

Van egy vígjáték címke a műfajok között, és bár ebben a filmben határozottan van irónia, szarkazmus, és fekete humor, de véletlenül se üljetek le elé úgy, hogy vígjátékot vártok. Ez egy pszichológiai dráma, szatíra, és thriller, annak is kell kezelni. Nagyon fontos, és nagyon súlyos témákról beszél, pont arra rávilágítva, hogy milyen szinteket ölt a társadalomban az áldozathibáztatás, mennyire egyedül tud maradni egy nő, és próbál tenni egy lépést afelé, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről.
A történet központi eleme egy egyetemista lány megerőszakolása az évfolyamtársai által, amiért végül senkit nem vonnak felelősségre, a lány maga viszont öngyilkos lesz – a legjobb barátnője, aki magát hibáztatja, hogy nem tudta megvédeni, otthagyja az egyetemet, és az egész életét annak szenteli, hogy elintézze a bűnösöket, akkor is, ha önmagát tönkre kell tennie a bosszúért. Cassie karaktere nem példakép. Nem egy sikeres nő, akire az ember hasonlítani akar – kicsit inkább Dantés-es (Monte Cristo grófja), egy ember, akinek annyira az önmeghatározása része lett a bosszúja, hogy nem tud élni mellette, nem tud felgyógyulni, és miközben zseniális az elméje, és elképesztő a tudása, csak arra használja, hogy pusztítson vele. Ugyanakkor, ahogy Dantés esetén is, úgy Cassie-nél is igaz: gyűlölni sem lehet. A bosszújának célpontjai tényleg szörnyű tetteket követtek el, tényleg mindent megúsztak, és Cassie bizonyos szempontból még nagyobb eleganciával csinál mindent, mint Dantés: ő tényleg senkinek nem árt fizikailag. Pszichológiailag kínoz, de azt mesterien. Különböző eszközökkel ébreszti rá az áldozathibáztatót a félelem és kiszolgáltatottság érzetére, amibe az áldozat került, szembesíti a „rendes srácot” akitől annyira nem áll távol, hogy kihasználjon egy részeg nőt, a saját sötétségével, és igen, magával a fő bűnössel, aki megerőszakolta a barátnőjét, jóval brutálisabban bánik el, de lényegében nem kerül mocsok a kezére. Ha pedig valaki őszintén szenved a tettétől, és megbánja, annak megbocsát, és nem áll rajta bosszút (spoiler)
Egyébként maga a film látványvilága pont rá is játszik erre a pszichológiai kínzásra épülő bosszúkoncepcióra – imádom, hogy az első jelenet után a kép azt sejteti, hogy Cassie kezéről vér csöpög, és megölt egy férfit, aztán viszont kiderül, hogy csak a hot-dogjáról csöpögött a ketchup, és fizikailag egyáltalán nem bántotta.
A mellékszereplők egy jelentős része kicsit egydimenziós – én személy szerint Ryannél azért sajnáltam, hogy nem kezdtünk vele többet, mert spoiler. Ez viszont annyira nem meglepő, tekintve, hogy ez tényleg Cassie filmje.
Carey Mulligan egyébként zseniális a szerepben, egyre jobban megkedvelem ezt a színésznőt: már a Szüffrazsettben is lenyűgözött, majd később a Ne engedj el!-ben, de ebben a szarkazmusa, az arcjátéka, az egész stílusa egyszerűen zseniális. Hogy ismét vonjak egy Dantés párhuzamot, egy ennyire egy emberre fókuszáló bosszúsztoriban végig szükség van rá, hogy a főszereplő magára vonja a figyelmet, hogy lássuk, ő irányítja a cselekményt, és ez nála maximális mértékig megvolt.
Nagyon merem ajánlani – nőknek is, férfiaknak is, mert ez nem olyan téma, amiről csak egy nemnek kell tudnia és beszélnie.

Wow, valahogy nagyon nem erre számítottam, de szeretek pozitívan csalódni, mert fantasztikus alkotás lett szerintem, nehéz témát dolgoz fel a film, és borzasztó hogy mennyi nő esik bele, és persze a tetessek pedig csak azzal magyarázzák hogy ő is biztos akarta, meg kellette magát, ahogy Cassie is megmutatta a film elején.
Cassie bosszúhadjárata is remekekül volt megcsinálva, megérdemelték amit kaptak. Azért a vége durva lett, nem gondoltam volna hogy spoiler, de még így is mindene gondolt.
Carey Mulligan pedig zseniális volt.
Szerintem egy nagyon jól összehozót film, remeke forgatókönyvvel és színészi játékkal.
Érdemes megnézni.
https://www.readersdigest.co.uk/media/March%202019/woman.gif
https://64.media.tumblr.com/1262d83725fe8c1c4dd1ab4357b…

i hate men

Imádtam a filmet. Kemény csaj ez a Cassie, jól átveri a férfiakat a bulikon. A legjobb barátnőjével szörnyű dolog történt évekkel ezelőtt, mikor megtudja, hogy a tetteseknek milyen boldog életük van elhatározza, hogy bosszút áll. De mikor odaáll eléjük, és szembesíti velük, hogy mit tettek vagy mit nem csak kifogásokkal jönnek: „gyerekek voltunk” vagy a kedvencem „részeg volt”. Persze ez a legkönnyebb, de hogy beismerjék, hogy ők voltak a hibások, nem nem, inkább gyávák maradnak. A felelősségvállalás nem divat, az a menő ha mocskos, férgek vagyunk, bocs mocskos GAZDAG férgek vagyunk és minden el van nézve. A vége nem úgy alakult ahogy vártam, de attól függetlenül azt kapta amit megérdemelt. A legutolsó jelenet az durva volt. :O Csak ajánlani tudom

Ez a film igazolja, hogy nem okvetlenül szükséges vérfürdő a bosszú beteljesítéséhez, hanem elegendő profin megírt párbeszédek, egyúttal egy méretes tükör az érintettek elé, hogy nem mindenki tudja magában elföldelni a korábban elszenvedett sérelmeket. Borzasztó erősen mesél arról, hogy mennyire létfontosságú, hogy megismerd a másik felet, ne csak a felszínt kapard és külső alapján ítéld meg. De persze akadnak olyanok is, akik ravasz módon képesek a látszatot adni, holott a valódi érzéseket nem lehet a végtelenségig elbújtatni. Carey Mulligan szédítően játssza a belül megkeseredett, és ugyanakkor rettenet intelligens karakterét. A Bo Burnham-mel való románcuk hiteles, aranyos. Eleinte nem tudtam elhelyezni a sztori kulcsfiguráit, de idővel szépen összefonja. Az utolsó fél óra karfaszaggatóan mesteri.

Carey Mulligan előtt fejet hajtok és a rendezőnő előtt is. zseniális volt a film építkezése és az utolsó jeleneteknél mindenre számítottam, csak erre nem.

Csak annyi volt meg bennem a filmmel kapcsolatban, mikor beültem a moziba, hogy nemi erőszak és bosszú, szóval egy kicsit olyan hentelős filmre számítottam, és hát… nem az volt. Ugyanakkor nagyon nagy pozitív csalódás és kellemes élmény lett így is!

Imádtam a rendezést – vannak nagyon jól összerakott jelenetek – és a zenét. (Jajj, abba a Toxic átdolgozásba szerelmes lettem!) A történet rendben van, inkább egy távolálló nézőpontból látjuk, hogy hogyan is kezelik (főleg az amerikai vidéken) az egyetemi nemi erőszakot, és hogy szegény fehér férfiakat mindig meg kell védeni. Tetszett az összesfajta apróbb vagy nagyobb szexizmus bemutatása (a catcallingtól kezdve a nice guyokig) és hogy hogyan próbál továbblépni egy traumán.

A vége meg különösen zseniális. Egyszerre szórakoztató (imádtam a humort!) és depresszív ez a film. Furcsa kombó, de rendesen összeillett.

Az első előzetes óta nagyon vártam, és nem is csalódtam benne. Olyan témát boncolgat, ami sajnos a mindennapjaink része. A keserű bosszú, a pszichés játékok… az én csak sokat ittam, gyerekek voltunk, te is akartad, nem az én hibám, én rendes vagyok, sose tennék senkivel ilyet és még sorolhatnánk. Bárki megteheti, ez elég jól látszódott, amikor még a rendes kinézetű is rögtön kevésbé volt rendes, amint sarokba szorították.
Cassie karaktere zseniális volt, szinte a csontomig érzem most is a keserűségét, az erejét, és hálás vagyok neki, hogy megmutatta, hogy csak magunkat tudjuk megmenteni, mert alig lesznek mások, akik kiállnak mellettünk.
Néha a valóság az, ami a legjobban arcul csap, és ebben a filmben nagyon nagyot kaptunk tőle.

Azt gondolom, hogy ez egy jól eladható, jól fogyasztható, elég jól megcsinált film.
Másképpen szólva: nem rossz film.
Ami nekem mégis hiányérzetet okozott, az a lélektani rész ábrázolása, hiánya.
Számomra így túlságosan is cselekménycentrikus lett a film.
A szinészek jók, a történetvezetés is rendben van.
A téma helyénvaló, még ilyen megoldással is.
Sajnos ez a fajta tahómacsóság úgy tűnik kiirthatatlan.
De legalább azon dolgozzunk, hogy a társadalom maximálisan elutasítson minden ilyen férfiasságot imitáló agressziót, legyen az szóbeli vagy tettekben is megnyilvánuló.
Ettől idehaza sajnos elég messze vagyunk, de én a magam hatvanegynehány évével azért látom a változást, mégha az lehetne gyorsabb is.