Nagy zűr kis Kínában (1986) 67% 71★

Őszinte leszek, nem emlékeztem rá teljesen, mi is, milyen is ez a film valójában – gyerekként logikusan valamiféle pozitív, de már akkor sem túl komolyan vehető élményként raktározódott bennem el, később már csak egy-két elhíresült jelenetére emlékeztem, és kicsit fejben össze is kevertem Dolph Lundgren hasonló tematikájú, önmagát igencsak komolyan vevő filmjével. Ehhez képest volt most nagy meglepetés, hogy milyen jól parodizált „valamit” ebben moziban Carpenter, amit mi vélhetően jóval később ismertünk csak meg, mint magát a Nagy zűr…-t.

Hogy a film abszolút vígjáték, az szerintem nem kérdés. Nincs egyetlen komolyan vehető aspektusa sem, és egyébként is annyira lehetetlen helyzeteket teremt a forgatókönyv és a rendező is, hogy egy pillanatig sem tudjuk elhinni, hogy mindezt papírra lehetett volna vetni röhögés nélkül. A film érzésem szerint a nyolcvanas évek közepén már eléggé kiérlelődött és konzum üzemmódban konzervesített, a szórakoztató ipar által módszeresen kizsigerelt távol-keleti kultúra hollywoodias, amerikai verziója elé szeretne görbe tükröt tartani. Illetve a néző elé, aki kólás hordóval és popcornnal a hónaljai alatt nyalta be azt a sok hülyeséget, amit a Karatekölyök, a harcművész akciómozik garmadája, meg maguk a keletről beáramló távol-keleti filmek összehordtak Kínáról, Japánról, meg a keleti misztikumról, sőt, egy-egy konkrét jelenet, képi effektus mintha még az animék világát is megidézné. Hogy ez utóbbiak mennyire voltak népszerűek vagy elterjedtek a nyolcvanas években, nem tudom, de nem nehéz néha Dragon Ball után- (vagy épp hogy elő-?) érzéseket felfedezni a filmen.
A pont az i-re mégiscsak akkor kerül fel, amikor tenyeres-talpas módon bezuhan ebbe az egész mű-kínai univerzumba Kurt Russell ízig-vérig amerikai kamionosa, mivel csak ő képes rendet vágni a kínaiak között – és akkor megint eljutunk a hollywoodi tömegfilm visszatérő hazugságához, miszerint ezekben a konfliktusokban tényleg mindig releváns, sőt, kulcsszereplő egy fehér ember, aki így vagy úgy bekerült a kínai/japán közegbe és sokkal nagyobbá nőtte ki magát, mint bármelyik helyi, lásd még: Amerikai ninja filmek, A nindzsa színre lép.
Mindezen a kétségkívül vicces és önironikus módon szórakoztató felütésen kívül azonban a Nagy zűr…-nek olyan sok ajánlata azért nincs, bár szerintem alkalmas arra, hogy valamiféle kultikus státuszra tegyen szert, illetve van annyira röhejes egy-egy pontján, hogy az ember azt mondja, inkább őt nézi meg jó szívvel, mint megannyi fent felsorolt, de a komolykodás miatt egyre csúnyábban öregedő darabot. Egyébként Kurt Russell, mint Carpenter szerencsemalaca, ügyes és rátermett, nagyon jó érzés rájönni, mennyire univerzális színész. Kim Cattrall fiatalkori szerepeitől sosem estem hanyatt, de esetében művészileg biztosan tévedés volt a kilencvenes évek végén beszállni a Szex és New Yorkba – sosem fogja már lemosni magáról az ottani bélyeget, pedig lehetőség lenne benne bőven. Az ismerős és ismeretlen kínai színészekről nem nagyon tudok nyilatkozni.

Sikeres kis vígjáték, másfajta Carpenter-élmény, mint ami a nyolcvanas években megszokhatott a közönség, de semmi esetre sem rosszabb bárminél, amit a rendező akkortájt csinált. Végül is megvett.

Nem csoda, ha az ember száját jelen film nézése közben a következő mondatok hagyják el: Mi a franc? Mit nézek? Ezt komolyan gondolták?
Carpenteréknél tuti elgurult a gyógyszer, mikor összehozták a Nagy zűr Kis-Kínában című filmet. Ebben basszus minden van: mágia, harcművészeti, humor, romantika, tipikus amerikai főhős, kamion, szörnyek. Komolyan mondom olyan, mintha egy 10 éves gyerek írta volna a forgatókönyvet, aki mindent belerakott, amit szerethet egy gyerek. Épkézláb sztori így nincs is, nagyjából jelenetek halmaza az egész, de $@!#% pörgős és elborult. Az más kérdés, hogy ez vagy bejön valakinek vagy nem. Én jól szórakoztam rajta, már annyira over the top volt az egész.
Pénzügyileg megbukott a mozikban, de később ez is egyfajta kult-klasszikus lett. Megnézése előtt ajánlatos inni egy keveset, illetve nem nagy elvárásokkal nekiülni.

hehe…Nem is emlékeztem, h ilyen kis poénkodós…