Tizenéves korom közepén láttam először. Aztán sokszor újra. (Vasárnapi, hatforintos matiné, Óbuda, hol a Felszabadulás, hol az Óbuda mozi, utána 1 forint/gombóc vanília fagyi; egyik sincsen már meg.) Sírva, zokogva röhögtünk mindannyiszor, drága Pipi barátommal, aki állandó partner volt az újranézésben.
Évekkel később teszteltem a filmet, két kamaszgyerekemmel újranézve. Nekem tetszett. A fiam vevőbb a morbiditásra, de a lányom sem utasította el. De nem volt rájuk akkora hatással, mint rám/ránk. Egyszerűen nem értem, hogy van olyan, akinek ez nem visz mindent… :-D