Tégy zsigeri utazást az emberi emésztőrendszerben a könnyed és informatív dokumentumfilm segítségével, amely lerántja a leplet a belek szerepéről általános jóllétünkben.
Kedvencelte 1
Várólistára tette 36
Kiemelt értékelések
Könnyen fogyasztható, látványosan animált, élvezetes stílusban előadott és érdemi információkat ismertető dokumentumfilm. Az kicsit sz*r volt, hogy a legtöbb témából csak kóstolót adott, azaz az alap, közismert tényeket ismertette, holott lehetett volna még miről beszélni, de egy értékes alkotás mind a témában, mind az általános ismeretek terén, hisz a fimből is kiderül, mennyi mindennel áll összefüggésben a bélrendszer, az itt említett problémák pedig sajnos sokakat érintenek, és új perspektívát mutat a megoldásukban, a kiindulópontban.
Érdekes film volt, de erről mikrobiomos dologról már hallottam és olvastam is így nem sok újdonságot adott a sorozat. Nagyon jó a téma, elgondolkodtató de kicsit talán mélyebben is belenézhettünk volna a dolgok mögé.
Azzal meg teljesen egyetértek hogy a mai orvosok csak a tüneteket kezelik, mindenre csak azt tudják mondani hogy fogyj le és ne stresszelj… Kösz b*meg… Na mindegy.
Én amúgy simán benne lennék egy ilyen mikrobiom cserélős kísérletbe, csak vékony és boldog emberét adják hogy látszódjon is a különbség :D
Biztosan elfogom olvasni a Bélügyeket, nagyon kíváncsi vagyok arra hogy mire jutottak.
Ez egy fontos kis film arról, hogy az evéstudomány, a bélbaktériumok, a tudatosság és az egészség miként fonódnak össze. Ez egy nagyon izgalmas és a jövőbe mutató kutatás, aminek van jövője. És ettől a néző is elgondolkodik, lehetne változtatni as aját életvitelünkön evés terén?
A tema tiz csillagot erdemel, azonban ezektol a futoszalagon gyartott „Netflix-sorozatoktol” konnyu besokallni. Rengeteg fontos temat logva hagytak a levegoben, nemelyiknel pedig nem igazan ereztem, hogy megfeleloen ki lenne fejtve a tudomanyos magyarazat, mikozben tele volt random emberek felesleges dolgaival. Az animaciot viszont imadtam. Iden mindenkeppen el szeretnem olvasni a Belugyeket, ahhoz tokeletes hangulatcsinalo.