Előző életek (2023) 81% 153★

Celine Song rendezőként elsőfilmes, ezt azt hiszem érdemes tudni, mielőtt valami nagy látványt, képi világot várnánk. Nekem éppen az egyszerűségében volt nagyon befogadható, nagyon emberközeli és még abban, hogy mind a három főszereplője szimpatikus, szerethető. A történet annyi, hogy Koreában van két tizenéves, egy fiú és egy lány, jóbarátok, szerelmesek, kötődnek egymáshoz. A lány családja a jobb érvényesülés reményében Amerikába költözik. A két gyerek kapcsolata hirtelen megszakad. Jó pár év múlva, az interneten újra kapcsolatba kerülnek, de életük már addigra más irányt vesz. Valami mégis ott van mind a kettőjükben, valami emlék, kötődés, a másikhoz tartozás. Ez így elég banálisan van elmondva, meg olyan, na már megint egy mi lett volna, ha történet. Nem, ez nem ilyen egyszerű. Ez egy koreai film, az ő intellektusukkal, hagyományaikkal, nyelvükkel, hitvilágukkal. Itt nem csak annyi van, hogy ha akkor másképp lett volna. Itt pontosan az van, hogy nem a ha másképp, hanem a most van. Most ez vagyok én, ezt élem én, te az vagy, és azt éled van. Én az voltam, te, az voltál, de már ez nem így van. És emögött a lehetetlennek érzése van, az önmagam és a másik elengedése. Nehéz, nagyon nehéz elmondani mi minden van ebben a filmben. A párbeszédek, az egymásra figyelések, a meghallgatások, a hallgatások. Van egy (nem egy) igen érzékeny, jelenet a filmben, férj-feleség párbeszéde, ami azt hiszem mindennek a kulcsa. Számtalan ilyen van még benne, pl. csak csend van, csak egy kép, csak két ember, csak egy mozdulat, egy mosoly, egy megértés.
Rám nagy hatással volt, és örülök, hogy le tudtam lassulni, meg tudtam állni ehhez a történethez.

Kellett néhány nap, míg feldolgozom. Azóta is emlegetem, azóta is ajánlgatom annak akit csak érek: férfaknak, nőknek, fiatal felnőtteknek, sosem öregedőknek.
Gyönyörű, tiszta és egyszerű film egy beteljesületlen szerelemről.
A keleti kultúra sallangmentessége totálisan átüt rajta, akár fekete-fehérben is megnézném, mert valamiért a közlés számít a legjobban. A lecsupaszított mondataival, az elnagyolt háttereivel, a három szereplőjével és a mondanivalójával ez egy apró gyémánt. Érdemes megállni és elidőzni rajta, belemerülni és átérezni, akár az összes pillanatát.
Van ember, aki ezt nem érti?
Csak vedd elő a szemed és a szíved és csak merülj el benne.
Simán 10/10, semmibe sem tudok belekötni, de a kedvencek közé fájdalmas témája miatt még nehezen rakom.
Alszom még erre is, jó dédelgetni.
♥ből ajánlom, csodálatos film.

Érdekes egy film. Végig nagyon egyszerű és eszköztelen, de mégis …. néha majd leugrik a vászonról, annyira intenzív. spoiler
Nagyon szerettem a férjet. spoiler

Lassú, nagyon szomorkás, abszolút életszagú film.
Mi lett volna, ha…?

Nagyon tetszett a hangulata, hogy mentes a sziruposságtól, és hogy a legfontosabb dolgokat nem szavakban mondják el, hanem látjuk a szereplők arcán. A színészi játék remek, a két pasi kicsit el is lopta a „show-t” a hölgy elől. Muszáj vagyok még így is kiemelni a koreai fickó játékát (Teo Yoo).

Szép, de szomorú, egyenesen lehangoló film.

Az Előző életek nem csupán egy film; ez egy érzelmi utazás, amely mélyen megérinti a lelket és megidézi azokat a láthatatlan szálakat, amelyek összekötnek bennünket a múltunkkal. A történet magja egy gyermekkori barátság, amely évtizedeken átível, miközben a szereplők különböző kontinenseken és élethelyzetekben keresik egymást. Annyira megindító és valóságos, hogy szinte lehetetlen nem azonosulni vele.

Ahogy Nora és Hae Sung történetét követtem, saját életem egy különös pillanata jutott eszembe. Nem is olyan régen magam is hasonló dolgot éltem át! A film olyan hitelességgel és érzékenységgel ábrázolja, a finom érzelmeket, hogy a nézése közben újra átéltem ezeket az emlékeket, és megértettem, hogy ezek az „Előző életek” talán nem is csupán a képzelet szüleményei.

Celine Song gyönyörűen építi fel a drámát, amely nem harsány jelenetekkel, hanem az érzelmek apró rezdüléseivel dolgozik. A színészek, Greta Lee és Teo Yoo, tökéletesen hozzák a karaktereik belső világának árnyalatait. Minden gesztusuk, minden pillantásuk tele van kimondatlan vágyakkal és fájdalmakkal, miközben az idő múlásával próbálnak választ találni arra a kérdésre, hogy mit jelent igazán összetartozni.

A film legnagyobb ereje azonban az univerzális üzenetében rejlik, hogy mindannyian hordozunk magunkban valamit a múltból. Legyen az egy régi kapcsolat, egy álom, vagy egy érzés, amelyet nem tudunk megmagyarázni. Ezek a dolgok alakítanak bennünket, még akkor is, ha nem mindig tudjuk szavakba önteni őket.

Az én személyes tapasztalatom is megerősíti, hogy vannak találkozások, amelyek nem véletlenek. Talán a sors, talán valami más, de ezek az események rávilágítanak arra, hogy az életünk szövetét több szálból szőtték, mint amit a szemünkkel látunk. Az Előző életek pontosan ezt az érzést ragadja meg: a nosztalgia, a vágy és a megértés egy olyan kombinációját, amely egyszerre fájdalmas és gyönyörű. Az igazi őszinte szeretet!

S lám hova röppen el távol tőlünk a boldogság egy pillanat alatt.
Mennyi jó beszélgetés hangzik el ebben a filmben, pedig több a hallgatás mint a beszéd. Semmi különösek, egyszerűségükben rejlik az igazságuk. Elgondolkodtam vannak-e ilyenek valójában a kapcsolatokban, bármilyen kapcsolatban.
Egész elszomorodtam :(

Jobbra számítottam.
Bennem nem hagyott maradandó nyomot ez a film.
A hangulta számomra inkább japán, semmint koreai volt.
Hát ennyi.

Nekem is megvoltak a be nem teljesült szerelmeim, úgyhogy megindító volt nézni a filmet, de szerencsére a mostanival én is boldog vagyok.

A kritikák alapján csak engem nem talált meg? Pedig az érzelgősségem miatt azt gondoltam, hogy nagyon fogom szeretni :D hát, tévedtem. Konkrétan végiguntam ezt a 106 percet, igazából kb 5 óra alatt néztem végig, mert én folyamatosan unatkoztam közben. Pedig aki ismer és/vagy olvassa az értékeléseimet, tudja, hogy szeretem a romantikust, a drámát, szeretek bőgni is egy-egy filmen :D de ez most mellé ment. Értem a sztorit, értem a mi lett volna ha-t, értek mindent, de valahogy engem ez most nem fogott meg. Ez az Injun dolog sem kapott el. Pedig akár jó film is lehetett volna.

Az Előző életek egy gyönyörű film, ami egyszerre intim, de univerzális. Szól a párkapcsolatokról és az emberi valóságról, mindezt természetességgel, prédikálás nélkül. Aki volt már szerelmes, rengeteg elemével tud majd azonosulni – ahogy az is, aki nem (vagy csak úgy gondolja). Érett, végtelenül megható és elgondolkodtató, köszönhetően nemcsak a pazar forgatókönyvnek és rendezésnek, hanem az operatőri munkának és a színészek mesteri alakításának. Romantikus film annak minden megszokott terhe és kliséi nélkül. Randifilm is, és talán pont úgy, ahogyan ezeknek működniük kellene. Dráma is, ami lélekemelő, de melankolikus is egyszerre. És mindenek felett: emberi.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2024/01/24/elozo-eletek-film-…