Halálvágta (James Bond 007 14.) (1985) 65% 52★

Az én számomra a Halálvágta Az aranypisztolyos férfi című rész mellett a Bond sorozat másik leggyengébb láncszeme. Sok oka van ennek, de legfőképpen a kiöregedő és megfáradt színészgárda a legfeltűnőbb. Amikor 070 udvarol a szintén nyugdíjaskorú Miss Moneypennynek (elnézést hölgyeim) az egy kicsit már nevetséges. Moore-nak a 70-es évekkel együtt le kellett volna köszönnie a brit szuperügynök szerepéből a Moonraker című filmmel. Szerintem ott már annyira „túltolták a bringát”, hogy ezzel jó okot adtak volna egy új főszereplőnek is.
Az ellenfelet játszó Christopher Walken sem tűnt számomra nagyon jó karakternek, persze az írók próbálták kidolgozni, de nekem akkor sem tetszett, bár lehet, hogy csak ő nyújtott nagyon gyenge teljesítményt.
A film unalmasabb, mint a Bond filmek legtöbbje, annak ellenére, hogy van benne akció jelenet bőven csak nekem nem jött be.

Roger Moore búcsúja a Bond-franchise-tól egészen elegánsra sikerült, annyiban legalábbis, hogy hű maradt a vele készült korábbi filmek folyton változó szellemiségéhez és színvonalához. Furcsa mód mintha éppen az adná ennek az érának az egységességét, hogy epizódról epizódra mertek kicsit változtatni a már bevettnek, működőnek vélt képleten, ám Moore és az általa képviselt stílus révén mégis megvolt a mindent összetartó központi váz – akkor is, ha az adott kaland unalmas, túlzottan is komolytalan, megalomán, realista, vagy már-már sci-fiszerűen légből kapott volt.

Ezzel egyébként Moore olyan értelemben maradandó és örökérvényű James Bond lett, hogy általa a széria sokféle lehetséges vetülete kiteljesedett, hozzá képest kimondottan egyhangú biztonsági játékot játszott már a Brosnan-éra, és túlságosan is a hatvanas évek jellegzetes hangulatában fürdőznek a Connery filmek.
A Halálvágta például úgy tobzódik a nyolcvanas évek lüktető, színes-szagos-műanyag életérzésében, hogy az sosem válik bántóvá, pedig az ekkoriban született zsánerfilmek néha igazán rosszul tűrték az idő múlását. A mozi kicsit olyan, mint a hozzá készült Duran Duran betétdal: stílusidegen Bond világától, nem értjük, nem jön át, de ütemről ütemre mégis behúzza az embert. Hiába nem lett belőle emlékezetes vagy klasszis Bond nóta, képtelenség volna letagadni, hogy ekkor és itt a helyén volt.
A film egyébként tipikus John Glen munka: realista, sötétebb tónusokkal dolgozik újfent, de próbál alkalmazkodni Bond karakterének néhány sajátos, mai szemmel megmosolyogtató vagy egyenesen bántó vonásához. Egyébként éppen ezeken a pontokon válik nevetségessé, például rögtön a film elején, amikor egy jól sikerült üldözés után James behuppan a kéjbarlangként is funkcionáló hajójába.
A cselekmény nem túlgondolt, de kellőképpen csavaros, az akció valid, felvillan a humor, szép a megvalósítás. Szemben a Polipkával, itt talán kevésbé bántó és feltűnő, hogy Moore-t minden húzós jelenetben kaszkadőr helyettesíti, illetve hogy a készítők meg sem próbálták az ő aktuális képességeihez igazítani a forgatókönyvet vagy a koreográfiát (erre a tűzoltóautós üldözés remek példa). A Bond univerzumban mindig is létező szexizmus azonban ebben a filmben bizonyos értelemben tombol, hiszen nincs a színen kedvelhető, potens, valamirevaló női karakter – a Bond-lány ostobácska hisztérika, az ellenlábas jobbkezeként Grace Jones meg nemhogy androgün, inkább egyből nemtelen jelenség, és egyiküket sem menti a színészi alakítás (Jones esetében ilyenről nem is beszélhetünk, gyakorlatilag egy tetőtől talpig ráírt szerepben adja saját magát).
Ha már színészi alakítás! Christopher Walken nagyszerűségét szerintem soha senki sem merné elvitatni, de Zorinként, egy eredetileg David Bowie-nak, majd Ringo Starrnak szánt szerepben olyan nagyon azért nem akar csillogni, pedig ha az ember belegondol, mit is láttak az alkotók Bowie-ben egy ilyen figura kapcsán, azt Walken igazából ugyanúgy tudta nekik szállítani (hogy Starr hogy kerülhetett képbe, elképzelésem sincs). És mégis, csak a fejtörés marad – ha Zorinban ennyi van, és még Walken sem tud neki másfélnél több dimenziót adni, akkor miért volt olyan jó Christopher Lee Az aranypisztolyos férfiben? Lee több-jobb-nagyobb ennyivel, vagy jobban írták meg Scaramangát?

Nem hullámhegy, nem hullámvölgy, nagyon szépen lehozott Bond-mozi, de nyilván csak azoknak, akiknek megvan a maga kedvence a korai érákból is. Szép búcsú Moore részéről, aki ekkor és itt nemcsak Bond szerelését, hanem általában véve a sármőr titkosügynök/playboy karakterét is letette végre. Szerintem ő is megkönnyebbült a végére.

Esküszöm, a nők nyivákolása rontja el az egész James Bond szériát…!

Roger Moore jó kis búcsúfilmet kapott mint James Bond, szórakoztató volt, egy jó gonosszal. A hölgyek közül May Day volt a legjobb, Stacey szerepe egy-két helyzetet kivéve nem osztott-nem szorzott, sőt eddig ő a legidegesítőbb Bond-lány. Q meg az ő kis játékszerei zseniálisak :)

Ez még a nézhető Bondok közé tartozik, tulajdonképpen ez is tele van képtelenségekkel, de a maga bájos módján. Moore 57 éves volt ekkor, szép teljesítmény volt tőle, még ha a legtöbbször dublőrök is helyettesítették. Grace Jones meg hát…, mint elefánt a porcelánboltban. ;)