Álom doktor (2019) 41

Doctor Sleep
151' · amerikai · horror 16

Danny Torrence felnőtt. A Szépkilátás Hotelben átélt traumák azóta is kísértik az Ewan McGregor által megszemélyesített Danny-t. Alkoholhoz nyúl, hogy elnyomja belső démonait, ám, mikor leküzdi káros szenvedélyét, és egy hospice-ban munkát vállal, a régi démonok feltámadnak. A hospice lakói… [tovább]

angol
magyar
angol
magyar
magyar

Képek 7

Szereposztás

Ewan McGregorDanny Torrance
Rebecca FergusonRose the Hat
Zahn McClarnonCrow Daddy
Bruce GreenwoodDr. John
Carl LumblyDick Halloran
Alex EssoeWendy Torrance
Cliff CurtisBilly Freeman
Carel StruyckenFlick nagypapa
Emily Alyn LindSnakebite Andi
Chelsea TalmadgeDeenie

További szereplők

Hirdetés

Kedvencelte 3

Várólistára tette 167


Kiemelt értékelések

Valentine_Wiggin 

Ez jó volt. Azt hiszem, már hivatalosnak tekinthető, hogy valami fura immunitásom van a horrorfilmekkel szemben, se a régi, se az új darabokon nem tudok félni, vagy megijedni, de ez legalább azt jelenti, hogy nyugodtan nézhetem őket, úgyse lesz hatásuk. Mikor viszont a leírásban benne van, hogy ilyen meg olyan félelmetes lesz, én meg még csak nem is borzongok, az kicsit csalódást kelt.
A ragyogást elég régen láttam, és valószínűleg nem ártott volna újrázni, mielőtt megnézem a filmet, de hangulatában igazából annyira eltért szerintem a kettő, hogy összehasonlítást nincs értelme végezni. Ha valahogy le kéne írnom, azt mondanám, hogy ez egy „Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei felnőtteknek” – az antagonisták is kísértetiesen hasonlítanak az ottani üresekre, a stílusban is van átfedés, el tudom képzelni, hogy annak a regénysorozatnak az írója merített egy keveset Stephen Kingtől.
Danny karakterét nagyon kedveltem. A történet talán legizgalmasabb része számomra az ő fejlődése volt, ahogy kezdetben teljesen lecsúszott, majd összekaparja magát, feladatot talál, tisztességes ember lesz, de még mindig fél, még mindig meghúzódik, végül pedig összeszedi a bátorságát, és nem csak elzárja a démonait, hanem szembe is néz velük. Az, hogy az ő elméje maga volt a hotel, ezáltal egyszerre lett a félelem szimbóluma, és az a hely, ahol a legerősebb lehetett nagyon jól működött. Ewan McGregornak ment a szerep, különösen onnantól, hogy Danny talpra áll. Abrával nagyon jó csapatot alkottak, aranyos volt, ahogy a „levelezésükön” keresztül kiépült a barátságuk, egyre inkább elindult nagybácsi-unokahúg irányba, végül pedig egy nagyon szép mentor-tanítvány vonallal zárták le.
Az antagonisták (akiket én a moziban elszántan dementorhippiknek neveztem, mert egyszerűen megkerülhetetlen volt az asszociáció) nem kimondottan félelmetesek, de az, amit és ahogy tesznek éppen elég gyűlölhetővé teszi őket – a baseball-os kisfiú jelenetétől kezdve sikerült átvennem Abra mentalitását. Hiába láttuk őket emberibb pillanatokban, hiába láttunk villanásokat a motivációkból, az érzésekből, a félelmekből, abszolút nem tudott érdekelni, a leghalványabb szánalmat sem éreztem irántuk.
A látványvilág erős (különösen az elmékben játszódó részek), a zene nekem egy kicsit túlzás volt – tudom, hogy a nyomasztó hangulatot akarta erősíteni, és valamilyen szinten működött is, de pont azért mert számomra a film nem volt kimondottan horror, így nekem sokkal jobban passzolt volna egy misztikusabb soundtrack.
Összességében, nem bántam meg, hogy elmentem rá a moziba, és könnyen lehet, hogy újranézős is lesz.

csokidani 

Nagyon jól sikerült!
Vizuálisan, történetileg, szereplőileg, zeneileg, mindenhogy kiválót sikerült alkotni. Külön tetszik hogy nem a Ragyogást akarták meglovagolni, mégis, amikor az a rész jött, tökéletes tisztelgés volt az egyik legkiválóbb film előtt, ügyesen szőtték bele. Ugyanakkor az ettől független rész is nagyon jól sikerült. Nem akarok szpojlerezni, ezért nem megyek bele jobban. A lényeg hogy méltó „folytatás” lett.

2 hozzászólás
snowden

Az a legnagyobb baj ezzel a filmmel (vagy az alapjául szolgáló könyvvel?!), hogy megpróbálja megmagyarázni azt (a Ragyogást), amit teljesen felesleges magyarázni. Az úgy volt teljes, ahogy volt: nem érdekes, mi volt az a hotel, mi volt a természetfeletti, milyen formában volt jelen a gonosz, nem kellett hadoválni feleslegesen a „ragyogásról”. A Ragyogás számomra kicsit arról szólt, hogy nincs sok különbség egy kádból kikelő szétaszott hulla és egy alkoholista, családját kiirtani akaró apa között. Mindkettő horrorisztikus.

Az Álom doktor rendezője meg írója másként gondolták: szerintük meg kell mondani, micsoda volt ez az egész annak idején, elmagyarázni mindent az atmoszféráról, ahelyett, hogy az elhallgatásokkal, sejtetésekkel újra megteremtenék azt… ezért aztán nem is tart sehová se az egész.

Ezek a kalapos főgonoszok amúgy sem sokban különböznek a vámpíroktól, kb. ebből is jól látszódik, mennyire ötlettelen karakterek ők. Mint ahogy meglehetősen semmilyen a főszereplő kislány is (semmi jellemfejlődés nem figyelhető meg), de még Ewan McGregor Dannyje is csak díszletként funkcionál. Bár a film elején nagyon szép magyarázatot kapunk a címre, de ez a szál abbamarad, nem kap mélységet. Aztán meg hiába adják elő a szereplők, mennyire fontosak egymásnak, nincs kémia közöttük, nincsenek jelenetek, fordulatok, normális párbeszédek, amik összekapcsolnák őket.

Az már külön idegesítő, hogy vannak jelenetek, amik egy az egyben az előzményfilmet idézik meg (beállítások, zene, komplett karakterek), teljesen feleslegesen. Nem mondom, hogy nem érdemes folytatásokat csinálni nagy klasszikusokhoz, de az biztos, hogy ilyen formában semmi értelme nem volt ennek. Nem kérdés, az idei mozis King-adaptációk közül messze a legszürkébb lett ez.

Kingslayer

Véleményem szerint horrornak nem horror, hanem egy baromi jó dark fantasy, számomra tetsző folytatása a Ragyogás minisorozatnak, amit én nagyon szeretek. A régi filmet viszont nem igazán szeretem, valószínűleg, mert Kubrick atmoszférája nem kompatibilis a szoftveremmel, ez van.

Laszlo_Molnar

Szóval, van ez a Kubrick-klasszikus, a Ragyogás, remek rétegzettség az alkotótól megszokott jungi és egyéb jelképrendszerrel, erős atmoszféra, tomboló Jack Nicholson, a kollektív tudatalattiba beégett képek. Kár, hogy Stephen King nem szereti, ami a film minden erénye és igazi klasszikus volta ellenére érthető, hiszen a regényben máshol van a hangsúly, ott egy igazi szerető családot látunk, ahol a függősége miatt az apa fokozatosan veszíti el a lába alól a talajt és frusztrációi nagyon is emberiek, és áthatja a könyvet a fájdalom, ami a függőség és a család iránt érzett szeretete közötti konfliktusból fakad. Nem csoda, hogy az író, amikor folytatást készített hozzá, figyelmen kívül hagyta a Kubrick-féle filmet, amelyben spoiler. A könyv, ha nem is olyan erős klasszikus, mint az első rész, kifejezetten jól sikerült olvasmány, az olvasók szerint is a legjobbjai közé tartozik (4.11 a goodreadsen, 89% a molyon), a szakma is elismeri (el is nyerte a horrorírók szövetségének éves díját, a Bram Stoker Awardot). És valóban, a szereplők már-már ponyvaregényes szuperképességei ellenére a pszichológiai vonal is szépen továbbfonódik a könyvben, hősünknek meg kell tanulnia szembenézni apja démonaival, tudni, hogyan zárja el őket – vagy esetleg hogyan használja fel azokat a jó ügy érdekében…

Mit tehet hát az író-rendező Mike Flanagan, aki már a Bilincsbennel is bizonyította, hogy nemcsak értő filmes, de kifejezetten hűséges King-rajongó? Megpróbálja véghez vinni a lehetetlent, egyszerre adaptálni a regényt és elkészíteni a Kubrick-film folytatását. Lehetőleg a közönség és King megelégedésére is. Arról aztán már senki sem álmodott, hogy a cél ennél is több lehet.

Az eredmény magáért beszél. Bár már az első jelenetekben is láthatunk visszaemlékezésben olyan – kulcsfontosságú – pillanatot, amely a Kubrick-filmből kimaradt és Hallorann visszahozása is tökéletesen működik, az utolsó nagy fejezetig ritka hűséges King-adaptációt kapunk, erős színészek jó játékával (Rebecca Ferguson – Mission: Impossible Elsa Faustja – tökéletesen illik Rose szerepébe; Ewan McGregor, aki volt már mentális trükkökkel operáló jedi-lovag, narkós és egy kultikus gyerekfigura felnőtt változata is, mintha erre a szerepre született volna), miközben rendezésben, operatőri megoldásokban és zenében is igen szépen idézi meg a korábbi film megoldásait. Aztán jön az utolsó, nagy fejezet, amely spoiler nem maradhat hű az írott alapanyaghoz.

És itt történik a csoda. A Kubrick-film kulisszái között az író-rendező egyszerre képes megidézni a filmklasszikust, az Álom doktor megoldását és A ragyogás regényből mindazt, amit King hiányolt a filmes adaptációból. A film mégsem esik szét, sőt megadja az igazi zárást úgy, ahogy arra csak a világ legnagyobb King-rajongója képes. Ezt a csodát, ami itt történik, talán csak az tudja majd igazán értékelni, aki előtte mindkét könyvet elolvasta, de akik nem, azoknak is élvezetes, nagyszabású zárást kínál a film, amely ezzel látszólag könnyedén írta be magát a legjobb King-adaptációk sorába.

BeL1eVe

Számomra ez volt az idei év egyik legvárósabb mozija. Mike Flanagan a legutóbbi filmjével a Gerald's Game-mel egy szerintem zseniális és sokrétű King adaptációt rakott le az asztalra, de a korábbi alkotásait is kifejezetten szerettem (Hush, Oculus). Ezért is voltam nagyon bezsongva, mikor megtudtam, hogy ő rendezi meg a Ragyogás folytatását. Így a filmet látva pedig személy szerint borzasztóan örülök, hogy nála landolt a projekt, mert imádtam minden percét.
Kubrick művét egyébként sose tartottam mesterműnek, kisebb dolgok továbbra is zavarnak benne (legfőképpen Shelley Duvall meglehetősen hiteltelen, rossz színészi játéka) bár kétség kívül a kultstátusza abszolút kiérdemelt. Mert amúgy egy rendkívül nyomasztó hangulatú, a téboly fokozatosságát remekül érzékeltető alkotás, amihez Jack Nicolson hidegrázós alakítása is kőkeményen hozzátesz.
Ennek ellenére King mégis utálta azt a feldolgozást, mert állítsa szerint Kubrick teljesen félreértelmezte az alapanyagot, figyelmen kívül hagyva a könyv lényegi részeit. Mike Flanagan ezzel ellentétben egy olyan merész dolgot húzott elő, ami egy rendező számára nagyon komoly kihívás. Ő pont, hogy a regényt vette fókuszközpontba, saját, egyéni stílusával megtöltve, miközben a Kubrick által kikövezett úton is tesz egy óriási tiszteletkört. Ez utóbbi tényező sokaknak nagyon kilógott és felesleges, beleerőltetett nosztalgiázásnak hathatott, de személy szerint úgy éreztem, hogy remek műgonddal toldották hozzá a történethez.
Horrornak csak nagyon elvétve érződik a film, inkább misztikus dráma thrillernek mondanám. Ezért imádtam itt is Flanagan hangvételét, mert ezen filmje is nagyon sok fronton működik és vérprofin van kivitelezve. A szereplők például egészen szenzációsan vannak megírva, eljátszva. Danny Torrence karakterét például szerintem sikerült nagyon átélhetően, nagyon drámaian továbbgörgetni, ahogy reflektál a film az időközben kialakult alkoholizmusára, a kicsiként ért sorozatos családi traumája végett. spoiler Cliff Curtis szerepe ezért is tetszett nagyon, mert ő figurája igazi lelki támaszt nyújtott Danny-nek. Aztán ahogy bekerül Abra és Kalapos Rose személye a történetbe úgy kap új lendületet a cselekmény és ekkor indul be az igazi misztikus thriller tónusa a filmnek és ekkor bontakozik ki igazán mikre is képes még a ragyogás képesség. Az általuk levezényelt elmeharcok egytől egyig vizuálisan valami egészen zseniálisan vannak megoldva (az operatőrnek és a vágónak külön jár a dicséret), elképesztő kreativitással, fordulatokkal és izgalommal kivitelezve. spoiler
Bár azt mondtam horrorként csak itt-ott mutatja meg magát a film, azért végig ott lappang benne a feszültség és voltak szerintem elég bátor megoldásai is. spoiler
A színészek mind fantasztikus alakítást hoznak. Ewan McGregor-tól már borzasztóan hiányoltam egy komoly főszerepet és itt is megmutatta, hogy csont nélkül ki tud hozni magából egy emlékezetes performance-t. spoiler Az Abra-t játszó kislány sem volt egyáltalán idegesítő, sőt, kimondottan jól hozta a szerepét és kiválóan működött közte és Danny közti kémia. Viszont itt aki egyértelműen viszi a prímet az Rebecca Fergusson. Olyan határozott magabiztossággal hozza Kalapos Rose karakterét, hogy az tényleg szenzációs. Rettentően örülök, hogy szerepelni fog Denis Villeneuve Dűnéjében is. Zeneileg pazar munkát végeztek a Newton testvérek is, ahol egyszerre van jelen a nosztalgikus és az újszerű tételek.
Szóval azt kell mondjam nálam Mike Flanagan előlépett egy igazi szerző filmessé, aki sajátos stílusérzékével, tűpontos műgonddal megrendezve megint csak egy zseniálisan sokrétű filmet alkotott. Egy nagyon átélhető, érzelmes, fordulatos, izgalmas, kreatív, kiválóan megírt, remekbe szabott filmet, ami szerintem abszolút a kiemelkedő King feldolgozások közt a helye, úgy hogy maximális tisztelet ad Kubrick klasszikusának is.

Timi98 

Annak ellenére, hogy King nem szereti a Kubrick- féle Ragyogást, nekem mindig kedvencem volt.
Nagyszerű folytatás lett, szerintem méltó elődjéhez. A film őrületesen jó a hangulat kivitelezésében. Zeneileg és képileg is képes megteremteni azt az atmoszférát, amit már ismertünk. Kicsit más, jobban hordozza a mai moder thriller/horror elemeit, de nem rugaszkodik el nagyon, a lényeg megmaradt. A színészi munka kiváló, Ewan McGregor kifejezetten jó Danny, aki viszont még kiemelkedő, az Rebecca Ferguson, aki pont úgy formálta meg Rose karakterét, mint ahogy a könyv olvasásakor elképzeltem. Az Igaz kötés is könyvhű lett. Kicsit túlzásba vitték a „ragyogás” megmagyarázását, de a filmben fellelhető hibák/gyengeségek a könyvből fakadnak. Mert. Az sem tökéletes. Sokak szerint nem kellett volna megírni.
Én szeretem, de tény, hogy gyengébb, mint az első.
Az újra forgatott elemek nagyon feldobják a filmet, jól sikerültek. Összességében erős film, jó érzés volt látni.

hashtaghetimozi 

Az Álom doktor, amíg követi a regényt és arra támaszkodik, teljesen jól működik, lassú folyású, aprólékos, hangulatos. Viszont mikor Kubrick klasszikusát próbálja megidézni, az csak felemásan funkcionál, és ebbe bukik bele. A könyvek rajongói nem biztos, hogy szeretni fogják, de a parádés színészi játékok miatt még így is megéri megnézni egyszer.

LooneyLuna23

A könyvváltozat nem nyűgözött le teljesen, mégis kíváncsi voltam az adaptációra, mert reménykedtem benne, hogy az alapanyag jobban sikerült részeit emelik majd ki a filmben. Nagyjából elégedett vagyok a végeredménnyel, a kihagyott, megváltoztatott dolgokért nem kár, azért viszont igen, hogy a kezdetben szép részletesen építkező forgatókönyv útközben elfelejtkezett történetszálakról, kidolgozatlanul, csupán felskiccelve mutatott be szereplői érzéseket, kapcsolatrendszereket. A film hangulata viszont tetszett, a Ragyogás ikonikus jeleneteinek megidézése, vagy épp új köntösbe öltöztetése remekül sült el, s nekem személyes kedvencem lett a film harmadik harmada, amiben az addigi atmoszférateremtés, a sejtetésen alapuló félelemfaktor elérte a csúcspontját, és egy kissé szentimentális, ugyanakkor abszolút ötletes és szép befejezéssel kötötte egybe a két könyvet és a két filmet. Színészi fronton remek gárdát hoztak össze: Ewan McGregornál eleinte úgy éreztem, nem tudja igazán átadni a karaktere traumáit, küzdéseit, ám az Abrával közös jelenetei nagyon tetszettek, s a köztük lévő tökéletes összhangnak köszönhetően párosuk egyszerre volt érdekes, szerethető és megható. Rebecca Ferguson fantasztikus volt Kalapos Rose-ként, aki a szerep kegyetlenségét, valamint időn kívüli nőiességét kitűnő gesztusokkal és mimikákkal tette sokrétűbbé, s még a hippi stílusú öltözékeit is imádtam. Összességében nézve egy korrekt, jó látvánnyal és pazar színészi játékkal megtámogatott, hangulatos adaptációról van szó, ami egyszerre tiszteleg Stephen King két műve, illetve az első kötetből forgatott kultfilm előtt is. Előzetes ismeretek nélkül is érthető és követhető, bár szerintem legalább a Ragyogást érdemes megnézni előtte.

Kicsit bővebben a blogomon:
https://lunathelooney.blogspot.com/2019/11/filmkritika-…

Wolly

Szerettem is, meg nem is.
Rendesen nosztalgikus érzésem volt, de a hosszú – hosszú felvezető után, eléggé össze lett csapva az a rész, amire a legjobban vártam.
Nem volt annyira hátborzongató, mint vártam, de nekem így lightosan is bejövős.
De a legjobb jelenetek kurtításai miatt, nagyon nagy űr maradt bennem


Népszerű idézetek

Valentine_Wiggin 

Rose: Ó, emberek. Egész életetekben kis dobozokat gyűjtötök, és apró dolgokat szórtok beléjük. Bezzeg ha látnád az én elmémet. Az én elmém egy katedrális.

Valentine_Wiggin 

Danny: Igaza van. Félned kéne.
Rose: Miért?
Danny: Mert nem tudod, hol állsz.

Valentine_Wiggin 

Dr. John: Zavarják a haldoklók?
Danny: Mind haldoklunk. A világ egyetlen nagy, szabadtéri hospice.

Valentine_Wiggin 

Dick: Ez az utolsó álmom. Felnőttél, fiam. De maradt még egy tartozásod. Fizess!

Valentine_Wiggin 

Billy: Nem sokan jönnek ki busszal idáig. Levegőváltozás kell, vagy menekül valami elől?
Danny: Saját magam elől menekülök, azt hiszem.

Valentine_Wiggin 

Abra: Te is varázsló vagy. Mint én.
Danny: Nem, ez nem varázslat. Én úgy hívom, ragyogás.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján