Álom doktor (Ragyogás 2.) (2019) 76% 295★

Ez jó volt. Azt hiszem, már hivatalosnak tekinthető, hogy valami fura immunitásom van a horrorfilmekkel szemben, se a régi, se az új darabokon nem tudok félni, vagy megijedni, de ez legalább azt jelenti, hogy nyugodtan nézhetem őket, úgyse lesz hatásuk. Mikor viszont a leírásban benne van, hogy ilyen meg olyan félelmetes lesz, én meg még csak nem is borzongok, az kicsit csalódást kelt.
A ragyogást elég régen láttam, és valószínűleg nem ártott volna újrázni, mielőtt megnézem a filmet, de hangulatában igazából annyira eltért szerintem a kettő, hogy összehasonlítást nincs értelme végezni. Ha valahogy le kéne írnom, azt mondanám, hogy ez egy „Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei felnőtteknek” – az antagonisták is kísértetiesen hasonlítanak az ottani üresekre, a stílusban is van átfedés, el tudom képzelni, hogy annak a regénysorozatnak az írója merített egy keveset Stephen Kingtől.
Danny karakterét nagyon kedveltem. A történet talán legizgalmasabb része számomra az ő fejlődése volt, ahogy kezdetben teljesen lecsúszott, majd összekaparja magát, feladatot talál, tisztességes ember lesz, de még mindig fél, még mindig meghúzódik, végül pedig összeszedi a bátorságát, és nem csak elzárja a démonait, hanem szembe is néz velük. Az, hogy az ő elméje maga volt a hotel, ezáltal egyszerre lett a félelem szimbóluma, és az a hely, ahol a legerősebb lehetett nagyon jól működött. Ewan McGregornak ment a szerep, különösen onnantól, hogy Danny talpra áll. Abrával nagyon jó csapatot alkottak, aranyos volt, ahogy a „levelezésükön” keresztül kiépült a barátságuk, egyre inkább elindult nagybácsi-unokahúg irányba, végül pedig egy nagyon szép mentor-tanítvány vonallal zárták le.
Az antagonisták (akiket én a moziban elszántan dementorhippiknek neveztem, mert egyszerűen megkerülhetetlen volt az asszociáció) nem kimondottan félelmetesek, de az, amit és ahogy tesznek éppen elég gyűlölhetővé teszi őket – a baseball-os kisfiú jelenetétől kezdve sikerült átvennem Abra mentalitását. Hiába láttuk őket emberibb pillanatokban, hiába láttunk villanásokat a motivációkból, az érzésekből, a félelmekből, abszolút nem tudott érdekelni, a leghalványabb szánalmat sem éreztem irántuk.
A látványvilág erős (különösen az elmékben játszódó részek), a zene nekem egy kicsit túlzás volt – tudom, hogy a nyomasztó hangulatot akarta erősíteni, és valamilyen szinten működött is, de pont azért mert számomra a film nem volt kimondottan horror, így nekem sokkal jobban passzolt volna egy misztikusabb soundtrack.
Összességében, nem bántam meg, hogy elmentem rá a moziba, és könnyen lehet, hogy újranézős is lesz.

Különösebben nem vártam semmit a filmtől, éppen ezért lepődtem meg azon, hogy mennyire magába szippantott. Horrorisztikus ugyan egyáltalán nem volt számomra, de néha durván elborzadtam, köszönhetően a főgonoszoknak. Érdekes és izgalmas volt a történet és nagyon kedveltem a szereplőket is. Ewan McGregornak nagyon jól állt Danny szerepe. Voltak ugyan momentumok, amik nem igazán tetszettek, de mindent összevetve elképesztően élvezetes és fantáziadús alkotásnak tartom.

Nekem nagyon bejött, izgis volt, látványos, szórakoztató, a sztori is eléggé jó lett. Bár a könyvet nem olvastam még. Egész végig lekötötte a figyelmemet, ugyanolyan jó, mint az első része, és a szereposztás is nagyon jó lett. :-) Már nagyon vártam ezt a filmet, és nem csalódtam benne. :-) Bírtam a kiscsajt, és a trükkjeit is, és Ewan McGregor is jó volt. Tetszett Dannyként, tök jól alakította. spoiler Nem számítottam, hogy így ér majd ez is véget. De nagyon jó volt, még a gonosz Rose is tetszett, a színésznő alakítása elég jó volt. :-) A zenék is tetszettek. :-) A cicus nagyon cuki volt. :-)

Nagyon hosszú volt és mégis egy percig sem unatkoztam alatta. Volt benne minden, ami kell egy jó filmhez. A színészi játék mellett a vizuális élmény is a csúcsponton volt.
Jól megírt, fantáziadús alkotásról van szó és kijelenthetem, hogy kellemesen csalódtam benne. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni.

Nagyon jól sikerült!
Vizuálisan, történetileg, szereplőileg, zeneileg, mindenhogy kiválót sikerült alkotni. Külön tetszik hogy nem a Ragyogást akarták meglovagolni, mégis, amikor az a rész jött, tökéletes tisztelgés volt az egyik legkiválóbb film előtt, ügyesen szőtték bele. Ugyanakkor az ettől független rész is nagyon jól sikerült. Nem akarok szpojlerezni, ezért nem megyek bele jobban. A lényeg hogy méltó „folytatás” lett.

Zseniális!
Teljesen más jellegű, mint az előzmény és nincs meg benne az az elszigeteltség érzet, illetve a fokozatosan felgyülemlő feszültség, mint az 1980-as elődjében, mégis remekül építgeti tovább annak világát, felhasználva olyan karaktereket is, akikről nem is gondoltam, hogy visszatérhetnek egy folytatásban. A legfurcsább számomra talán mégis az, hogy javarészt egy modern vámpírsztorit kerekítettek az amúgy kísértet / slasher horror elemeit vegyítő műből. Az itt felbukkanó „páraevőket” ugyanis leginkább a NOS4A2 főgonoszához tudnám hasonlítani, mivel Manx is különleges erővel rendelkező gyermekekre vadászott, ahogyan Rose-ék, bár természetesen a körítés más, az indok mégis hasonló.
A különböző más sztorikkal való egyértelmű párhuzamok mellett is végig izgultam és remekül szórakoztam rajta, miközben rengeteg magyarázatot kaptam bizonyos elemekre, melyekre a Ragyogás-ban hiába vártam választ. Ennek ellenére sok rejtély maradt, amire akár egy egész franchise-t könnyű szerrel föl lehetne húzni. A film meghatározó része tehát nosztalgia faktor, melyeket a gyönyörűen rekreált momentumokkal, klasszikus zenei elemekkel és képi beállításokkal ér el, mégsem hagyja, hogy ez vigye a hátán az egész alkotást. Valahol még jobban is tetszett, mint az eredeti, hisz mozgalmasabb és összetettebb hatást kelt, mégsem ment át popcorn-moziba, ráadásként pedig úgy tisztelgett felmenője előtt, hogy nem gyalázta porig annak hagyatékát.
spoiler

Elég kínos volt ez a modernizált bullshit mitörténtveledazóta, hopp egy derekas kocsmai verekedés, hopp egy kokós luvnya az ágyban, aztán máris megint vagyok annyira gyökér, mint amilyet a Trainsponntingban még csak álmodni sem mertem… hogy micsoda?! Na hát igen, ezt a kérdést ismételgettem úgy az első harmadán át. Noha az elbűvölő Rebeca Fergusson valóban lehetne „a legszebb nő akit valaha láttam” de a kalap… az a bűvös kalap rengeteget segített neki, mert ha az arcjátéka kellett volna hogy megérintsen, akkor még mindig várom… azt az érintést… még ha sírva is, de várom :D

A többi karakter, a kis banda egész pofás lett, ám lakkszerűen csillogott rajtuk a mesterkéltség, míg a csapongó történet megannyi helyszínével és a kevés logikával, túl szájbarágóssá, butítottá tette a filmet; kb. olyasmit csinált a Ragyogással mint a Covenant az Aliennel. Durva nosztalgiafesztivált csaptak a végén, amit bár jó volt (viszont)látni, de a kevesebb-több elvének szabályszerűségét ezennel szimplán csak tovább erősítették. spoiler

Ugyanakkor a film kétségtelenül hangulatos, többször is olyan érzésem támadt, mintha tényleg egy elborult Stephen King regényt olvasnék… és tényleg! Bár ugyanez néha, pont hogy hátrányául is szolgált spoiler…

Ja és a boszorkányrepte, na az valóban fantasztikus látvány volt; elegáns és egyszerű megvalósítással, azt kell írjam és pszeudocsillagok közepette, hihető módon ábrázolta az asztráltestből való kilépést :) spoiler

Valószínűleg az eredetihez hasonló letisztult vonalvezetést és remek alakításokat vártam, azaz magas elvárásokkal kezdtem neki. Ami Ewan McGregort illeti, nem csalódtam, az „unokahuga” is jó volt, de senki más nem bizonyult maradandónak. A film sem. A közepét már szerettem, de a vége a kastélyban… ennyi fan service talán még Rouge One-ban sem volt! Ostoba, otromba és ötlettelen, megúszós, bevételhajhász és még így is, a legtöbbször gagyin, sablonosan oldották meg a helyzeteket. Azt nem tudom ebből mennyi írható a könyv számlájára, de nem is fontos. spoiler

Horrornak szerintem gyenge lett, az ijesztgetések nem túl színvonalasak, pláne hogy a mai technikával élhettek volna sokkalta kreatívabban is, mégis inkább a giccset választották. Sötét fantasynak, felnőtteknek szóló mesének egyébként nem rossz és talán nagyon lehúzom a négy csillaggal, de ezzel is jelezvén, hogy ismét csalódnom kellett egy régi, nem csak klasszikus, de különleges műnek az újdonsült cserbenhagyását illetően. Pénzért mindent? Kösz, de inkább nem. Mikor az első 15 perc alatt azt érzem, hogy simán kisétálnék, na az nem jó jel… és egyébként is, utána már csak 140 perc volt hátra :O

Ugyan olvastam a könyvet, de sok minden nem maradt meg belőle, szóval nem tudom, mennyire hű a film a könyvhöz. Filmnek teljesen rendben van, Ewan McGregorral nagyon nem lehet mellényúlni, eljátszik ő bármit, bárkit. A Roset játszó színésznő szerintem mellényúlás volt, nagyon középszerű nő játszotta, pedig ez egy nagy komplex és izgalmas karakter (lehetett volna). A Ragyogásos részek talán egy picit nekem feleslegesek voltak, mintha valami leckét mondott volna fel a rendező, ráadásul volt valami kétségbeesés is, ahogy a nagy elődbe kapaszkodott. Azért Mike Flanagan nem Stanley Kubrick, tisztességes munkát végzett, de klasszikus ez a film sohasem lesz.

Csatlakoznék @snowden és @kvázimozi kritikáihoz, nagyjából hasonló problémáim akadtak ezzel a filmmel.
Egyedül Ewan McGregor figurája és játéka emelkedik ki, ő a karakterfejlődés ívét szépen hozza. Ezt leszámítva ez egy túlságosan konvencionális és feleslegesen elnyújtott, feszültséget nem igazán teremtő alkotás. Bár nem olvastam a regényt, az is megfordult a fejemben, hogy talán nem is a filmmel van a legfőbb gond, hanem az alapötlettel. A ragyogás története kereknek és lezártnak tűnik, nem hiszem, hogy folytatást és újabb magyarázatot igényelt volna. Vagy legalábbis nem ilyet.

Az a legnagyobb baj ezzel a filmmel (vagy az alapjául szolgáló könyvvel?!), hogy megpróbálja megmagyarázni azt (a Ragyogást), amit teljesen felesleges magyarázni. Az úgy volt teljes, ahogy volt: nem érdekes, mi volt az a hotel, mi volt a természetfeletti, milyen formában volt jelen a gonosz, nem kellett hadoválni feleslegesen a „ragyogásról”. A Ragyogás számomra kicsit arról szólt, hogy nincs sok különbség egy kádból kikelő szétaszott hulla és egy alkoholista, családját kiirtani akaró apa között. Mindkettő horrorisztikus.

Az Álom doktor rendezője meg írója másként gondolták: szerintük meg kell mondani, micsoda volt ez az egész annak idején, elmagyarázni mindent az atmoszféráról, ahelyett, hogy az elhallgatásokkal, sejtetésekkel újra megteremtenék azt… ezért aztán nem is tart sehová se az egész.

Ezek a kalapos főgonoszok amúgy sem sokban különböznek a vámpíroktól, kb. ebből is jól látszódik, mennyire ötlettelen karakterek ők. Mint ahogy meglehetősen semmilyen a főszereplő kislány is (semmi jellemfejlődés nem figyelhető meg), de még Ewan McGregor Dannyje is csak díszletként funkcionál. Bár a film elején nagyon szép magyarázatot kapunk a címre, de ez a szál abbamarad, nem kap mélységet. Aztán meg hiába adják elő a szereplők, mennyire fontosak egymásnak, nincs kémia közöttük, nincsenek jelenetek, fordulatok, normális párbeszédek, amik összekapcsolnák őket.

Az már külön idegesítő, hogy vannak jelenetek, amik egy az egyben az előzményfilmet idézik meg (beállítások, zene, komplett karakterek), teljesen feleslegesen. Nem mondom, hogy nem érdemes folytatásokat csinálni nagy klasszikusokhoz, de az biztos, hogy ilyen formában semmi értelme nem volt ennek. Nem kérdés, az idei mozis King-adaptációk közül messze a legszürkébb lett ez.