A préri urai (2016) 75% 112★

A Hell or High Water teljesen meglepett. Szégyellem bevallani, de ezzel a filmmel kapcsolatban leginkább unalomra számítottam, viszont pont az ellentétét kaptam. Habár nem a legakciódúsabb a cselekménye, engem sikerült végig lekötnie. Nagyon jó a történet ritmusa, a forgatókönyv zseniálisan ötvözi a családi drámát heistfilm elemekkel. Na meg ott van a poros, sivár texasi környezet, ami a hangulat mellett igen elgondolkodtató és gyomorszorító üzenetet rejteget. A színészek is kiválóak voltak, Jeff Bridges kiemelkedően. Néhány pillantásától szinte megfagyott a vér az ereimben. Ha a való életben is ilyen, amikor mérges, nem lennék annak a helyében, aki felbosszantja.

Igazi férfifilm. Az egész hangulata fiatalkorom poszt-szoci, lepukkant, falusi-kisvárosi miliőjét idézte fel bennem, mikor a helyi késdobálókban a Mars cigik keserű füstjét aceton bukéjú borovicskával nyomtuk le, a rendőrség „A maffiózó élet szép, de rövid” feliratú szórólapokat ragasztgatott ki nevelő célzattal, és fegyverek is voltak minden kocsiban, csak nekünk titkolni kellett. Ez jutott eszembe a filmről és ha az amerikai vidék is újra erre tart, nincs min csodálkozni, hogy egy Trumpot ültettek az ovális irodába.

Lassú folyású film. Máshol, máskor már láttunk ilyet. Nem rossz film, de nem maradtam volna le semmiről, ha nem látom.

Mivel inkább a pörgősebb filmeket preferálom, így kedvenc biztos nem lesz, mert ez eléggé lassú lefolyású volt, olyan igazi kisvárosi hangulathoz illő. Ennek ellenére tetszett a film, a képi világa és a sztori is lekötött ennek ellenére.

Nem túl bonyolult történet, nem túl bonyolult karakterek, nem túl bonyolult kivitelezés. Körülbelül pont így képzelem az életet egy texasi kisvárosban. Annyira bele tudtam képzelni magamat ebbe a környezetbe, hogy szinte láttam, ahogy a verandán ülök a lemenő nap fényében, csizmás lábamat az asztalon pihentetve, a székem két hátsó lábán egyensúlyozva, miközben egy 0,33-as sört szopogatok. Nekem ezt adta ez a film.
Aki valami pörgős, bankrablásos, üldözős filmre vágyik, az ezt a filmet felejtse el. Ebben a filmben leginkább csak a zenei betétek pörgetik fel egy kicsit a kedélyeket, viszont azok nagyon találóan, nagyon jó soundtrack-et hoztak össze a filmhez. Jeff Bridges pedig úgy tolta a texasi akcentust, hogy örültem minden egyes szónak, amit kiértettem abból, amit mondott. :D

Ez igen!
Ebben volt kraft, ebben volt feszültség, ebben volt hangulat, ebben volt stílus!
A Fargo világa a fagyos Észak-Dakotából leköltözött a forró Nyugat-Texasba!
A hosszú, elnyújtott snittek, a végtelen mezők, a lassú, szomorkásan áradó zene, a karakterek, a párbeszédek mind-mind eszembe juttatták az említett filmet.
Azt persze nem tudom, mennyire paródia vagy mennyire valóság ez a bemutatott világ. Ha minden igaz belőle, nem szeretnék arra autókázni, még véletlenül sem.
Mindenestre azt a vidéket és azt a szavazóbázist láthatjuk, akik gondoskodtak az amerikai elnökválasztás meglepő eredményéről.
Láthatjuk a reményvesztettséget, a fegyverimádatot, az öntörvénykezést, a faji és vallási előítéleteket és megkülönböztetést. A mai Vadnyugatot.
És a megírt forgatókönyv alapján láthatjuk és végig élvezhetjük a zseniális párbeszédeket és még zseniálisabb alakításokat. A kezdetben szinte vicces bankrablásokat, a két páros – a bankrabló testvérek és az őket üldözők – ugratásait, a folyamatos sörvedelést, a tévéből folyó hittérítést, a pincérnők két gyöngyszemét (az öreglány dumájától lehidaltam!). Egyáltalán az összes megjelenő karaktert! Mindenki és minden a helyén van.
A nyomozás – és maga a történet nem egy nagy szám, itt nem ez a lényeg. Hanem a hangulat. A filmből áradó atmoszféra. Ahogy a kezdeti fekete humor lassan átvált a végén beteljesedő drámává.
Emlékezetes film. Biztos nem lesz akkora kultfilm mint a Fargo, de én már kedvenceltem gyorsan!
Az idei Oscar-termés számomra legkellemesebb – és váratlan meglepetése!

Ezt a filmet mindennemű előzetes információ nélkül kezdtem el nézni és azt kell mondjam ez hozott neki minimum egy csillagot. Nem látom esélyét, hogy túl sok Oscart bezsebeljen. Jeff Bridges nagyszerű volt a szerepben, de nem kiemelkedő. Szerintem ilyen figurákat álmából felkeltve is könnyedén, rutinból hoz. Katy Mixon kicsit mintha elhízott volna, de határozottan jól állt neki :)

Mindig nagyra értékeltem azokat, akik egy kialakult rendszert megmarkolnak, és egyetlen erőteljes mozdulattal valami döntő változást érnek el. Az egészhez képest tényleg csak egy apróságot tesznek hozzá, de a végeredményt látva felmerül a kérdés: ez eddig miért nem így volt?
A filmek egy jó részében a fő sodor mögötti részeket kilúgozzák, hogy minél könnyebben lehessen illeszteni. Ennek viszont paradox módon épp az az eredménye, hogy igazából sehova nem illenek igazán. Ebben a filmben viszont igazi Texast kapunk. Nem csak a fegyvermánia meg a keménység miatt. Még csak nem is a szeretettel filmezett tájképek miatt. Nagyon odafigyelt a rendező, hogy mindenki egyéniség legyen, minden mellékszereplő meg tudjon szólalni. És hogy a környezet is meg tudjon szólalni. Szociológiai ismeretekre teszünk szert. Perspektívában tudjuk meg, milyen lehet ott élni, mit gondolnak magukról a helyiek.
Ez a film extrája. Amúgy tucatwestern lenne. De hát nem az, mert extrás.

Ahogy a lovat kikötik a bolt elé, elég Grant Wood-os. De amúgy is akad pár epikus amcsigótikus kocka.

Átlagkörüli, normális bankrablós film. Csakhogy vadnyugati tájjal, odaillő zenével, cowboyokkal, indiánokkal, kisvárosokkal, neméppen modern körülményekkel, hanem texasival. Látványos volt, észre lehetett venni a poros utcákat, szegénységet, olajkutakat, fegyveres állampolgárokat, stb.
Jó volt látni a két testvér, Toby és Tanner közötti kapcsolatot, ahogy együtt voltak, segítettek egymáson.
… és jéé, volt benne egy zöld Mustang is. Azt azért sajnáltam, hogy nem nyúlták le.

Hasonló volt a hangulata, mint a Három óriásplakátnak, mégis annál kisebb volumenű. A helyszín Texas, a főszereplők a szegénység, adósság, fegyver, olaj. Ezekkel nem mondott újat, egyedül a karakterekben tűnt fel némi eredetiség. A zene is elég ad hoc volt, néhol country, néhol Thomas Newman-szerű zongoradallam csendült fel, és átvette az uralmat, ahelyett, hogy belesimult volna a háttérbe. Mégis, valahogy furcsán egyben volt a film, a két testvér kapcsolatát nagyon szépen bemutatta, Chris Pine a végén némi színészi képességet is felmutatott, amihez nem szoktam tőle. Jeff Bridges rangere adott még hozzá a filmhez, az ő alakítása kiemelkedett a többiekétől.
Mindent összevetve, nem tudok 8 pontnál kevesebbet adni a filmnek, valahogy mindig megragad az amerikai Dél (pl. Mud, Ne bántsátok a feketerigót!), így most is elvarázsolt ez az élhetetlen vidék.
(Plusz pont a címadásnak, aminek a nyelvismereti hiányosságaim miatt utána kellett olvasnom, de baromi találó, különösen a kettős értelme miatt, és hogy mindkét értelmezés beleillik a filmbe.)