Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s… [tovább]
Ponyvaregény (1994) 717★
Képek 45
Szereposztás
Kedvencelte 316
Várólistára tette 294
Kiemelt értékelések
Apukám egy nagy kedvenc rendezője Quentin Tarantino, minden évben végig nézi a filmjeit, az egyik nagy kedvenc filmje a Ponyvaregény, rengetegszer mondta hogy mennyire jó film és hogy miért nem nézem meg, láttam belőle már részleteket de még egyben soha nem láttam, szóval itt volt az ideje. Azt kell mondanom hogy nagyon tetszett, főleg az első és a harmadik történet rész, a második egy kicsit gyengébb lett, de az is érdekes volt. Tetszett ez a fura felosztás és a történet is remek volt, de legjobban a párbeszédeket bírtam! :D Volt elég sok ami nagyon nagy lett! :D
A karakterek is jók voltak, kedvencem John Travolta és Samuel L. Jackson hatalmasak voltak! :D :D
A zenék pedig telitalálatok voltak!
Biztos vagyok benne hogy még máskor is megnézem mert nagyon jó film, már bánom hogy nem előbb láttam! :D
https://media.giphy.com/media/CdNXxar1Mzy8/giphy.gif
http://www.reactiongifs.com/wp-content/uploads/2013/09/…
Már az elején éreztem, hogy ez nem lesz az én filmem, ettől függetlenül mégis megpróbáltam élvezni amennyire csak lehet. Tudom, hogy kicsit sokat vártam tőle, azonban akkorát szerencsére mégsem kellett csalódnom. :)
Néhány év múlva, érettebb fejjel majd újranézem, hátha elkap a hangulata és jobban fogom tudni értékelni, hiszen amit ennyien szeretnek, az csakis jó lehet.
Először kevesebb csillagot akartam rá adni, de végül is annyit gondolkodtam rajta, hogy most már beismerem, nem is olyan rossz, mint ahogy gondoltam. Azt hiszem megtette a hatását, mivel elég sokat elemezgettem, mióta megnéztem és próbáltam összerakni a fejemben a cselekményt, most már nagyjából kezdem kapisgálni, hogy mi is akart ez lenni. A táncos rész pedig tényleg egy ikonikus jelenet, szerintem soha nem fogom elfelejteni. :D
A ’90-es évek legjobb filmje, aminek még azóta sem akadt kihívója kevés kivétellel. Legnagyobb pozitívuma a forgatókönyv és a párbeszédek, ahogy azt azóta Tarantinotól megszokhattuk. Tökéletesen ötvözi a humort az erőszakkal. A film egyes elemei innen-onnan, korábbi filmekből vannak összelopkodva (bevallottan), mivel QT nagy filmrajongó és bátran nyúlt hozzá a kedvenc filmjeihez. A licenszelt zenék tökéletesek, illenek a jelenetekhez.
A Ponyvaregényt annak idején sokan úgy éltük meg, mintha Tarantino egy új filmnyelvet alkotott volna. Melynek voltak előzményei: a 70-es 80-as évek Tv krimisorozatai, B,C és egyéb kategóriájú akciófilmjei (VHS-en alámondással ugye:). Melyeket cikizünk, soha meg nem említünk, de titkon nagyon is szívesen nézzük, beépültek a tudatunkba, még talán némi nosztalgiát is érzünk irántuk…
Tehát Tarantino (aki videótékában dolgozott és az ott lévő összes filmet, színvonaltól függetlenül saját bevallása alapján végignézte) vette ezeknek a filmeknek a képi világát és leöntötte némi intellektuális párbeszéddel, melyek szintén tele vannak közhelyekkel. Egyszóval alkotott egy olyan egyveleget, mely újszerű, nem is kell szemlesütve nézni, mert A kategóriás, de közben rettentő szórakoztató. Az idézést, lopkodást ő sem tagadja, sőt reklámozza és védjegyévé vált. Tulajdonképpen ettől lesz igazán Tarantinos egy film (a Kill Bill-ben következte a távol-keleti kung-fu filmek, aztán a western…) Egyik zsáner a másik után.
A néhány lazán egymáshoz kapcsolódó epizódból összerakott, filmek főleg a 60-as években voltak népszerűek. Hát persze, hogy ezt is átcsempészte, végül miért is ne?
Nekem a legnagyobb problémám az, hogy nem találom azonos színvonalúnak a három epizódot. Szerintem a második (a boxolós) jóval gyengébb. És később arra is rájöttem, hogy elsősorban Bruce Willis miatt gondolom így. Egyszerűen nem látok mást, mint ugyanazt a figurát, mint bármelyik más filmjében, ami önmagában nem lenne gond, de számomra ez a rész egyszerűen unalomba fullad. Nem működnek a párbeszédek (pedig a taxis nővel folytatott, meg a csajával akár jó is lehetne…) És valamiért úgy érzem, hogy ez elsősorban az ő hibája.
Viszont ott van John Travolta, aki miatt majdnem 10 csillagot adtam. Hát ha van színész, aki kilépett a komfortzónájából, akkor ő az. Emlékszem, amikor kijött a ponyvaregény mennyit cikkeztek róla. Úgy élt az emlékünkben (ha élt valamennyire), mint a Grease-ben, megy a Szombat esti lázban ugráló valaki. A nyolcvanas években néhány említésre sem méltó filmben játszott. Majd visszatért Vincent Vega szerepében. Hát volt benne kockázat:) Arra szerintem ő sem gondolt, hogy a második karrierje indul be ezzel a filmmel (ezt követte az Ál/arc, a Kardhal, meg a többiek). Vincent figurája azért ilyen jó, mert gátlástalanul csinál (jó értelemben) hülyét magából. Már maga az a külső:) Samuel L. Jackson pedig páratlan partner mindebben. Számomra a filmtörténet egyik legjobb párosa.
Nekem ez tökéletes film lenne, csak ugye Bruce Willist tudnám feledni.
Lehet, hogy kultfilmnek számít, azonban engem nem győzött meg. Hosszúnak és unalmasnak találtam, különösen a Thurman-Travolta sztorit, aminek a végénél már majdnem eret vágtam. De a bokszolós szál is eléggé lagymatag volt, még a régi, tökös Willist látva is.
Amikor azonban Jules és Vincent szerepelt, na azokat a jeleneteket bármikor el tudnám nézni. Nagyon jó szövegeket tolnak, és elképesztően lazák.
A magam részéről köszönöm, egyszer elég volt.
Amikor először láttam, majd' eldobtam az agyam! Azóta már rengetegszer újranéztem és még mindig nagyon jó! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Fú nekem ez volt az első Tarantino filmem (és nem az utolsó) de így most hirtelen nem igazán tudok mit mondani.
Akiknek említettem, hogy én még nem láttam ezt a filmet azok mind sértődötten néztek rám, hogy „ez hooooooooogy leheeeeeet?”
Hát nem tudom. Így valahogy másra számítottam.
A színészek valóban iszonyat jók, Tarantino cameoja se rossz.:D
A szövegek is nagyon nagyok.
A kedvenc jeleneteim azok voltak, amelyekben Uma Thurman szerepelt.
Ja és a zenék 10/10!
Most így egyelőre ennyit tudok írni, ja meg, hogy még egyszer meg kell néznem ezt a filmet!
Megnéztem, láttam, nem az én filmem, de abszolút értem, miért szeretik sokan. A táncolós jelenet, meg néhány még nagyon tetszett, a zenék zseniálisak. Szóval értem, miért klasszikus.
Népszerű idézetek
Ezékiel 25:17 Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!
Winston 'The Wolf' Wolfe: Winston Wolfe vagyok. Problémamegoldó.
Jimmie Dimmick: Hát, az van itt.
Marsellus Wallace: Mostantól fogva megmondom, hogy lesz velem és veled! Nem lesz olyan, hogy te meg én! Soha többé!
Ponyva: főnév, 1; lenből, kenderből szőtt erős, durva vászon
2; olcsó eszközökkel, hatásra törekvő, selejtes értékű, durva papírra nyomott, prózai mű.
Vincent Vega: Kérsz szalonnát?
Jules Winnfield: Nem eszem disznóhúst.
Vincent Vega: Mi vagy te, zsidó?
Jules Winnfield: Nem vagyok zsidó, csak nem szeretem a disznót.
Vincent Vega: De miért nem?
Jules Winnfield: Mert a disznó mocskos állat. Nem eszem mocskos állatot.
Vincent Vega: Pedig a szalonna jó, és a pörkölt is jó.
Jules Winnfield: Nézd, lehet, hogy van, akinek egy patkány is ínyenc falat, de én akkor sem enném meg a mocskos dögöt. A disznó trágyában alszik, és dagonyázik, ettől mocskos állat. Én nem eszem semmi olyat, ami nem undorodik a saját piszkától.
Vincent Vega: Na és a kutya? Az is megeszi a piszkát.
Jules Winnfield: Kutyahúst sem eszem.
Vincent Vega: Jó, de a kutyát is mocskos állatnak tartod?
Jules Winnfield: Azt ugyan nem mondanám a kutyára, hogy mocskos, de az tény, hogy koszos. Viszont a kutyának van egyénisége, és az sokat számít.
Vincent Vega: Á, eszerint a logika szerint, ha a disznónak volna egyénisége, a disznó sem volna mocskos állat? Így van?
Jules Winnfield: Így hát! Akkor aranyos, édes egy dög volna. Egy ilyen disznó még sokkal aranyosabb volna, mint a malacok a tévémesékben.
Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is
2 | 4 szavazat · Összehasonlítás | |
2 | Blöff (2000) 87% | |
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás | |
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás | |
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás |