Szemtől szemben (1995) 83% 214★

Hogy életem egy-két jelentős évében ennek a filmnek a plakátja nézett le rám a falról, részben a véletlen műve. Olyasmi, amit pusztán vagy elsősorban akciófilmnek tartok, nem kerülhetett volna mellém. Mégis, amikor adódott ez a plakát, nem hezitáltam. Olyan emberek szerepelnek ebben a filmben, akiket kivétel nélkül bírok. A legapróbb részletet is pontosan megformáltnak tartom. Annyi kép, jelenet, helyzet idéződött fel akkor bennem, hogy egészen meglepett a felismerés: ez a film él bennem. spoiler
A barátnőm csak néha kapcsolódott most bele a nézésbe, és méltán kérdezte meg, nem túl vontatott-e ez a film. Azt válaszoltam, hogy nem az. Csak lassú és részletgazdag. Mert minden élethelyzet egésznek kíván mutatkozni. Nincs az az ember vagy döntés, amit a néző ne látna, ne értene a maga kiterjedésében és összefüggéseiben. És még a csak akciófilm kitétel sem igaz. Annyira erősen mutatja be az ember kiszolgáltatottságát a saját szenvedélyeinek, jelleme egyedi mintázatának. És nem csupán De Niro utolérhetetlen arckifejezéséről beszélek, amikor a volán mögött meggondolja magát, hanem minden egyes szereplőről, beleértve a soha fel nem bukkanó apát is. Arról beszélek, hogy öncsonkítás lenne elnyomni szinte mániákus működésünket, de ha tudunk másokhoz kapcsolódni, ha csak egy kicsit lejjebb csavarunk önmagunkon, és a másik akár harcos-, akár munka-, akár élettársként ezt respektálja, az hihetetlenül megerősítő tud lenni.

Régebben csak jeleneteket láttam belőle, és most legszívesebben tarkón rúgnám magam, amiért erre a hatalmas mesterműre sose hagytam időt szentelni, hogy megnézzem teljesen egészében.
Eszméletlen ahogy minden pontja a legnagyobb műgonddal van összerakva. A végtelenül izgalmasan felépített történet, a zseniális színészek, filmtörténelmi jelentőségű akciójelenetek, és ahogy a karakterek (főleg az antagonisták) háttere, jellemrajza meg van írva egyszerűen mesteri az egész. Nem is beszélve Elliott Goldenthal zenéjéről, ami néhol a plafonig nyomja a feszültséget, illetve a kiváló magyar szinkronról.
Lehet kissé furán fog hangzani, de ami még számomra nagyon kiemelendő (amit már a Collateral-ban is mocskosul éltem), hogy Mann milyen eszközökkel (kamerabeállításokkal) játszik az éjszakai/hajnali órák fényhatásainál. Nem tudom ezt jobban kifejteni, egyszerűen ezzel a hangulatfestéssel nem tudok betelni.

Egy rakat jó színész egy rakáson kicsit gyengécske és túlnyújtott sztorival. Volt egy Brad Pitt hasonmás, Trejo aki itt is Trejo és két olasz akik közül nem lehet választani, melyikük a szimpibb. A zene pedig mint valami Angelo Badalamenti. Szóval hangulatos volt végülis. Szerencsére Natalie Portman alig volt benne.

Az akciójelenetek tényleg nagyon látványosak, elég jól öregedett a film.
A feszültségkeltés, izgalomfokozás is működik.
Megértem, hogy miért kapott helyett annyi filmes listán.
De..
Ez a film kong az ürességtől. A zsigerből fakadó hajszán túl nincs benne semmi lélek, semmi tanulság, semmi fejlődés. Pl. hiába a két főszereplő magánéletének ábrázolása, amikor a párjukkal nem létezett bensőséges viszony. Mivel mindkét karakter a hivatásának megszállottja, ezért a nőkhöz való viszonyuk sem árnyalta tovább a karaktereket, hiszen mellettük is pontosan ugyanazt a viselkedést mutatták.
Egyáltalán nem tartom kiemelkedőnek Al Pacino és Robert De Niro játékát, végig az az érzésem volt, hogy szerintük nekik elég már csupán megjelenni, ordítani néha pár sort, és ennél nagyobb erőfeszítés nem szükséges a szerep kedvéért.

Régóta érett már ez a film a megtekintésre a két főszereplő személye miatt. Kicsit lassan indul be a történet, de aztán élvezetes, tartalmas sztori kerekedik ki belőle. Sztárparadé, így is nevezhetnénk.
A talaj egyre inkább forrósodik mindenki alatt, mind szakmai, mind magánéleti szempontból. No de ha egyszer szemtől szembe kerülnek, ki húzza meg hamarabb a ravaszt?

Neo noir, de a javából. Al Pacino és Bob De Niro hibátlan, majd' 3 órás játéka korszakalkotó mű.
A zene hömpölyögve kíséri a történetet, egészen a spoiler, aztán az ember már sejti a végét, érzi a bajt, de nem tudja mégsem eldönteni, mi lesz, sikerül-e, aminek sikerülni kell.

Kicsit túlírt. A történet feszessége miatt jó pár jelenet kihagyható lett volna.

Az egyik legjobb akciófilm a műfajában. A háború az utcán meg szerintem filmtörténeti jelenet. Akciójelenet régen váltott ki belőlem ekkora feszültséget, mint amikor durván ropognak azok a gépfegyverek. :O :)

Mestermű.

Eleinte kicsit nehezen indul be, de a közepétől már nagyon izgalmas.