A csíkos pizsamás fiú (2008) 80% 183★

Torokszorító film.
Nekem tetszett, bár néhol idgesített a kisfiú tudatlansága, józan paraszti eszének hiánya :D
Hangulatilag nagyon ott volt, pláne a legvége, a film alatt pedig végig a sírás kerülgetett, mivel már tudtam mi lesz a vége.
Volt benne egy-két logikátlanság, mint a kerítéses beszélgetések. Hogy a francba nem vette észre öket senki?!
Ezek felett még szemet tudok hunyni, de többszöri nézés után már nem hiszem, hogy sikerülne.

Húúú, hát ez nagyon durva volt… annyira nem vagyok oda az ilyen témájú filmekért… nyafogok előtte, nyafogok utána – közben meg döbbenten figyelek tányérnyira tágult szemekkel.
A kisgyerek az valami nagyon buta volt a korához képest, apu unszimpatikus, a nővérke tökéletes kis Hitlerjugend… az anyuka. Anyu észjárása nagyon gyors volt, iszonyat gyorsan betöltötte a végén a programot, apu még bőven loadingolta az infót.

Kemény sztori, ütős. Soha többé nem szeretném megnézni, de nem volt rossz. Azért A zongoristát jobban „szerettem”.

Update: akkor már blogon is:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/06/a-csikos-…

Maga a film elég kiszámítható és nem is a legjobb a témában, bár mindenképpen érdekes ez az egész gyerekszemszög. Viszont a történet megrázó és szívfájdító. A legnagyobb hiba talán a főszereplő fiú butasága; egy ideig próbáltam az életkorára fogni, de miután folyamatosan szórják elé az információmorzsákat és mégsem esik le neki a világon semmi, a végére már zavart szegénykém. Nem olyan film ez, amit szívesen megnézne másodjára is bárki, de egyszer azért érdemes. Én anno olvastam a könyvet is, de bevallom, túl mély benyomást az sem gyakorolt rám.

Ha fájhat egy filmtől a lélek, akkor ettől sajoghat csak igazán…Az apuka kisfia jellemben hasonlított hozzám, a gyerekkori énemhez. Én is bottal hadonásztam, szaladgáltam minfenfele, próbáltam lefoglalni magam a magány közepette. Vajon megéri-e az utolsó pillanatig bátornak mutatkozni vagy nem? Mennyit ér egy barátság?
Sokáig emlékezni fogok erre a filmre.

Szívszorító történet.
Ez volt az első filmem talán, ebben a témában, de ezek után nem biztos, hogy szeretnék többet. Nagyon nyomasztó volt az egész film, a színtelensége, a zenei aláfestések, a Hitler képek, zászlók és persze a „tanya” is.
Bruno és Schmuel megismerkedése, a két ártatlan, a világról mit sem tudó gyermek egymásra találasa, baratsagá megható volt. Annál kevésbé az elárulás, majd a film végi szörnyű megbocsájtas…
Szívszaggató történet a szégyenteljes, mocskos történelemből.

Nem is tudom, egy ilyen filmre hány csillagot szabad adni…lényegében tetszett a film. Nagyon megragadott a két kisfiú találkozása, barátsága és a hihetetlen gyermeki ártatlanság. Minden rossz mögé valami jót képzelnek, így talán túl lehet élni.
A legrosszabb dolog az életben, amikor a szülő túléli gyermekét… így kíváncsi lettem volna, hogy a Tábornok ezek után mit tett. Továbbra is vallotta ideológiáját vagy teljesen megváltozott az élete.

Nem áll szándékomban a filmet más tábori filmekkel összehasonlítani, mert azok mindegyike más, egyedi eset, saját hangulattal, történettel, van közte jobb és rosszabb is. Viszont a könyvet nem tudom és nem is akarom kikerülni.
Az apa: teljesen más karakter, rá se ismerni. A könyvben olyan jellem, akinek a jelenlétében még levegőt venni is csak engedéllyel lehetett. Hozzászólni, kérdéseket feltenni? Kizárt. Az, hogy itt kedvesen magyarázott a gyerekeknek (mégha nem is mindig az igazat) és alapvetően tette a kedves családapát, abszurd volt.
Hiányoltam a nagyit, a felvillanása gyakorlatilag csak egy másik villanásnyi jelent miatt szerepelt, de az meg az apa új karakterének tükrében szinte felesleges volt.
Bruno tudatlansága: a könyvben is fura és bosszantó volt, de megmagyarázható. Egy tekintélyelvű rideg apa mellet a gyerekek a kor követelményeinek megfelelően hittek drága szüleik minden szavának, kérdés nincs, információ nincs, csak amit „tudnod kell”. Anya és nagyi meg óvta őket mindentől. Kellően leszűkített burokban könnyebben irányítható bármely ember tudása/tudatlansága (akár felnőtté is – például: Menekülés a 14-es táborból). Itt viszont Brunonak több helyről is jutott információmorzsa. Érthetetlen volt, miért nem képes legalább részleteket összerakni belőle.
Idegesítő apróság: a gyerekek szinkronhangja túl cukis volt, a fülem nem értékelte ezt a fajta cukormázat a történethez.
Kurt: na ő legalább ugyanolyan elviselhetetlen gennyláda volt.
A két gyerek találkái: a könyvben az őrök hiánya kevésbé zavart, a képzeletem és a szövegkörnyezet kitöltötte az űrt, megteremtette a lehetőségeket. A filmben vizuálisan annyira nyilvánvaló volt a helyzert lehetetlensége, vártam, mikor akad némi nehézségük ebben a hatalmas térben és „szabadságban”.
Azért írok pozitívat is, volt számomra négy nagyon erős jelenete a filmnek: a 45.perc körül nem a gyerekszínészt láttam, hanem egy igazán félelemtől rettegő szempárt; nehéz volt az asztali jelent vége a másnap reggellel, a propaganda műsor, és spoiler.
A vége: a könyvben spoiler Ezt a filmtől végre megkaptam. spoiler Itt megint csak a film javára kell írnom a képi megoldást és azt a néhány percnyi pluszt a történetben.

Két különböző világ, két nézőpont: a kerítésen innen és túl.
Nagyon kemény film, főleg, mert gyerekekről szól. A vége nagyon pityergős.

Hát igen. Az ami történt eleve elborzasztó, de akkori gyerekként megérteni szinte lehetetlen lehetett. Borzalmas amiket tettek a zsidókkal, nem gondolom hogy ez bármilyen módon is helyes lett volna. Remélem Bruno édesapja ezt követően belátta, hogy amit tesz az helytelen, lehet hogy akkora ez már túl késő, hisz így is mennyi ember halt meg az ő keze alatt. Először talán furcsa, de annyira nem megdöbbentő, hogy az édesanyja az aki legelőször meglátta, hogy mit tett a férje, hogy mivé vált ő. És az, ahogy az akkori tanár oktatta a gyerekeket.. ha minden iskolába ezt csinálták akkor ezt külön undorító dolognak tartom. Belenevelik a gyerekükbe azt amit pár idióta félnótás gondol? Szörnyű, mert egy szabad világban ennek nem így kéne mennie, persze az teljesen más időszak is volt, mint ami most van. Szóval engem eléggé elborzasztott a film, kegyetlenül törte össze a szívemet és csak sajnálni tudom, hogy pár jó ember mint például Bruno elszenvedte ezt. Talán így bemutatva a történteket sokkal jobban elgondolkodik az ember ezeken, mintha ez is csak egy egyszerű háborús film lenne, de persze ez nem az. Nem mintha a sok lövöldözés meg halál nem lenne iszonyú, csupán egy kis fiú karakter szemén át az egész történet sokkal másabb, mélyebb. Remélem jön majd egyszer valami és örökre eltűnnek az ilyen emberek a világról, az olyanok, akik ilyenekre képesek.

Láttam már pár ezzel a témával foglalkozó filmet, de ez majdhogynem túl tesz mindegyiken. Egészen megrázó a vége..