Snitt-díj 2022 – 2. rész
Legjobb zeneszerző és Legjobb rendező kategóriában egyaránt rajt-cél győzelemről beszélhetünk, illetve mindkét nyertesről elmondható, hogy közel dupla annyi szavazatot kaptak, mint a második helyezettek. Ezenkívül mindketten ugyanazon film sikeréhez járultak hozzá alkotásukkal.
A Legjobb zeneszerző szavazataitok alapján Hans Zimmer, a Dűne zenéjéért.
A Legjobb rendező díját pedig Denis Villeneuve-nek ítéltétek, amiért megrendezte a fentebb említett filmet.
A Legjobb dokumentumfilm, -sorozat vagy -minisorozat és a Legjobb rövidfilm azon két kategória, melyre a legkevesebb jelölés, illetve szavazat érkezett.
Ennek ellenére a Formula 1 – Hajsza a túlélésért dokumentumfilm-sorozat minden kétséget kizárólag elsőnek száguldott át a Legjobb dokumentumfilm, -sorozat vagy -minisorozat-versenypályájának célvonalán.
Legjobb rövidfilmként pedig az All Too Well: The Short Film kocogott be 6 darab szavazati előnnyel a mezőny előtt.
Az animációs filmek között kiélezett küzdelem dúlt. A Raya és az utolsó sárkány végül mindössze 4 darab szavazattal előzte meg a második helyezettet és nyerte el a Legjobb animációs film címet.
Ez még nem minden! A befejezést holnapra tartogatjuk.
Snitt-díj 2022 – 1. rész, Sorozatok
A sorozatban vagy minisorozatban nyújtott alakításokért járó díjaink mindkét kategóriájának első helyezettje közel annyi szavazatot kapott tőletek, mint a második és harmadik helyezett összesen.
Minisorozatok és sorozatok terén nem volt ennyire kiegyenlített a küzdelem, mert míg minisorozat kategóriánk győztese gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, addig sorozat győztesünk csak 10 szavazattal előzte meg, az egyébként legtöbb jelölést kapott második helyezettet.
A Legjobb női alakítás sorozatban vagy minisorozatban kategória győztese Elizabeth Olsen a WandaVízióban nyújtott alakításáért.
A Legjobb férfi alakítás sorozatban vagy minisorozatban díj nyertese pedig Henry Cavill a Vajákban alakított szerepéért, aki így már második Snitt-díját söpörhette be.
A Legjobb minisorozat kategóriát – már a jelölések számát tekintve is – jelentős fölénnyel a WandaVízió nyerte.
A Legjobb sorozat címet pedig A nagy pénzrablás utolsó évadának sikerült elnyernie.
A többi díjazottal holnap jelentkezünk.
Snitt-díj visszaszámlálás
Még csütörtök éjfélig szavazhattok a kedvenceitekre!
Eddig összesen 4418 szavazat érkezett 572 felhasználótól.
Ne felejtsétek el leadni a voksaitokat és izguljunk együtt a kedvenceinkért!
Figyelmeztető címkék
Mától a filmekhez újfajta címkéket is hozzá lehet adni a jobb oldali menüjükben – ezek a figyelmeztető címkék:
A filmhez hozzáadott figyelmeztető címkék kilistázhatóak a cím alatti felkiáltójel ikonra kattintva:
Ezek a címkék figyelmeztetnek rá, ha egy filmben esetleg olyasmi van, amit nem szeretnél látni, vagy nem szeretnéd, hogy a gyermeked lásson. Vigyázz! Ezek a címkék spoileresek is lehetnek.
A figyelmeztető címkék ugyanúgy szűrhetőek és listázhatóak mint az általános és nemzetiségi címkék.
Egyes címkék (pl. meztelenség) át lettek minősítve figyelmeztető címkének, hiszen ezeket eddig is erre a célra használtátok. Sima címkeként már nem fogjátok megtalálni őket.
Ugyanakkor továbbra is kérünk mindenkit, hogy egy filmre csak olyan általános címkét tegyen fel, ami nem spoileres és lényegi részét képezi a filmnek! (Pl. ne tedd rá az esküvő címkét egy olyan sorozatra, amiben ugyan tényleg van egy esküvő, de maga a sorozat nem erről szól.) Mindig gondold át, hogy pár szóban hogyan foglalnád össze az adott filmet.
A figyelmeztető címkék listáját a Filmek oldalon keresztül elérhető Címkék menüben találod. Új figyelmeztető címkét igényelni az üzenet a Snittnek oldalon keresztül lehet.
Jó címkézést!
Indulhat a szavazás!
Összesítettük a jelöléseket és meghoztuk A LISTÁT!
A jelöltekre március 31. éjfélig tudtok szavazni, a gombokkal, de továbbra is csak azokra a filmekre, amiket már láttatok. Tehát, ha még nem láttátok az összes jelölt filmet, akkor március 31-ig még pótolhatjátok.
A szavazat leadása után egy jelenik meg a gomb helyén. Szavazatot törölni vagy módosítani a pipára kattintással és a „Rendben” gomb megnyomásával tudtok.
A szavazás nem nyilvános, ezért mindenki csak a saját szavazatait láthatja a szavazó-felületen.
Jó voksolást!
Új kitüntetések
Mostantól a frissen aktivált új snittes kitüntetések bekerülnek a frissetekbe. Ezzel egyidejűleg, a korábbi „Kitüntetések” menüpontot – ahol eddig azt láttátok, hogy a figyeltjeitek milyen kitüntetést vettek át – átneveztük „Kitüntetésátvételek”-re.
Ha valaki nem akar ennyire képben lenni a friss kitüntetésekkel, a profiloldalán a beállítások „Friss” fülén kikapcsolhatja ezt a funkciót, a „Kitüntetések” sor előtti pipa kivételével.
Néhány további változással is készülünk nektek. Tervezés alatt van egy olyan felület, amin az eddigieknél nagyobb súllyal szólhattok majd bele abba, hogy ki kapjon kitüntetést, azaz lesznek olyan kitüntetések, amiket csak ti szavaztok meg.
Ezen kívül az általunk választott művészeknek osztott kitüntetések is megmaradnak, illetve a címkés és egyéb kitüntetésekből is van még a tarsolyunkban, így azt reméljük, hogy érdemes lesz majd ezt az új sort figyelnetek.
2021 a számok tükrében
Hoztunk nektek egy kis statisztikát és évösszefoglalót tavalyról.
- A Snitt tagjainak száma 4861 fővel nőtt, így már 36.322-en vagyunk. Üdv mindenkinek!
- Tavaly 10231 új filmadatlap került a rendszerbe, illetve a tagok rengeteg hibajelzést (6274 lett elfogadva) és hibajavítást (3643 lett javítva) küldtek be.
- A rendszerben 2021-ben 365.547 filmézés lett rögzítve (-9,12% 2020-hoz képest), az epizódnézések száma 2.669.072 volt (-6,15%).
- A verziókezelőnkbe 322 új bejegyzés került, vagyis ennyi kisebb-nagyobb fejlesztés, finomhangolás és hibajavítás készült. A kedvenc nagyobb fejlesztéseink, hogy
- már lehet triviákat is hozzáadni a rendszerhez;
- a filmeknél megjelenik, hogy melyik streamingszolgáltatónál érhető el, így nem kell legális forrás után kutatni, ha nem moziban akarunk nézni valamit.
- Ezek voltak a legnézettebb filmek tavaly a Snitten:
1. Dűne (2021) = 831 megtekintés
2. Fekete Özvegy (2021) = 763 megtekintés
3. Harry Potter és a bölcsek köve (2001) = 659 megtekintés
4. Harry Potter és a Titkok Kamrája (2002) = 591 megtekintés
5. Harry Potter és az azkabani fogoly (2004) = 589 megtekintés
6. Harry Potter és a Tűz Serlege (2005) = 556 megtekintés
7. A fiúknak – Örökkön örökké (2021) = 551 megtekintés
8. Free Guy (2021) = 550 megtekintés
9. Különösen veszélyes bűnözők (2021) = 538 megtekintés
10. Harry Potter és a Főnix Rendje (2007) = 518 megtekintés
Nagy tervekkel és kíváncsian várjuk, mit hoz az idei év.
Mindenkinek jó filmekben gazdag 2022-t kívánunk!
Snitt-díj 2022!
Indulhat a szavazás a Snitt-díj 2022-es jelöltjeire!
A díjakat azoknak a filmeknek és művészeknek fogjuk odaítélni, akiket a Snitt tagjai megszavaznak. Az első fázis a jelölés lesz, a második fázisban pedig a legtöbb jelölést kapott versenyzőkre lehet majd szavazni.
A jelölés azonnal indul, és az alábbi 14 kategóriában várjuk a jelöléseiteket (kategóriánként 5 jelölést lehet leadni):
- Legjobb film
- Legjobb animációs film
- Legjobb dokumentumfilm, - sorozat vagy -minisorozat
- Legjobb rövidfilm
- Legjobb rendező
- Legjobb zeneszerző
- Legjobb férfi főszereplő
- Legjobb női főszereplő
- Legjobb férfi mellékszereplő
- Legjobb női mellékszereplő
- Legjobb sorozat
- Legjobb minisorozat
- Legjobb női alakítás sorozatban vagy minisorozatban
- Legjobb férfi alakítás sorozatban vagy minisorozatban
Jelölni kizárólag 2021-ben bemutatott filmeket tudtok, ezek közül is csak azokat, amiket már láttatok. Sorozatok esetében 2021-ben futó évad is számít.
A jelölést az adott filmadatlapon fölül a trófea ikonra kattintva tudtok leadni (legjobb szereplő vagy stábtag esetében is a filmnél keressétek az ikont). Itt pipáljátok ki a megfelelő sort, színésznél pedig válasszátok ki a megfelelő színészt is hozzá.
Jelölést törölni ugyanúgy a trófea ikonnál tudtok, a pipa kivételével, és a Jelölés elküldése gombra kattintva.
Jelöléseiteket a profilotok jobboldali menüjében legalul, a Közreműködések lenyílóban a Snitt-díj-jelölések linkre kattintva láthatjátok egyben.
A jelölések nem nyilvánosak, mindenki csak a saját jelölését láthatja.
A listákat a jelölhető filmekről a fenti felsorolásban található linkekre kattintva tudjátok megnyitni. Ezeknél a listáknál az „Összes film” lenyílónál kiválaszthatjátok csak a már látott vagy várólistás filmek listázását is!
Jelölni február 27. éjfélig tudtok, utána február 28-án fogjuk egy blogbejegyzésben közzé tenni a jelöltek listáit. A jelöltekre március 31. éjfélig tudtok szavazni.
A díjról a Snitt-díj zónában tudtok beszélgetni.
Jó filmnézést, jó szurkolást! :)
Születésnaposok
Ebben a hónapban sem maradunk ünnepeltek nélkül:
Dame Judi Dench december 9-én ünnepelte 87. születésnapját,
míg Bill Nighy december 12-én lett 72 éves.
A nagyszerű színészek mellett ne feledkezzetek meg a karácsonyi kitüntetésünkről, amit csak december 31-éig vehettek át.
Két fejlesztés: profilváltozások és streaming
Profilváltozások: a Molynak beküldött ötletek között igen előkelő helyen szerepelt, hogy nyomon lehessen követni a profilnevekben és avatarokban történt változásokat, így az ottani fejlesztés gyors átvétele nagyon jó ötletnek tűnik.
A profiloldalon megjeleníthetők a korábbi profilnevek.
A Frissbe pedig bekerülnek a név- és avatarváltozások.
Streaming: a filmeknél meg lehet adni (a fogaskerék alatt), hogy melyik streamingszolgáltató kínálatában szerepel az adott alkotás. Ez megjelenik egyrészt a film adatlapján…
…másrészt a Filmek menüben a Streaming menüpont alatt ugyanúgy lehet böngészni ezeket, mint a többi filmes lekérés esetén.