Snitt-díj 2024 – új kategóriák!

Megkerestetek minket egy ötlettel, hogy jó lenne, ha jutna figyelem az amerikai filmek mellett más országokra is. Úgy látjuk, ez valóban színesítené a palettát, így február 29-ig az alábbi két kategóriába is várjuk a jelöléseiteket:

Legjobb ázsiai film vagy sorozat
Ide olyan filmeket vagy sorozatokat várunk, aminek a nemzetisége ázsiai. Ha olyan ország is szerepel a nemzetiségeknél, ami nem ázsiai (pl. egy amerikai-kínai koprodukció esetén), kitétel, hogy a film rendezője és a szereplők nagy része is ázsiai legyen.

Legjobb film vagy sorozat a világ többi részéről
Ide olyan filmeket vagy sorozatokat várunk, ami se nem ázsiai, se nem amerikai (de kanadai vagy brazil például lehet). Itt is kitétel, hogy a film rendezője és a szereplők nagy része ne amerikai és/vagy ázsiai legyen.

Ezek a kategóriák jelenleg minden filmnél megjelennek, a szavazatok szűrése ugyanis a bonyolult kitételek miatt kézzel fog történni.

Snitt-díj 2024!

Idén is várjuk szavazaitokat a Snitt-díj 2024-es jelöltjeire!

A díjakat azoknak a filmeknek és művészeknek fogjuk odaítélni, akiket a Snitt tagjai megszavaznak. Az első fázis a jelölés lesz, a második fázisban pedig a legtöbb jelölést kapott versenyzőkre lehet majd szavazni.

A jelölés azonnal indul, és az alábbi 14 kategóriában várjuk a jelöléseiteket (kategóriánként 5 jelölést lehet leadni):

Jelölni kizárólag 2023-ban bemutatott filmeket tudtok, ezek közül is csak azokat, amiket már láttatok. Sorozatok esetében 2023-ban futó évad is számít.

A jelölést az adott filmadatlapon fölül a trófea ikonra kattintva tudtok leadni (legjobb szereplő vagy stábtag esetében is a filmnél keressétek az ikont). Itt pipáljátok ki a megfelelő sort, színésznél pedig válasszátok ki a megfelelő színészt is hozzá.

Jelölést törölni ugyanúgy a trófea ikonnál tudtok, a pipa kivételével, és a Jelölés elküldése gombra kattintva.

Jelöléseiteket a profilotok jobboldali menüjében legalul, a Közreműködések lenyílóban a Snitt-díj-jelölések linkre kattintva láthatjátok egyben.

A jelölések nem nyilvánosak, mindenki csak a saját jelölését láthatja.

A listákat a jelölhető filmekről a fenti felsorolásban található linkekre kattintva tudjátok megnyitni. Ezeknél a listáknál az „Összes film” lenyílónál kiválaszthatjátok csak a már látott vagy várólistás filmek listázását is!

Jelölni február 29. éjfélig tudtok, utána egy blogbejegyzésben fogjuk közzétenni a jelöltek listáit. A jelöltekre március 31. éjfélig tudtok szavazni.

A díjról a Snitt-díj zónában tudtok beszélgetni.

Jó filmnézést, jó szurkolást! :)

Boldog karácsonyt!

A művészek adatlapján a fogaskerék alá bekerült egy Kapcsolat hozzáadása link, amellyel az egyes adatlapokat össze lehet kötni, mégpedig aszerint, hogy ki kinek a kije.

Az így rögzített információk mindkét művész adatlapján a Kapcsolatok résznél jelennek meg.

Ezúton kívánunk mindenkinek boldog karácsonyt és filmnézésekben gazdag új évet!

És te tudod, mit nézel jövő nyáron?

Akik a Molyon is járatosak, azoknak röviden összefoglaljuk: a Snittre is átkerült az Éves terv funkció.

Bővebben:
A profilokon mostantól található egy Éves terv menü, ahol filmeket lehet felpakolni egy listára a megfelelő év kiválasztását követően a jobb fölső sarokban található plusz gombra kattintva.

  • Lehet szöveges tartalmakat is rögzíteni, pl. 3 sci-fi (ezt 3 filmként fogja számolni a rendszer).
  • A filmekhez megjegyzés fűzhető (pl. csak a 3. évad).
  • A filmekhez tervezett hónap is megadható.
  • A megnézett filmek automatikusan pipálódnak, de manuálisan is pipálható a haladás.
  • A tervezett filmek bekerülnek figyelőink frissébe (ez kikapcsolható a beállításoknál).
  • A haladásról hajónapló vezethető (ez mindig csak az aktuális évnél elérhető).
  • A hajónapló is bekerül a frissbe, kedvencelhető, hozzá lehet szólni.

A funkcióhoz terveink szerint még sok fejlesztés fog készülni december folyamán, egyelőre arra kérünk titeket, hogy a hibákat az Üzenet a Snittnek oldalon keresztül, az ötleteket pedig a meta.snitt.hu oldalon jelezzétek. Köszönjük!

Háttér: minden, mindenhol, mindenkor

Az elmúlt időszakban a Snitt hátterét A Generális című filmből kölcsönöztük. Azzal, hogy régi filmek képkockái adják a Snitt háttérképét, csupán egy bökkenő van: az amerikai szerzői jog szerint egy film csak a bemutató után 95 évvel válik közkinccsé, így onnantól kezdve használható fel szabadon. Hmmm…

Ez azt jelenti, hogy az egyik kedvenc Chaplin-képkockámra még 3 évet várni kell. Humprey Bogart és Ingrid Bergman Casablanca-beli párosára pedig még 14 évet. Az Interstellarra meg még 86-ot…

De amit nem szabad Jupiternek, azt szabad a kisökörnek, vagyis míg mi nem rakhatunk ki tetszőleges háttérképet, addig a felhasználók ezt gond nélkül megtehetik. Éppen ezért mostantól a Snitt valamennyi képe (a fogaskereke alatt) beállítható háttérképnek.

Ezzel együtt valamennyi korábbi beállítási lehetőség megmarad. A Beállítások Működés füle alatt a Háttérbeállítások résznél egy legördülő menüből lehet kiválasztani az összes lehetőséget: egy szürke átmenetet, a Snitt klasszikus háttérszínét, saját színt, a régi filmes hátteret és tetszőleges filmképet (a filmes képeket 1920×1080-as felbontásra optimalizáljuk, hogy jól nézzenek ki nagyobb képernyőn is, viszont GIF-ekkel nem működik). Ha valamilyen filmes képet állítunk be, akkor az oldal „túlgörgethető”, hogy látszódjon a teljes kép.

Várakozó filmadatlapok

A többszáz üres, évszám nélküli filmadatlapot böngészve eltöprengtünk rajta, mitévők legyünk az olyan filmekkel, melyeknél még az is kérdéses, egyáltalán elkészülnek-e valaha.
Arra a döntésre jutottunk, hogy azokat a filmadatlapokat, amelyeknél azért nincs évszám, mert még azt sem tudni, hogy mikor fognak megjelenni, törölni fogjuk, és titeket is arra kérünk, hogy ne töltsetek fel ilyen filmeket. Az ilyen filmekkel kapcsolatos híreket javasoljuk, hogy kapcsolódó zónákban osszátok meg egymással.
A törlést két hét múlva kezdjük meg, addig mindenki kiírhatja az őt érdeklő címeket a várólistát évszám szerint rendezve, és ott az utolsó oldalakat átnézve.
A törlés nem automatikusan fog történni, és nem érinti azokat az adatlapokat, amikről biztosan tudni, hogy megjelentek, csak az nem biztos, hogy mikor.

Javítottunk a képek kezelésén

Az elmúlt napokban több jelzést is kaptunk, hogy a filmekhez csak többszöri próbálkozásra lehet képeket feltölteni. Mivel a hiba a felhőszolgáltató saját API-jának használata során jelentkezett, egy ideig úgy tűnt, hogy a javítás sok időt fog felemészteni, vagy esetleg szolgáltatóváltással jár, ami magában foglalja a Snitt nagyjából egymillió képének átmozgatását is. Szerencsére úgy tűnik, hogy egy másik API-ra váltás, illetve egy agresszív cache-elési stratégia megoldja a problémát – legalábbis az első visszajelzések erről szólnak. Ha bárkinek a korábbiakhoz hasonló gondja támad, kérjük, jelezze az Üzenet a Snittnek oldalon.

Még újabb háttér

Több mint egy hét telt el azóta, hogy egy merész húzással megváltoztattuk a Snitt hátterét, és ez számos újabb kérdést vetett fel: Miért néz ki ez a te monitorodon megint teljesen máshogy? Mi lenne, ha azt választanánk, ami az én monitoromon barátságos, a tieden pedig unalmas? Nem lenne itt az ideje egyszerűen beletörődni, hogy ez sosem lesz jó?
A Snitt fekete tavába dobott nagy sárga kő végül a következő kreatív hullámot vetette:

Az oldal alapháttere mostantól egy-egy fekete-fehér filmnek a képkockája, amely bizonyos időközönként változik. (Aki beállított magának egyedi háttérszínt, az továbbra is azt látja ehelyett.) Az oldal tartalmát túlgörgetve bukkan elő a teljes képkocka, amelyről nem is árulunk el többet, hátha akad valaki, aki kitalálja, hogy melyik némafilmből származik (a következő heti kocka szintén ebből a filmből lesz).

Az új háttérszínről

Amilyen könnyű volt a Molynál a „molykék” és a Gremlinnél a „gremlinzöld” színek megtalálása, annyira nehezen akadtunk rá a Snitt valódi színeire, illetve leginkább sehogysem, ezért volt az oldal idáig csaknem teljesen szürke. Mert a színválasztás hoz magával egy csomó kérdést: Miért néz ki ez a te monitorodon teljesen máshogy? Miért csak egyetlen színe legyen? Vagy milyen lenne, ha a színe az évszaktól függne, vagy a napszaktól, vagy a látogató filmes preferenciáitól? Ha a DeviantArt éppen most dobta a szuperszép színsémáját, akkor azt mi felhasználhatjuk? És így tovább…

Végül évek meddő elmélkedése után így lett a Snitt sárga (mobilon ebből semmi nem látszódik). Illetve itt beraktunk egy plusz mezőt a beállítások Működés füle alá, hogy bárki olyanná alakíthassa a háttérszínt, amilyennek ő gondolja a Snittet (a színeket hexa formában kell megadni). Így ha valakinek mégsem sárga a Snitt, akkor szabadon kísérletezhet a saját színének megtalálásával…

Egyéb magyar cím

Sok film van az adatbázisban, aminek több magyar címe is lett az idők során. Ezeket eddig perjellel választottuk el egymástól, de ez a megoldás 3-4 cím esetében már nem nézett ki jól. Most lett egy új mező, ahová az egyéb magyar címeket lehet megadni (a megszokott módon perjellel, ha több is van), így a cím mezőben mostantól csak egy magyar címet szerepeltetünk (a leginkább elterjedtet).
Az átállást hibajavítás beküldésével segíthetitek. Köszönjük!