Amikor az ajándékboltban dolgozó galamblelkű Steven Grantet tudatvesztés és egy korábbi élet emlékei kezdik gyötörni, rájön, hogy disszociatív személyiségzavarban szenved, és Marc Spector zsoldossal él egy testben. Ellenségeik közvetlen fenyegetést jelentenek Stevenre és Marcra, akiknek ügyesen… [tovább]
Holdlovag (Marvel) (2022–2022) 204★
Képek 12
Szereposztás
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 37
Várólistára tette 142
Kiemelt értékelések
Huhh, hát lehet rossz pillanatban néztem meg, de eddig ez az egyetlen Marvel sorozat, ami nem igazán jött be. Túl bonyolult és ugrálós volt, ami lehet így hiteles (?), de nézőként sokszor elvesztettem a fonalat és kb egyik karakter sem nőtt hozzám. Őszintén nem tudom, hogy meg akarom-e nézni majd a folytatást.
2022: Az első rész nagyon tetszett. Pörgött, érdekes volt, tele megoldásra váró rejtélyekkel, így jó magasra tette a mércét. Aztán ahogy jött a folytatás, valahogy az izgalmas felütésből egyre laposabb és zavarosabb lett a történet. Ha ismerném a képregényt, talán segítene valamit, de szándékosan nem is olvastam utána, hogy miről fog szólni, hogy meglepetés legyen, így viszont inkább csalódást okozott. A történetben is voltak törések, mintha itt-ott hiányzott volna belőle valami, és nem csak a váltások miatt. Pedig a látványvilága nagyon szép, és Oscar Isaac zseniálisan alakít!!! A főcímzene is telitalálat. Talán az is jót tett volna a sorozatnak, ha nem a Disney készíti és egy darkosabb vonalat kap, mert így aranyos meg érdekes, csak nem az igazi.
újranézés 2023: Most jobban tetszett, mint elsőre, talán mert a részletek is jobban megmaradtak bennem. Oscar Isaac játéka továbbra is fantasztikus! Az a brit akcentus! :D Lényegében az egész sorozat sikere neki köszönhető, nélküle sokkal felejthetőbb lett volna. Remélem igaz a hír, és valamilyen formában folytatják majd (film vagy 2. évad), mert az utolsó jelenet miatt megérné.
Nem erre számítottam. Valami unalmas rövid plotra, amiben megismerünk egy újabb szuperhőst, aki megmenti a váárost és megbarátkozik az erejével, blablaaa. Az első rész nagyon tetszett, kellően pörgött és behúzott a cselekménybe, nem értettem semmit, de izgalmas volt, a gondolat is, hogy a következő 5 részben minden kiderül, Oscar Isaacet pedig jó volt ismét képernyőn látni, zseniális a pali.
A harmadik rész közben már feszengtem, mert a látványvilág ugyan szép és a cgi is nagyon erős volt (jó értelemben), annyira Indiana Jonesnak tűnt minden. Mint amikor van egy kincskeresős, Egyiptomban vagy egy sivatagos helyen játszódó film, amiben minden arany, minden misztikus… és a szereplők próbálnak eligazodni egy labirintusban. Na, ez is teljesen olyanra kezdett hasonlítani. Laylaval a jelenetek kezdtek kínosra fordulni és értettem a vonzalmat, de annyira szekunderszégyenérzetem volt, hogy… spoiler És akkor a negyedik rész vége: három epizód után nagyjából összeállt a kép, megszoktam a stílust (Steven elég vicces az elején), a szereplőket, a történet dinamikáját, stb és akkor mindez felborul spoiler. Két epizóddal később csak olyan kérdéseim voltak, amik így kezdődtek: „De ez most…?”
Azóta értelmet nyert, spoiler.
Amit viszont nem értek és amiért kissé csalódott vagyok:
– spoiler.
– Zavaros a végéig, hogyan működnek az istenek. A görög mítosz alapján készült filmek, sorozatok, könyvek mindig egy nagyobb, magasabb rendű lényként ábrázolják az isteneket, teljes alakjuk látványa a halandóknak halált okoz. Én ezt az elején akaratlanul is, de próbáltam beleilleszteni a sorozatban az egyiptomi istenek megértésebe, de úgy tűnik, feleslegesen. Itt az istenek csak az avatárjuknak láthatók az első néhány rész alapján, spoiler. De az utolsó rész mindent felrúgni látszott, spoiler. ÉS spoiler.
– Az utolsó előtti előtti jelenet spoiler
– Maga Jake jelenléte.
– Harrow karaktere. spoiler
Egyébként örültem, hogy kellően felkeltette az érdeklődésem a cselekmény, hogy így elgondolkozzam rajta, de annak már kevésbé, hogy sok megválaszolatlan kérdésem maradt. HAT RÉSZ KEVÉS. Disney, Netflix, akárki, értitek? Steven egyébként szimpatikus volt, amíg Laylával össze nem futott, utána valahogy kényelmetlenné vált a jelenléte, pedig az elején nagyon szórakoztató volt. Moon Knight szerkója überjó és ahogy felrepül… Több jelenetre számítottam vele. A zenék is kapósak és kicsit más irányúak, tetszett a latin-amerikai, egyiptomi stílus. Viszont MINDemellett nem tudtam kiverni a fejemből Kozsót, amikor Khonshu nevét említették. :))))))))))))
Igazából nem volt rossz, bár nem fog a kedvenceim közé kerülni, a végére kicsit össze lett csapva.
Mindenképp tetszett az egyiptomi hangulat, a zene, na meg természetesen a színészi játék is. Oscar Isaac remekül hozta a szerepet, de a többiekre sincs panaszom.
A karakter mindenképp érdekesnek tűnik, így kíváncsian várom mit kezdenek vele később.
Érdekesen indult, de ahogy már az 5. rész után lehetett sejteni, hogy ennyi mindent 1 rész alatt kizárt, hogy ne csapják össze és sajnos be is igazolódott. Legalább még 1 résznyi időt adhattak volna, sokkal jobb lett volna..
A már emlegetett 5. rész volt számomra a legérdekesebb.
Nem lett kedvenc marvel sorozat, viszont Oscar Isaac miatt már abszolút megérte megnézni, hihetetlenül jól játszott.
Kíváncsi lennék azért egy második évadra…
Sajnos borzalmas.
3 csillag, mert pont 3 részt bírtam megnézni belőle.
Így elpazarolni Oscar Isaac-et és Ethan Hawke-t….
Az egyiptomi mitológia hálás téma lenne és még a történet se lenne rossz, de ez az össze-vissza kapkodós, zagyva, idétlen és érdektelen előadásmód élvezhetetlenné teszi. Kár.
Nekem nagyon lassan indult be a történet.
Imádtam a magyar helyszíneket, az egyiptomi részeket, de túlzottan nem sikerült beszippantania. Örülök, hogy nem maradt ki, de megnéztem és semmi több.
Jó kis sorozat lett ez. Oscar Isaac remekl hozza az összes karakterát, a sztori király, a CGI-ra szavak sincsenek.
7,5 csillag hivatalosan részemről, kicsit bajban vagyok a sorozattal. Egyrészről nagyon vártam, másrészről tudtam, hogy nehéz dolga lesz velem a sorozatnak, mert én sajnos annyira nem vagyok oda az egyiptomi kultúráért – úgy értem nekem inkább sok és kusza az egész, aminek személyes oka van. De egyébként ettől függletneül tényleg vártam a sorozatot, mégis most azt kell mondjam, hogy az eddigi leggyengébb Marvel sorozat lett a számomra.
Oscar Isaac remekül játszott azt azért le kell szögezni, Ethan Hawke szintén – szóval értük érdemes volt hetente végignézni kb. 45 percet. A történetben sajnos nincsenek nagy újdonságok, a több személyiség és a szörnyű sors már ezerszer megrágott téma. A CGI is úgy érzem, hogy nem volt végig a toppon, az utolsó rész meg ugyan eléggé látványos volt, de mégis összecsapott lett. Sok szempontból a hat rész azt kell mondjam, hogy semmire sem volt elég és ha igazak a pletykák, hogy nem lesz folytatás semmilyen formában, akkor azért sajnálom, hogy csak ennyit tudtak ebből kihozni :/
Második nézés:
Nem sokat változott a véleményem a sorozatot illetően, de azt ki szeretném emelni, hogy Oscar Isaac tényleg remekül játsz a tudathasadásos főhőst. Hivatalosan is az ötödik rész a kedvencem egyébként :)
Annyira jó potenciál lenne ebben, de teljesen elvesztegetett az egész. Átlag Marvel produkció (aka negatív érzelem minek, látványos CGI csata a végére, össze-vissza történetvezetéssel, ezt megfűszerezve egy kis humorral), ami nem feltétlen lenne gond, de már falnak megyek annyiszor mondják kritikákban ezekre, hogy most végre a Marvel valami mást csinált. Pedig egyáltalán nem.
Oscar Isaac remek, az elején tök jól játszanak vele, hogy Stevent ismerjük meg és nem is az eredeti főhősünket, Marcot, és őszintén Steven és Khonshu jobban a szívemhez nőtt, mint Marc. De ezen felül van egy halom felejthető, üres szereplő (mit halom? három) és ebben ez ki is fújt.
Nagy történet nincs, van viszont felesleges origin sztori, látomásos-lázálmos visszaemlékezés, ami karaktermélységre tök jó, de utolsó előtti résznek felesleges.
Népszerű idézetek
– But she was betrayed by indolent fellow gods. By even her own avatar.
– Avatars? Blue people? Love that film.
– By avatar I mean…
– You mean that anime?
Steven: So if they'd just sprang to life right now and asked me a riddle for passage, I'd be thrilled. I'd shit myself, but I'd be thrilled.
Donna: Bring those hippos up here, will you?
Steven: Yeah, sure. Taweret. The hippo, Goddess Taweret. Oh, Donna, that reminds me. When I was coming in this morning, I saw the banners outside.
Donna: And that’s what made you late for work again, was it?
Steven: No. Sorry about that. The bus came early…
Donna: Third time this week you’ve shuffled in like a lazy sod.
Steven: I know.
Donna: That’s why you’ll be on inventory this week. Well done!
Steven: All right. Aye, aye, Captain. But no. I wanted to tell you that the banners and the posters of the Ennead…
Donna: The what?
Steven: The Ennead? You know, like, the super group of Egyptian gods? You got Horus, Osiris, Tefnut…
Donna: Stop, please. If this is some weird audition to tour guide here, the answer’s still no.
Steven: No. What I’m trying… That’s actually crushing to hear. But what I’m trying to point out… I’m not trying to slag off marketing, but there’s been a major blunder, because they’ve got seven gods here, and the Ennead has nine.
Donna: I fired two of them for bein’ late. Listen, if you don’t stop natterin’ at me, I swear I’ll shove you in a sarcophagus. You can tell the bloody pharaoh in there what’s wrong with them and all!
Steven Grant: I have a sleeping disorder. I can't tell the difference between my waking life and dreams.
Forger: Archeology. One big mess of obsessive bookworms.
Layla El-Faouly: Whatever happened in that desert is lost to the sands.
Forger: It’s a hard thing, exhuming the pain of the past. Easy to get stuck. Fixate on what’s hurt us.
Layla El-Faouly: Great. Then I won’t do either.
Forger: Like you aren’t already.
Steven Grant: [on the phone] Yes?
Layla: Oh my god, you're alive. What's wrong with you Marc?
Steven Grant: Why did you call me Marc?
Nem félsz, hogy túl sok hidat felégettél magad mögött… a rengeteg lopott ereklyével, meg csibészkedéssel?
Folytatása
Összehasonlítás |