Kedvencelte 62

Várólistára tette 125


Kiemelt értékelések

Törpillaa

Az első része is nagyon tetszett nekem, így most a második is. :-D Izgalmas volt, a sztori nagyon érdekes volt, és a szereplők is még mindig tökéletesek, főleg Enola Holmes és Sherlock Holmes, meg Lord Tewksbury, és Eudoria Holmes, meg Edith karaktere tetszett nekem a legjobban. :-D Izgalmas volt, rejtélyes, cselekmények fordulatosak, és néha egészen vicces tud lenni, főleg Enola miatt. XD Bessie nagyon cuki kiscsaj volt. :-D Nagyon bejött ez a része nekem is, jól felépítették a sztorit, jól működik együtt Millie és Henry, tökre tetszik a párosuk, kíváncsi lennék, hogy lesz-e még harmadik rész. :-D spoiler

ziara

Ha a másik rész kilences volt akkor ez tízes. Szövevényes ügy volt, Enolás megoldással. Imádtuk. Mindannyian egyformán.

Pandalány 

Annyira hangulatos, vicces és eredeti ez a film!
Imádom, még jobban tetszett, mint az első rész, pedig az is nagyon jó.
És a végén a Wattson-jelenet? Mennyire zseniális!
A színészek, a zenék, a sztori, minden perfekt ebben a filmben.

danlin 

Nekem tetszett ez a film. A regényt korábban olvastam, de nem sok közös pont volt a kettő között, így viszont a film teljesen új üggyel szolgált, és együtt lehetett nyomozni Enolával és Sherlock-kal, aki ebben a részben sokkal többet szerepel. Eudoria is többször tűnt fel a film során, támogatva lányát.
Amit nem értek, hogy miért saját nevén lett magánnyomozó irodája, hisz elvileg még körözik, idősebb bátyja mindenképpen. A regényben álnevet használt, és idősebbnek maszkírozta magát, logikus lett volna, ha itt is úgy tesz, hisz az első részben is élt az álruha adta lehetőségekkel.

Kemiviki 

Nagyon tetszett ez a rész is. Bejön a humora, a stílusa és a karakterei is.
Az hogy egy igaz történet köré építették fel a sztorit szerintem nagyon jó ötlet volt és nagyon jól is sikerült.
Millie Bobby Brown nagyon ügyes és szimpatikus csajszi, remélem még sok szerepben fog feltűnni. Henry Cavill meg na <3 Nincs több mi mondható :D
A végén spoiler .

Irasalgor 

Akinek tetszett az előző felvonás, ez is fog, hiszen azokra az elemekre épít, amelyek az előzőben is működtek, annyi különbséggel, hogy a műfaji tónus inkább a krimi, mintsem az akciójelenetekre fókuszált, ahogyan a karakterek közül több szerepet kap Sherlock, de anélkül, hogy agyonnyomná a címszereplőt. A történelmi háttér ismét egy remek adalék ahhoz, hogy akár még másodlagos történelemoktatási lehetőségként is fel lehessen használni, arról nem beszélve, hogy a történelmi keretrendszert egy szövevényes krimibe sikerült beágyazni. A műfaji alapok azonban még mindig erősen a young adult zsánerből táplálkoznak, szóval ezt azért illik észben tartani!

Értékelés: 8.5/10

SunflowerSz 

Nagyon tetszett ez a rész is, hozta az első rész színvonalát. Szépen megrendezett, kerek a történet. Jó, hogy ebben Sherlock és Tewksbury is többet szerepelnek, szerintem mindketten nagyon jók voltak. Eudoria felbukkanásai is nagyon tetszettek. Vicces, kedves, de mégis tanulságos volt a sztori, ez is szívesen ismétlős kategória lesz nálam :)

rebel

Tetszett, jobban mint az első rész….lehet mert több Henry Cavill, khmm akarom mondani Sherlock volt benne. :)

iamwiki

Imádom a Sherlock Holmes filmeket és a sorozatot is. Eddig egyik sem okozott csalódást, megvan bennünk a a vicces komolyság és bolondság. Ezek a filmek is nagyon tetszettek, mivel abban a stílusban vannak mint a Sherlock filmek csak másik szemszögből. Hozzá jön Henry Cavill akit imádok és Helena Boham Carter aki egy csodálatos színésznő.


Népszerű idézetek

Bogesxd 

Enola: Wait here, keep guard. If anyone comes, just tell them you're a lord or something.
Tewksbury: I am a lord.
Enola: Well, then they'll likely believe you.

Darolyn 

Enola: Micsoda egy szemétdomb!
Sherlock: Maga a tökély.

Bogesxd 

Enola: There are two secrets to fighting. Avoid the punch, make the counterpunch.


Hasonló filmek címkék alapján