Happy Bday! – Szülinapos kedvencek zóna

judybee 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Tarr Béla 66. Boldog születésnapot kívánunk! (Fotó: Mohos Márton /24.hu)

„Én még mindig huszonkettő vagyok, ugyanolyan fiatal, amilyennek elkezdtem. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy ez a fránya test néha nem úgy működik már, mint akkor. De amúgy meg kikérem magamnak, hogy bárki is öregnek nézzen.”

https://24.hu/kultura/2020/07/21/tarr-bela-interju-sata…

„Először is azt kell, hogy megértsd, nincs olyan, hogy forgatókönyv. Van egy szöveg, amit Krasznahorkaival közösen írtunk, de az többnyire csak arra volt jó, hogy aki elolvassa, elhiggye, hogy ez egy igazi film lesz. Utána mi ezt félretesszük. Kártyákkal dolgozom, felírom rájuk az egyes jelenetek lényegét, amik általában egyetlen snittből állnak. A kártyákat kirakom a falra, és így világosan lehet látni a film dramaturgiáját, szerkezetét, mindenét. A történet az, ami a legkevésbé számít. Az érdekel a legkevésbé, a dolognak van egy szerkezete, azt kell meglátni és megérteni, és abban kell teret adni a személyiségeknek.”

„Általánosságban egy kezdő filmesnek a következőt tudom mondani. Nem a filmezést kell megtanulnod, hanem az életet. Ha megérted az életet, akkor utána a stílus megtalál téged, és érezni fogod, hogyan kell filmezned. Minden kérdésedhez hozzáadódik egy stílus, és ha felmerül egy újabb kérdés, arra már kicsit másképpen kell válaszolnod. Lépésről lépésre felépítesz egy saját filmnyelvet, már ha igazi filmes vagy. Diploma pedig nem kell, tőlem soha senki nem kért diplomát. Szerintem hülyeség, ha valakit azért hívunk színésznek, rendezőnek, szóval szakmabelinek, mert van diplomája.

Ha egy operatőr azt hiszi, hogy attól lesz jó operatőr, mert van egy vadonatúj, csiricsáré kamerája, akkor hatalmasat téved. Egy közönséges iPhone-nal is tudsz baromi jó filmet csinálni, az a lényeg, hogy legyen benned energia, düh, bátorság és szarjál az egészre! A 21. században, amikor már egy telefonnal is lehet filmezni, fölösleges megtanulni a szabályokat, mert úgysem vonatkoznak rád.”

https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/tarr-bela-jo-lett…

Kapcsolódó filmek: Sátántangó (1994) · Kárhozat (1988) · A torinói ló (2011) · Werckmeister harmóniák (2000) · Szabadgyalog (1981) · A londoni férfi (2007) · Családi tűzfészek (1979) · Panelkapcsolat (1982) · Őszi almanach (1984) · Macbeth (1982)

Sátántangó (1994) Kárhozat (1988) A torinói ló (2011) Werckmeister harmóniák (2000) Szabadgyalog (1981) A londoni férfi (2007) Családi tűzfészek (1979) Panelkapcsolat (1982) Őszi almanach (1984) Macbeth (1982)

Kapcsolódó művészek: Tarr Béla

Scarlet_Rose
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Boldog 39. születésnapot „Sam” ❤_❤ ☺

Kapcsolódó művészek: Jared Padalecki

judybee 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Még mindig csak 39 éves a sármos Sam Winchester, ami számomra hihetetlen. Igaz a Szívek szállodája (2000–2007) első részeinek forgatásakor még csak épp betöltötte a tizennyolcat. Ilyen régen a kamerák előtt van, meg előttünk is. Sajnos mára már az Odaát (2005–2020) című fantasy sorozatot is elkaszálta valami gonosz démon, de sebaj, Jared Padalecki így sem maradt munka nélkül, sőt még a fegyverét sem kellett letennie, csak „mundért” váltott. Húsz év után ugyanis, épp idén felélesztették a Walker, a texasi kopó (1993–2001) című sorozatot Walker (2021–2024) címmel, amiben Chuck Norris nyomdokába lépve, Cordell Walker Texas Rangert személyesítheti meg. Tősgyökeres Texas-iként ez a szerep nem is állhat olyan távol tőle. Azért elég snassz lehet tizenöt év után holmi emberekre lövöldözni. Mondjuk, ha bedobnak egyszer valami földöntúli jelenségekkel foglalkozó részt, azt nem tudom hogy játszák majd végig röhögés nélkül. Boldog születésnapot Jared Tristan Padalecki!

Kapcsolódó filmek: Szívek szállodája (2000–2007) · Odaát (2005–2020) · Viasztestek (2005) · New York-i bújócska (2004) · Péntek 13 (2009) · A Főnix útja (2004) · Cry_Wolf – Kiálts farkast! (2005) · Karácsonyi fények (2008) · Félelmek háza (2007) · Walker (2021–2024)

Szívek szállodája (2000–2007) Odaát (2005–2020) Viasztestek (2005) New York-i bújócska (2004) Péntek 13 (2009) A Főnix útja (2004) Cry_Wolf – Kiálts farkast! (2005) Karácsonyi fények (2008) Félelmek háza (2007) Walker (2021–2024)

Kapcsolódó művészek: Jared Padalecki

judybee 
Happy Bday! – Szülinapos kedvencek

Ezen a napon látta meg a napvilágot Madridban Elsa Lafuente Medianu – művésznevén Elsa Pataky spanyol színésznő – spanyol biokémikus édesapa és erdélyi magyar származású publicista édesanya gyermekeként. Négy részen keresztül volt a Halálos iramban filmek Elena Neves-e a szélesvásznon és 2010 óta a nagy Thor, Chris Hemsworth ausztrál színész házastársa, továbbá három gyönyörű közös gyermekük édesanyja az életben. Boldog születésnapot Elsa!
(Tehát két Halálos iramban szereplő is ma ünnepli a születésnapját :))

Kapcsolódó filmek: Halálos iramban – Ötödik sebesség (2011) · Halálos iramban 6. (2013) · Halálos iramban 7 (2015) · Halálos iramban 8 (2017) · Pokolba az élettel (2009) · Bokszmeccs a lélekért (2001) · 12 katona (2018) · Máncora (2008) · Tengerszint / alatt (2018–2018) · Vágyak nyomában (2013)

Halálos iramban – Ötödik sebesség (2011) Halálos iramban 6. (2013) Halálos iramban 7 (2015) Halálos iramban 8 (2017) Pokolba az élettel (2009) Bokszmeccs a lélekért (2001) 12 katona (2018) Máncora (2008) Tengerszint / alatt (2018–2018) Vágyak nyomában (2013)

Kapcsolódó művészek: Elsa Pataky