Malcolm és Marie (2021) 80% 105★

Gyönyörűen fényképezett , néhol gonoszul vicces, szexi, fekete – fehérben játszódó film, miben a színészek és dialógusok is meggyőzőek, a történet cseppet sem lapos vagy unalmas. Egész hamar elröpült a majdnem két órányi film..

A történet szerint Malcolm éppen túl van első egész estés filmjének premierjén. Párjával hazatérve azonban nem az ünneplés, hanem a kapcsolatuk hibái kerülnek a felszínre. Ez önmagában faék egyszerűségűnek tűnik, de a két színész képes arra, hogy egy rendkívül feszes drámát alkosson belőle. Pont ezért a filmben nem is a cselekményen, hanem egyértelműen a karaktereken és a párbeszédeken van a hangsúly. Ebben pedig Levinson rendkívül erős, mert szereplőink olyan komoly dolgokat vágnak egymás fejének, hogy kábé az első fél óra után szünetet kellett tartanom. Annyira tömény és sokszor nehéz a film, hogy egyáltalán nem baj, ha a néző megállítja, mivel kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk a hallottakat.

És pontosan ez, ami a Malcolm & Marie-t kiemeli a Netflix filmjei közül. Annyira erős alakításokat láthatunk, hogy attól szinte felrobban a képernyő. Ilyenkor pedig a legtöbb filmfanatikus eljátszik a gondolattal, hogy ha a monitor vagy a tévé előtt ennyire üt a film, akkor vajom milyen lenne moziban. Komolyan bele se tudok gondolni, hogy akkor milyen letaglózó élmény lett volna látni Zendaya-ék játékát. Olyan gondolatok is elhangzanak, amik fantasztikusan körülírják, hogy mennyire őrült dolog is a szerelem. Talán a düh és a félelem után a legintenzíveb emóció. Az pedig mindenképp főszereplőink javára írandó, hogy úgy váltogatnak az egyes érzések között, mintha másodpercek alatt ruhát cserélnének. De nekik köszönhető az is, hogy a jelenetek nem torkollanak kontrollálhatatlan kiabálásba, hanem valamennyire igyekeznek uralni az érzéseiket.

A kritikám itt folytatódik: https://www.kritizator.hu/fekete-feherbe-ontott-erzelmi…

Édes Istenem egy k*cseszett érzelmi hullámvasút. Hmm.. hol is kezdjem. Szabadszájú és szókimondó. Röviden azt hiszem ennyi. Hosszabban. Ez a két színész képes arra, hogy egy rendkívül feszes drámát alkosson egy kevésbé feszes témából. Még a dalokkal is egymásnak üzentek. Minden egyes k*baszott mondattal. Néhol gonoszul vicces, szexi és a sok káromkodás nagyon sokat adott a filmhez. Ettől spontánabb lett. Életszagúbb. A késes jelenet, az volt a legteteje, azt amit ott leművelt. spoiler Pont ezért a filmben nem is a cselekményen, hanem egyértelműen a karaktereken és a párbeszédeken van a hangsúly. A Malcolm és Marie egy olyan film, amire eddig még nem volt példa, még nem láttunk ehhez hasonlót sem. Egyszerre két témát boncolgat pofátlanul és rettentően szarkasztikusan: szerelem és Hollywood. Rettentően őszinte és lelketrázóan velős. Mindkettő olyan téma, amiben magunkra ismerhetünk, és bizony sok lesz a fájó pont és a fekete lyuk. A fekete-fehér megjelenítés nem kifejezetten indokolt, ellenben a zenék kiválóak, az operatőri munka pedig megismételhetetlen. https://snitt.hu/idezetek/62142 Kedvenc rész azt hiszem egyértelműen ez. És az a hülye pénztárca, sírva röhögtem rajta, spoiler és a fürdőkádbeli szerelmi vallomás… (végigbőgtem – https://snitt.hu/idezetek/62137 spoiler) Ez a film amúgy magában is különleges. Jól kezdődik, jól ér véget.. és úgy klappol az egész.

Számomra túlságosan is nyomasztó volt a film. Leginkább a vége felé már túlzottnak tartottam a történéseket, a cselekvéseket. A színészeket szeretem és jól tudták kezelni, előadni a szerepüket, de egyszerűen ezek voltak azok, amelyekkel nem tudtam azonosulni egyáltalán.

Ó hogy az a… O_o" Szerintem régen ítéltem el már el ennyire valakit, akivel amúgy kb egyet is tudok érteni…. Mármint teljesen megértem hogy sz*rul esett neki hogy neki nem köszönte meg a… Hát lényegében mindent… De ettől függetlenül miért kell ennyit vergődni miatta?? Üvöltse le a pasi fejét, mondja el mi a baja de azért ez a két órán keresztül hisztizés mégis túlzás…

A film amúgy mégis különleges. Jól kezdődik, jól ér véget.. Unalmasnak sem mondható hiszen folyamatosan történnek a dolgok. Mégis kicsit lapos és van benne pár felesleges 'időhúzás' is.

Nekem nagyon nem tetszett. Egyáltalán nem tudtam azonosulni egyikükkel sem.

TikTok Bergman.
Ahogy a hollywoodi alkotó elképzeli az ún. művészfilmet. Rettenetesen rossz, de nem egyenletesen. Olykor kevésbé, mikor kifulladnak, majdnem jó. Nehéz elviselni a lankadatlan szócséplést, a laposságokat, a pózokat. Ahogy ezek elképzelik a színészi alakításokat, mint valami istenverte versenysportot. Teljesítmény alapú színjátszás.
Mi a teljesítmény? Permanens üvöltözés, gesztikulálás, a közepesebb életmódmagazinokba sem befogadott szövegek darálása. Szónoklatok egyre másra. Közben persze jelezni a feldúltságot az arcon. Rebeg a szempilla, reszket az áll, az alsó ajak. Nem kedvez az egésznek Rév Marcell operatőri munkája, túlságosan közel megy, premier plánban már nehezebb blöffölni. Pőrén látjuk a kínlódó színészeket. Pedig egyébként mindkettő tehetséges, máshol már bizonyítottak. De itt rossz a forgatókönyv, annál is rosszabb talán a rendezés. Rossz kezekben vannak, na, annyira meg nem jók, hogy ebből is kimásszanak.
Bántóan hiányzik az intellektus. E mű kapcsán ilyesmiről nem beszélhetünk. Pont ezért kattog üresjáratban, mert nem teremti meg önnön alapjait, csak felvesz egy modort és akkor azt nyomatja. Például mi a francért fekete-fehér?
Akkor lóg ki igazán a lóláb, amikor egy fiktív filmkritikán rugóznak 10 percen át. Meg az összes további részlet, ahol a filmezést érintik. Iszonyú ez az üresség és zártság, tényleg nem látnak magukon túl és nem is érdekli őket semmi magukon kívül.

A Malcolm és Marie egy olyan film, amit még nem láttunk. Egyszerre két témát boncolgat pofátlanul mélyen: a szerelmet és Hollywoodot. Mindkettő olyan téma, amiben magunkra ismerhetünk, és bizony sok lesz a fájó pont. A fekete-fehér megjelenítés nem kifejezetten indokolt, ellenben a zenék kiválóak és az operatőri munka is remek. A két színészre nem lehet panaszunk, a tárgyalt témák pedig magukért beszélnek. A végéből lecsíptem volna egy keveset, de egyébként egy egyedi és maradanó élményt kap az, akit le tudnak kötni az elképesztően hosszú, jól megírt, ugyanakkor bravúrosan előadott monológok és az elszórt dialógusok. Ne féljetek esélyt adni neki.

Most néztem meg, hát alig jutok szóhoz… Mondták, hogy jó, de hogy ennyire!? Félelmetesen nagy alkotás, imádtam! Mintha én is velük vitatkoztam volna, a végén úgy éreztem, mint akinek minden erejét leszívták, és mégis… Többször nézős, nagyon – nagyon jó! A színészi alakítások is zseniálisak!

Egy érzelmi hullámvasút volt az egész film és nagyon párbeszéd hangsúlyos. Nekem tetszett kifejezetten a fekete-fehér megoldás. Azért én kicsit néha úgy éreztem, hogy lelassult, de nem volt zavaró.