Ez az egyik kedvencem Depardieu-től, mert elképesztően hitelesen hozza a zöld kártyára váró francia művészt. Andie McDowell pedig csodás partnere ebben a romantikus, torokszorító filmben, tényleg érezhető kettejük között a kémia.

A zenéről csak elismerően nyilatkozhatok, Hans Zimmer rendkívül hatásosan szőtte bele az afrikai dallamokat – az elején levő dobos srácról nem is beszélve! Erre a jelenetre olyan élesen emlékeztem, hogy azonnal lepergett előttem szinte az egész film. :) A lakás a zöld oázissal varázslatos, nem csoda, hogy Brontë úgy ragaszkodott hozzá.

Az utolsó jelenet szívszaggató – minden mozdulat annyira őszinte és emberi, hogy az embert akaratlanul is pityergésre készteti…