A történet középpontjában Gray Alys, egy hatalmas és rettegett boszorkány áll, akit egy királynő megbíz, hogy szerezzen számára egy mágikus képességet, amely lehetővé teszi az alakváltást vérfarkassá. Gray Alys társa a rejtélyes vándor, Boyce, akivel együtt indulnak el Lost Lands kísérteties és… [tovább]
A Kárhozott Vidék (2025) 6★
Képek 10
Szereplők
Várólistára tette 39
Kiemelt értékelések
Jómagam is méltánytalanul bánok Milla Jovovichcsal, ezt beismerem. Míg jó néhány férfi akcióhős szakmányban érkező, gyakran selejtes filmjeire legfeljebb legyintek, az ő főszereplésével készült filmeket nehezebben viselem. Ugyanakkor itt valamit ketté kell választani: miközben respektálom a karrierépítését, a színészi megjelenésében zavar valami túlzás, valami neurotikusság. Persze anno Az ötödik elemben éppen ettől stimmelt bele a világba, és bár a Kaptár-szériában is tudott működni, már ott kezdett sok lenni. De talán a legzavarbaejtőbben a komolyabb színészi teljesítményt kérő filmekben, pl. Jeanne d'Arc szerepében jött ez elő. Szóval, miközben nőként impresszív életművet rakott össze, még csak hozzá sem mérik férfi kollégáihoz…
Mikor megláttam ezt a fantasyt, és hogy az Anderson-Jovovich égisz alatt fut, sokat már nem vártam tőle, és talán ezért is tudtam normálisan végignézni.
Csapdák ezrét rejti egy ilyen vállalkozás, és habár ki nem kerülték őket, egyikbe se haltak bele. Mint a főhőseik, az alkotók is értékelhető módon vergődték végig magukat a filmkészítésen. (Ez megint de lesajnálóan hangzik. Szeretnék jobb hangnemet találni.) És ebben nagy szerepe van Jovovich visszafogottságának. Azt nem mondanám, hogy a okat látott boszorkány kiégettségét, rezignáltságát meg tudja jeleníteni, de saját magához képest higgadtan játszik.
A forgatókönyv csak mérsékelten zavaros és kicsit sem eredeti: egy fantasyhez ez kevés, de egy szakmány akciófilmhez bőven sok. A posztapokaliptikus világ steampunkos, zombis, atomsugárzásos és még túlvilági erőket is belekeverő katyvasza egészen homogén lett. Meglepően az. A történetet is sikerül lekerekíteni.
Csak hát az az érzés, hogy húú de szurkoltam nekik, az nagyon nem volt meg.
Népszerű idézetek
Gray Alys: I'm looking for a man who can turn into a beast.
Boyce: All men are beasts.
Gray Alys: But not all men are monsters.